Adománygyűjtés Udvarhelyszéken

HN-információ
Ungvári járási településsel ápol jó kapcsolatot Farkaslaka község, ezért a Sóvidék-Hegyalja Kistérségi Egyesület tagjaival közösen gyűjtést szerveztek célirányosan a császlóciak javára. Székelyudvarhelyen is óriási az összefogás a háború elszenvedőinek megsegítése érdekében. Az összegyűlt adományokat a héten szállítják mindkét helyszínre. Több mint tíz éve ápol jó kapcsolatot Farkaslaka község a kárpátaljai Császlóccal, s bár még a testvértelepülési szerződést nem írták alá, annak tartják egymást. Képviselőik is többször megfordultak egymásnál, sőt közös magyarországi testvértelepülésük is van. Gyűjtést szervezett a Sóvidék-Hegyalja Kistérségi Egyesület Az ukrán–orosz háború kitörését követően Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere telefonon egyeztetett Roják Máriával, Császlóc polgármesterével, az ungvári járási településről. A kárpátaljai elöljáró elmondta, közvetlenül nem érintettek a fegyveres konfliktusban, ám nagy számban érkeznek hozzájuk a háborús menekültek, akiknek segítséget kell nyújtsanak. Ezt követően gyűjtést szerveztek Farkaslaka község egész területén a kárpátaljai magyaroknak, az akcióhoz a szomszédos sóvidéki községek, Korond és Parajd is csatlakozott. Kovács Lehel elmondta, a község tizenkét üzletében alakítottak ki gyűjtőpontokat, ahová a helyi lakosok tartós élelmiszert, tisztálkodási szereket, pelenkákat, elemlámpákat, elemeket ajánlhattak fel. Tegnap a hivatal munkatársai összegyűjtötték a felajánlásokat az üzletekből, összesítették és külön rendszerezték. Ma a segélyszállítmány elindításához szükséges papírokat állítják ki, a szerdára virradó éjszaka pedig útnak indítják az adományokat. – Terveink szerint éjszaka indulunk, az összegyűlt adományok függvényében derül ki pontosan, hogy hány autóra lesz szükség – közölte Kovács Lehel, Farkaslaka község vezetője. Hozzátette, ő maga is elkíséri a szállítmányt és részt vesz az adományok célba juttatásában. Több kisebb furgonnal indulnak, hiszen mint mondta, az autók szállítmányának a súlya nem haladhatja meg az egy tonnát. Parajd és Korond község is csatlakozott az akcióhoz Nyágrus László, Parajd község polgármestere elmondta, községükben is meghirdették a karitatív akciót a császlóciak megsegítésére, a lakosok pedig felkarolták a kezdeményezést, tartós élelmiszert, tisztálkodási szereket, babaápolási kellékeket, babaételeket ajánlottak fel. Mint mondta, pénzadományokat is elfogadtak, ezek egy részéből több mint száz elemlámpát vásároltak, lévén, hogy arra van szükség, viszont csak kevés gyűlt össze. A megmaradt pénzadományt átváltják, és úgy adják tovább. A felajánlásokat szintén kisteherautóval, a farkaslakiakhoz csatlakozva szállítják Császlócra. Nyágrus László hozzátette, a helyi önkéntes tűzoltók is szerveztek már villámgyűjtési akciót az elmúlt héten a sóvidéki településen, csatlakozva a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület felhívásához, akkor takarókat, gyerekruhákat gyűjtöttek elsősorban. – Nagyon gyors akció volt, mindössze egy nap alatt annyi felajánlás érkezett, hogy sikerült a tűzoltók kisbuszát megpakolni és eljuttatni Székelyudvarhelyre, ahonnan szállították tovább a határhoz – közölte az elöljáró. Katona Mihály, Korond község polgármestere a karitatív akcióval kapcsolatosan elmondta, településük is jó szívvel csatlakozott a gyűjtéshez, és külön örül annak, hogy a sóvidéki községek egyként mozdultak meg. Elmondta, a beérkezett felajánlásokat az összesítések és a rendszerezések után kisteherautóval, a másik két településsel közösen juttatják célba. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy Korondon, amennyiben igény lesz rá, az önkormányzat szállást tud biztosítani kb. 30 menekültnek, ám ilyen jellegű kéréssel még nem fordultak hozzájuk. Az előzetes becslések szerint Farkaslakáról két furgon, Korondról egy és Parajdról szintén két kisteherautó indul Kárpátaljára. Székelyudvarhely felkészült a segítségnyújtásra Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala három helyen várja a kárpátaljai, ezen belül is a beregszászi lakosoknak felajánlott adományokat. Beregszász amellett, hogy Székelyudvarhely testvértelepülése, baráti kapcsolatokat is ápolnak egymás közt a két város polgárai. Gálfi Árpád polgármester megközelítőleg egy hete kapta meg Babják Zoltán polgármestertől a beregszászi igénylistát, amely tartalmazza a háború sújtotta vidékeken szükséges dolgokat. A polgármester a levelet Facebook-bejegyzésében hozta nyilvánosságra. Eszerint a legnagyobb igény a tartós élelmiszerekre, tisztálkodási szerekre van – ezenkívül húsz, egyenként egy köbméter kapacitású, ivóvíz tárolására alkalmas tartályra, a szállításra alkalmas utánfutókra, generátorra, kompresszorra, automata biztosítéktáblákra, háromfázisú villáskonnektorokra, tűzvédelmi locsolócsőre, gázolajra és benzinre is szükség van. Zörgő Noémitől, a hivatal szóvivőjétől megtudtuk, hogy a csomagokat a városházán, az Urbana Rt. vállalat székhelyén (Haáz Rezső utca 4. szám) vagy a városi piacnál lehet leadni. Hozzátette, hogy a lakosság legtöbb alkalommal a tartós élelmiszerek és a tisztálkodási szerek gyűjtéséhez járult hozzá. Óriási mennyiségű lisztet, cukrot, több liter olajat, különböző konzervet és száraztésztát gyűjtöttek össze. A piaci gyűjtőpontnál ezen a héten zajlik az összesítés. Hétvégéig elindul az autó, amely elszállítja az adományokat Beregszászra. A szállítást a városháza szervezi, folyamatosan egyeztetve a beregszászi önkormányzattal. Mozgósít az SZKA is Ezzel párhuzamosan zajlik a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) honlapján a pénzadományok gyűjtése. A lakosság jelentősen hozzájárult a közel 50 000 lej összegyűjtéséhez, tájékoztatott a hivatal munkatársa. Eddig négy jogi személy és közel száz magánadományozó csatlakozott az összefogáshoz. Továbbra is lehet csatlakozni a városháza, a székelyudvarhelyi Vöröskereszt és az SZKA közös kampányához. Magánszemélyként készpénzt adományozhatnak személyesen az SZKA irodájában (Kossuth Lajos utca 20. szám) vagy banki átutalással. Jogi személyként a támogatási szándékot az szka@szka.org e-mail-címre küldött levélben szükséges jelezni.

HN-összefoglaló



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!