A városlakók gondjait orvosolják
Székelyudvarhely-szerte kisebb, de látványos karbantartási munkákat végez a polgármesteri hivatal.
Dávid Endre, Székelyudvarhely alpolgármestere a Hargita Népével közölte, a választási kampány során programfüzetet állítottak össze, amelyet gyakorlatilag a városlakók fogalmaztak meg, az utcafórumokon elhangzott javaslatokat, kéréseket, problémákat feljegyezték, ebből készítették el a 45 oldalas dokumentumot a megoldásra váró feladatokkal, ezeket végzik most el. Az alpolgármester elmondta, bár önkormányzati perspektívából ezek jelentéktelennek tűnhetnek, mikroközösségi szinten hatalmas gondok lehetnek, amiket orvosolni kell. Az első megvalósításuk a Kisköved utcai tér felújítása volt. Az elmúlt hetekben megszervezték a száraz növényzet összeszedését, metszették a veszélyesnek minősülő vagy az ott élőket zavaró fákat, megtisztították a bokros területeket. Néhol az elhasználódott vezetékek már nem tudták megfelelően elvezetni a vizet, ezért ötven méter új, nagyobb átmérőjű csövet fektettek le. Ugyanakkor szintre emelték a megsüllyedt aknatetőket, kipucolták több utcában az árkokat és az átereszeket, új forgalmi táblákat és tükröket szereltek fel, kátyúztak, kicserélték, illetve megjavították a városban elhelyezett pihenőpadokat, sok esetben helyreállították, vagy kicserélték a megrongálódott kültéri elemeket és szemétszedési akciókat tartottak.
– Számos olyan tabunak számító feladat és probléma van a városban, amivel eddig senki nem akart foglalkozni, most ezeket is elővesszük és próbáljuk megoldani őket. Ilyen a kóbor kutyák kérdése is
– fogalmazott az alpolgármester.
Mint elmondta, jelenleg is zajlik a kóbor ebek befogása, a későbbiekben pedig ivartalanítási akcióra készülnek.
Visszatérő probléma Székelyudvarhelyen a vetési varjak jelenléte, ezzel kapcsolatban több megkeresés is érkezett a városvezetéshez, mert főleg a lakónegyedekben zavarók a madarak. Dávid Endre beszámolt arról, hogy ornitológusokkal konzultálnak olyan zónák kijelöléséről, ahová elűzhetnék a varjakat. Az alpolgármester elmondta, a legtöbb fametszésre vonatkozó kérés is a varjak miatt érkezett, ám nem megoldás a fészkek leverése, mert ezzel csak azt érik el, hogy máshová költöznek a madarak. Hosszú távú megoldásnak tartja azt, hogy jövőre ütemterv szerint, szisztematikusan fogják kiűzni a varjakat a városból.
A játszóterekkel is foglalkozni fognak a közeljövőben, főként a gyakrabban felkeresett játszótereken terveznek új játékelemeket felszerelni és megjavítani a régieket.
Az alpolgármester kiemelte, bár jelenleg a feljegyzett kérések megoldása élvez prioritást, de a továbbiakban is várják a lakók részéről a jelzést az általuk észlelt problémákról, ezt akár személyesen, akár a közöségi média platformjain keresztül is megtehetik, Dávid Endre alpolgármestert keresve.