Hirdetés

A Krúbi-koncert aratta a legnagyobb sikert

HN-információ
Hat nap, hat éjszaka ingáztak a székelyudvarhelyi diákok a város központja és Szejkefürdő között. Mindkét helyszínen több hagyományos, illetve újszerű programmal zajlott a 28. Székelyudvarhelyi Diáknapok a múlt héten. A rendezvény megszervezése két év kihagyás után rengeteg fáradsággal járt, de megérte, mert a szervezők a rendezvénysorozat javára tudták fordítani az elveszettnek tűnő időt. Tegnap nekiláttak a nagytakarításnak az idei székelyudvarhelyi Diáknapok két fő helyszínén. Néhány remek koncertet, két fergeteges bulit és egyéb érdekes programot láthattunk a rendezvény ideje alatt. Évről évre többen érdeklődnek a Diáknapok iránt, és egyre többen látogatnak el Magyarországról is a rendezvényekre. A világjárvány miatt az Udvarhelyi Fiatal Fórum két évig nem tudta megszervezni a hagyományos, diákoknak szóló megmérettetést, de ebben az évben annál nagyszerűbb ötletekkel jelentkeztek. Rekordot döntött a jelentkezők száma – a vetélkedőkre eddig nem látott számban jelentkeztek, így összesen 22 csapat mérhette össze a rátermettségét. Toth Tímea, az UFF elnöke elmondta: egy hét alatt egyetlen olyan probléma sem akadt, ami hátráltatta volna a programok megfelelő kivitelezését. A rendezvénysorozat kétéves elmaradása azzal a hátránnyal járt, hogy a mostani 51 tagú szervezőcsapat egyetlen tagja sem vett részt korábban hasonló rendezvény előkészítésében. Érezhető volt a legutóbbi Diáknapokhoz képest a lemaradás, bár az ifjúsági szervezet elnöke ennek leginkább pozitív hozadékát említette. A fiatalok lelkesedése, kíváncsisága és gyorsasága elsősorban segítette a munkát, míg a tapasztalatlanságuk egyáltalán nem hátráltatta a szervezési folyamatot. A rendezvény csúcspontja, s egyben legsikeresebb rendezvénye a vasárnapi záróesemény volt. Az összegyűjtött pontszámok, illetve a közönség szavazatai alapján, első helyen a Dynastival csapata végzett. Összesen 71 pontot gyűjtöttek össze a teljesített feladatokkal. A számháború volt az egyetlen versenyszám, ahol nem tudtak pontot szerezni, de minden más feladatot százszázalékosan teljesítettek. A második helyen végző csapat, a FuTourists 65 pontot szerzet. A nyertes csapat már a második napon jelentős pontszámfölénnyel vezette a versenyt, és csodának kellett volna történnie ahhoz, hogy bármelyik másik csapat lekörözze őket – részletezte Toth Tímea. Az utolsó napig nem fordult meg az állás, elmondása szerint ennek ellenére a többi csapat lelkesedése sem hagyott alább. A diákpolgármester-választást Péter Zsanett, a RetRoyals jelöltje nyerte meg, aki a Benedek Elek Pedagógiai Líceum tanulója. [caption id="attachment_155417" align="alignnone" width="2560"] Kötélhúzás. Csapatmunkával szereztek pontot[/caption]  Az eladott jegyek számából kiindulva a szervezők megállapították: több mint ezer ember vett részt a két diáknapi bulin. A vasárnapi Krúbi-koncertet szintén nagy érdeklődés övezte. Voltak olyan diáknapos programok, amelyen akár több százan is részt vettek, mégis a múlt hét legsikeresebb rendezvénye a Krúbi-koncert volt. Nemcsak az első sorokban, hanem a közel ezer főből álló tömegben mindenki betéve tudta a magyar énekes dalszövegeit. – Amikor februárban elkezdődött a szervezési folyamat, megkérdeztük az UFF tagjait, illetve a városi diákközösségeket, hogy milyen koncertet hallgatnának szívesen. Egyhangúlag Krúbi volt a válasz. Ragaszkodtam volna egy második és egy harmadik tervhez is, de úgy tűnt, hogy más előadó szóba sem jöhet – idézte fel az UFF elnöke. Az első számú közönségkedvenc a Székelyudvarhely Művelődési Ház meghívására érkezett Udvarhelyre, az UFF Diáknapok pedig befogadta a koncertet. Külföldről és Kolozsvárról is akadtak érdeklődők, sőt a régi UFF-tagok is visszatértek egy közös mulatság reményében. A koncert mellett az Európa-kvíz váltotta ki a legnagyobb érdeklődést a helyi közösségben, ugyanis nem csak az egymással versengő diákok vehettek részt rajta. A vetélkedőt így egy olyan csapat nyerte, amely nem vett részt a diáknapi versenyben. A diáknapos csapatok is jól teljesítettek, és a jelenlétükért cserébe értékes pontokat szereztek. [caption id="attachment_155412" align="alignnone" width="2048"] Tomboló ifjúság. Kő kövön nem maradt az idei Diáknapokon[/caption] A múlt heti esős időjárás nem befolyásolta negatívan a programokat. A gitárest volt az egyetlen, amelynek módosították a helyszínét. A szabadtéri színpad helyett a Siculus Ifjúsági Házba költöztették a 6Chapter formációt. Már a legutóbbi rendezvényen, 2018-ban a gumicsizma és az esőkabát volt a kötelező viselet a diáknapokra, mondta az elnök. Azóta megtanulták, hogy a talpraesett versenyző még az esőben is tud diáknapozni. – Az éjszakai vetélkedőnek sűrű esőben mentünk neki. Péntek este tíz órakor a diákok hangos hajrázással indultak el az UFF udvaráról a Szejkére, mindeközben azt kiabálták, hogy villámlik, villámlik – emlékezett vissza a barátságtalan időjárási körülményekre Toth Tímea. A villámlás végül az éjszakai túrázás ismertetőjegyévé vált, de nem akadályozta az esemény lebonyolítását. [caption id="attachment_155415" align="alignnone" width="2560"] A dobogós csapat[/caption] Amíg zajlott a szavazás, addig a közönség a 22 versenyző csapat foglalkozásait tekinthette meg. A csapatok programonként akár 150 diákot is bevontak. Próbálták megjeleníteni saját ünnepeiket, nézőpontjaikat és tapasztalataikat. A PumpedUp csapata az egészséges étkezés fontosságáról tartott előadást. A Moneyfest külső előadót hívott meg Szakács-Paál István személyében, aki a Harghita Business Center igazgatója. A Moove’n Groove táncórát tartott, a többi csapat pedig ügyességi játékokat szervezett a városi parkban. A Diáknapokkal párhuzamosan zajlott a 10. Székelyföldi Peron Music Tehetségkutató Fesztivál a Siculus Ifjúsági Házban. A versenyt a 3AD kolozsvári együttes nyerte meg, amely 2021-ben már bezsebelte a Marosvásárhelyi Peron Tehetségkutató első díját. Az együttes legközelebb az udvarhelyi Felső Gében lép színpadra, majd – reményeik szerint – elsöprő koncerttel tér vissza a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáboron, azaz a Tusványos fesztiválon. Amennyiben a járványügyi helyzet is megengedi, a 2023-as Diáknapokra növelik a csapattagok létszámát, és 10-12 fő helyett akár 18-20 fős csapatok is jelentkezhetnek. A szervezők továbbra is szem előtt tartják azt, hogy a hagyományos programok mellett az aktuális trendekhez igazodjanak, mi több, megújító kezdeményezésekkel lepjék meg a közönséget.

Miklós Dalma



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!