Hirdetés

A kisebbségi lét többletteljesítményre sarkall

Gaudeamus igitur…– csendült fel a jól ismert dallam pénteken Székelyudvarhely több középiskolájában is, amikor elbúcsúztatták végzős diákjaikat. A Tamási Áron Gimnázium ballagásán részt vett Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke is, aki ünnepi beszédében úgy fogalmazott: a kisebbségi lét nemcsak terheket tesz a viselője vállára, hanem többletteljesítményre is sarkall.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 2 perc
A kisebbségi lét többletteljesítményre sarkall
Ballagás. Székelyudvarhelyen biztatta a végzős diákokat a Magyar Országgyűlés elnöke Fotó: Hodgyai István

A Tamási Áron Gimnázium tizenkettedikeseinek is pénteken tartották meg  a ballagási ünnepségét, amelyre egyházi és világi elöljárók egyaránt meghívást kaptak. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke is.

Hodgyai IstvánA végzősöket elsőként Laczkó György igazgató köszöntötte, aki azt kívánta a diákoknak, hogy sikeresek legyenek az életben és az előttük álló megmérettetésen egyaránt. Ugyanakkor háláját is kifejezte a házelnöknek a magyar kormány hathatós támogatásáért, amellyel hozzájárultak a gimnázium épületének felújításához.

Hodgyai István

Kövér László ünnepi beszédében kiemelte, nem könnyű a mai világban fiatalnak lenni, de meglátása szerint a mai fiatalok számára is a legnagyobb biztonságot „az Isten, haza, család- hármas nyújthatja, ez szolgálhat számukra is megtartó erőként”. 

Hodgyai István
–  A 21. században sincs és nem lesz ennél nagyobb megtartó erő senki számára. Isten nélkül lehet élni, de az az élet iránytű nélküli és a semmibe tart. Ezzel szemben az Istenbe vetett keresztény hit és szeretet semmivel nem pótolható biztonságot nyújt – fogalmazott a házelnök.

Kövér László a nemzeti kisebbségi lét előnyeire és hátrányaira is kitért. Kifejtette: a kisebbségi lét nemcsak terheket tesz a viselője vállára, hanem többletteljesítményre is sarkall.

Hodgyai István
– A kisebbségi lét nem gyengébbé, hanem erősebbé teszi azt, aki tudatosan éli meg ezt a sorsot. Erről szól Erdély és Székelyföld magyar történetének elmúlt évszázada. Az öntudattal és méltósággal vállalt kisebbségi lét az erdélyi magyarok életerőforrása. Ezt a forrást kell megóvnotok és megújítanotok nektek is, kedves fiatalok, akaratotokkal, tehetségetekkel, ahogy elődeiteknek is évszázadokon keresztül – biztatta végzős diákokat az Országgyűlés elnöke.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!