5. TEDxUdvarhely, kitartó érdeklődés
A szervezőket és a meghívottakat nem számítva közel ezer érdeklődő hallgatta az ötödik TEDx Udvarhely előadóit a Rákóczi Centerben szombaton.
A három részre osztott rendezvényen tizenhárom, szakmai berkekben elismert, nagy követői táborral rendelkező előadó ragadott mikrofont, hogy beszéljen: fejlődő robotikáról, a család és a gyökerek fontosságáról, gyermekvédelemről, fizikai és szellemi határok átlépéséről, de még arról is, hogy milyen könnyű dezinformációk „csapdájába esni.” Extrém sportolót, jogász szakembert, politikai elemzőt, biokémikust és borászt is hallhatott a közönség, akikkel a szünetekben kötetlenül is beszélhettek a résztvevők. Az előadások között zenés performanszok, illetve ízletes harapnivalók és desszertkülönlegességek várták a nemcsak szellemi táplálék után járókat. Az előadásokat végül közös beszélgetésekkel, koccintással és a Hot Jazz Band koncertjével zárták.

