Hirdetés

Gerle Gizi, Csemete Csenge, Lomb Lajos is üzen

Egy terebélyes fa évente több mint 600 000 levelet hajt, amelyek alapterülete 1200 négyzetmétert tesz ki, és egy vegetációs időszak alatt képes megtermelni egy ember éves oxigénszükségletét. Ennyire pontosan mi sem tudtuk ezt, de a Madarak és fák napjára megvalósított akció felvilágosított bennünket is. Színesbe öltözött fák, érdekes üzenetek fogadták tegnap a székelyudvarhelyi járókelőket.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 3 perc
Gerle Gizi, Csemete Csenge, Lomb Lajos is üzen
Színes akció. Madarak és fák szimbiózisban Fotó: Hodgyai István

A tavasz harmadik jeles, a természet védelmének fontosságára rávilágító napja a madarak és fák napja. A Föld napja és a víz világnapja után ebből az alkalomból is figyelemfelkeltő akciót szervezett a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal. Magyarországon egyébként a híres ornitológus, Chernel István szervezte meg először az 1900-as évek elején a Madarak és fák napját, tehát több mint százéves hagyománya van magyar nyelvterületen a naphoz kapcsolódó tudatosító eseményeknek.

Hodgyai István
Székelyudvarhely az előző években is megemlékezett a jeles napról, fotókiállítással, a városi parkban élő madarakról szóló tájékoztató táblák kihelyezésével, ám idénre valami különlegesebb akcióval készültek. Az ötlet a polgármesteri hivatalban született, a kivitelezéssel pedig Sándor Nagy Julianna designert bízták meg. Az ő elképzelései nyomán a város tíz pontján több színesbe öltöztetett fa hívja fel a lakosok figyelmét a környezet védelmének fontosságára – közölte Zörgő Noémi, a hivatal sajtószóvivője. A fákon elhelyezett üzenetek pedig főleg a fák és madarak közti éltető és erőteljes szimbiózisra, a fák létfontosságú szerepére, illetve a madaraknak a fák számára is hasznos „tevékenységére” irányítják az érdeklődők figyelmét, de a fák környezetre gyakorolt létfontosságú hatását is taglalják.

Hodgyai István
Azért, hogy minél változatosabb célcsoportot érjenek el, a város különböző forgalmasabb helyszínein található fákat burkolták be színes textilekbe, így többek között a városi parkban, a városközpontban, a Márton Áron téren, a szombatfalvi útkereszteződés mellett, a nagypiacnál és a lakónegyedekben is találkozhatunk a napokban, pontosabban egészen a hónap végéig egy-egy „hírvivő” fával. Az üzenetek között van olyan, amelyet több helyre is kihelyeztek, de van, ami teljesen egyedi, ilyen például a város egyetlen nagy platánfáján elhelyezett táblácska. A városi parkban található fán Platán Péter arról „beszél”, hogy egy felnőtt platán 27 ezer köbméter oxigént termel, 2,7 tonna port köt meg, gazdasági értéke pedig 600 ezer lejre tehető! 
Kiállítás is nyílt tegnap Madarak és fák napja címmel Székelyudvarhelyen, a közönség a Művelődési Ház előtti szabadtéri tárlaton a Spektrum Fotó Egyesülethez tartozó fotográfusok a címben szereplő tematikát ábrázoló felvételeit tekintheti meg. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!