Hirdetés

„Jégbiztossá” vált kisiskolások

Negyedik kiadásának végéhez érkezett a Korisuli Székelyudvarhelyen. A Városi Sport Klub programjának fő célja, hogy minél több kisiskolás szakszerűen sajátíthassa el a korcsolyázás alapjait.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 3 perc
„Jégbiztossá” vált kisiskolások
Szülők és gyerekek a jégen. Sikeres program Fotó: Hadnagy Éva

Mosolygós, izgatott kisiskolás gyerekek lepték el hétről hétre a délelőtti órákban a városi jégpályát Székelyudvarhelyen az elmúlt hónapokban, hogy a Korisuli program keretében sajátítsák el a korcsolyázás csínját-bínját. A program negyedik kiadása az utolsó hetéhez érkezet. Mester Zoltán, a Városi Sport Klub vezetője elmondta, sikeres évadon vannak túl. A program népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy hetente több mint ezer gyermeket mozgattak meg és játékos gyakorlatok segítségével tanították meg a korcsolyázás szakszerű alapjaira. A program zárásaként újdonságként a szülőket is meghívták egy nagy közös korcsolyázásra.
– Több ok miatt is döntöttünk a közös korcsolyázás meghirdetése mellett. Elsősorban azért, hogy a szülők láthassák és büszkék lehessenek gyermekeikre, hogy mennyit fejlődtek az elmúlt időszakban, másodsorban pedig kapcsolódni kívántunk a városban meghirdetett Játék évéhez – közölte az igazgató.
Mint mondta, bár a délelőtti órákban sokan dolgoznak, az elmúlt napok tapasztalatai azt mutatják, hogy sokan éltek a lehetőséggel és elkísérték gyermekeiket a jégre. Volt, aki csak a pálya széléről követte tekintetével csemetéjét, de sokan korcsolyát kötöttek és együtt rótták a köröket. Ki magabiztosan, ki kevésbé, de mindenki arcán mosollyal élvezte a felkínált lehetőséget.
A Korisuli program népszerűsége évről évre nő Székelyudvarhelyen, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy újabb iskolák, osztályok csatlakoznak, sőt, az idén több napközivel is elkezdték a közös munkát.
Mester Zoltán elmondta, a gyerekek oktatásában a jégkorongedzők mellett lelkes amatőr hokisták, felkészült önkéntesek is részt vettek.
– Az edzőstábunk remek munkát végzett idén is, akárcsak az elmúlt években, ez látszik is a gyerekeken. Az első két hónap a tényleges tanulás, utána már mondhatni „jégbiztosak” a gyerekek, vagyis biztonságosan tudnak közlekedni a jégen, már valóban csak a mókáról, kikapcsolódásról szól az egész – fogalmazott az igazgató.
A Korisulinak jövőre is lesz folytatása, sőt kiterjesztenék a programot, így a székelyudvarhelyi előkészítő, első és második osztályos gyermekek mellett vidéki kisiskolások is elsajátíthatnák a korcsolyázás alapjait.
– Regionális szintre emelnénk a Korisulit a környező települések bevonásával. A közeljövőben elindítunk egy párbeszédet, és bár tudjuk, hogy hatalmas logisztikát igényel a gyerekek utaztatása, de ha ezt vállalják, akkor mi nagyon szívesen tanítjuk a vidéki gyermekeket is – tette hozzá Mester Zoltán, a Városi Sport Klub igazgatója. 
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!