Amikor beszélgetni kezdtünk Both Arankával, a Kékiringó Néptánccsoport vezetőjével, mindjárt az volt az első kérdésünk, hogyan sikerült újrakezdeniük a munkát a tavalyi kényszerű szünet után? Ez a párbeszéd még akkor kezdődött, amikor reménykedtünk abban, hogy – miután végig vert rajtunk a járvány harmadik hulláma – nem jelentkezik negyedik, s ha egyáltalán lesz is, minket nem fog annyira súlyosan érinteni. Nem így történt. De lám: itt vagyunk, és erőnk szerint, kihasználva a lehetőségeket, megpróbálunk létezni, dolgozni, együtt élni, túlélni. Akárcsak a Kékiringó is. A Kékiringó vezetője, oktatója elmondta, hogy a munka, ha meg is torpant, soha nem állt le náluk. Minden együttes életében végzetes lehet a tartós leállás, hiszen az ünnepi alkalmak, a turnék, a fellépések, a táncházak, az edzőtáborok elmaradása és a próbák hiánya oda vezet, hogy a tagság szétszéled, bezárkózik és másfajta elfoglaltságokat keres, ha egyáltalán keres bármit is, és érdektelen lesz minden iránt, ami jónak és hasznosnak számít a megszokott értékrendszerben. [caption id="attachment_135876" align="alignnone" width="2560"] Both Aranka a Szejkén (2019)[/caption] „Kis csoportokban mi a tavaly is mindvégig próbáltunk, gyakoroltunk. Újabb koreográfiákkal nem készültünk, de szorgalmasan gyakoroltuk a régieket. Megvan a tágas próbatermünk a Merkúr Áruház emeletén, s ha nem is lehetett ott mindig a teljes csapat, pontosabban nem dolgozhattunk párhuzamosan a különböző korosztályok képviselőivel, de azért igyekeztünk következetesek lenni, és sikerült egyben tartani az együttest. Kicsit furcsa volt múlt év decemberében az ünnepi műsor is, amelyet fennállásunk huszonharmadik évfordulóján tarthattunk a Stúdió Moziban korlátozott számú nézőkkel és záró-táncház nélkül. Az ilyen jellegű előadásaink rendszerint teltházasok voltak korábban. Most elmaradt a közösségi élmény, a találkozás örömzenélésben és önfeledt táncban történő kiteljesedése. Ez év tavaszára viszont a megváltozott körülmények mellett már megtarthattuk a 22. Kékiringó Néptáncfesztivált. Azonban ez sem olyan volt, mint régen, gyakorlatilag tapasztalatcserére korlátozódott – ekkor 30%-ig telt teremben tarthattuk a programokat –, de legalább elmondható, hogy a Kékiringósok találkoztak a Serittő és a Gereben (Székelyudvarhely), a Cickom (Székelyszenterzsébet), a Gyermekláncfű (Alsósófalva), a Forgórózsa (Rugonfalva), a Mákvirágok (Székelykeresztúr), valamint az Ördögborda (Balánbánya) táncosaival. Nem volt felvonulás, nem szerveztünk nyilvános táncházat ekkor sem, a szülők, rokonok, tanítók, tanárok, barátok is csak korlátozottan és szerény jelenlét mellett követhették az eseményeket, magyarországi barátaink pedig a világhálón kapcsolódhattak be.” [caption id="attachment_135877" align="alignnone" width="1795"] Pillanatkép a tavalyi fesztiválról - pandémiás keretek közt zajlott[/caption] Mintha kezdett volna visszarendeződni az élet a megszokott mederbe Both Aranka örömmel számolt be arról, hogy aztán az idei év következő hónapjai már majdnem olyanok voltak, mint a kovid előtti ’békeidőben’. Április 29-én megünnepelhették a Tánc Világnapját. A felnőtt táncosok csoportja Bihardiószegre, Heit Lóránd borászhoz látogatott. Csatlakoztak a ’Körbetáncoljuk a Kárpát-medencét’ nevű mozgalomhoz, amely június 4-én, a magyar nemzet szétszaggatásának 101. évfordulóján az összetartozás jegyében fogant program keretében szerveződött; kisfilmet forgattak a Szejkén, ahol udvarhelyszéki táncokat mutattak be az Orbán Balázs síremléke előtti székelykapuk alatt. [caption id="attachment_135878" align="alignnone" width="2560"] Gyermekekkel a Szejkén és Forró Pista prímással (2019)[/caption] Részt vettek a ’Minden magyarok tánca’ programban, melyet az együttáncolás jegyében, az idén „online” tartottak meg. „Június közepe táján már a kisebb táncosokkal el tudtunk menni táborba – sorolta az „analóg” eseményeket –, majd június 24-én felléptek a Merkúr Áruház családi napján. Július elején az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület meghívására, a Nemzeti Kulturális Alap és a Csoóri Sándor Alap támogatásával utaztunk el öt napra Kiscsőszre (Veszprém megye), ahol a néptánc- és népdaltanulás, a kézművesség töltötte ki a hasznos és a szabad időt egyaránt. Műsorunkat a Pajta Fesztivál keretében mutattuk be. Július 25-én a kadicsfalvi Szent Anna-búcsú, majd egy hétre rá a 17. Székelykeresztúri Néptánctalálkozó vendégei voltunk.” [caption id="attachment_135880" align="alignnone" width="2560"] Cigánytánc Lázárfalván (2021)[/caption] A Kékiringó Alapítvány szervezésében, Hargita Megye Tanácsa támogatásával valósulhatott meg augusztus 6-8. között Varságon és Lázárfalván a hagyományőrző családok találkozója, majd hamarosan – ugyancsak a felnőtteknek – a Mezőségre tett néprajzi kirándulás is. Aztán augusztus végén Püspökladányban és környékén vendégszerepelt a Kékiringó egy kisebb turné keretében. Majd a Kékiringó nagyobbik utánpótlás csoportja néprajzi élményszerző tanulmányúton vett részt Széken és a Mezőség falvaiban augusztus végén és szeptember elején. „Utunk során több településre is ellátogattunk – sorolja a legfontosabb állomásokat az együttesvezető –, Székre, Bonchidára, Válaszútra, Bethlenbe, Szentbenedekre, Somkerékre, Sajóudvarhelyre. Ez a néprajzi utunk is a Csoóri Sándor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, Székelyudvarhely Önkormányzata, illetve Hargita Megye Tanácsa anyagi hozzájárulásával jöhetett létre. Szeptember elején edzőtábor következett a nagyobbak részére, amelyen bonchidai, széki és moldvai táncok tanulásával fejlesztették a tudásukat.” Felléptek az Erdélyi Táncháztalálkozón, majd egy hétre rá, szeptember közepén ismét magyarországi vendégszereplés és tapasztalatcsere következett az együttes életében, hiszen meghívót kaptak az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesületben dolgozó barátaiktól a Hunyor- és a Marcal-menti Értékkonferenciára, amely az Együttélésben című program keretében zajlott, s amelynek központi helyszíne Kiscsősz, az általuk jól ismert dunántúli falu volt. [caption id="attachment_135881" align="alignnone" width="2560"] Csoportkép a felnőttekkel[/caption] Aztán az ősz elején annak rendje és módja szerint meghirdették az Aprók Táncházának újraindítását, amelyet minden csütörtökön délután 5 órakor szeretnének megtartani ebben az évadban is, ha a közegészségügyi helyzet azt lehetővé teszi. Szeptember 24. és 26. között egyazon időben – két részre osztva – szerepeltek a balánbányai XXV. Botorka Fesztiválon és a IV. Abásfalvi Falunapokon. Itt már kipróbálhatták a kékiringós fiúk az újonnan beszerzett csizmákat, melyet a Hargita Megye Tanácsa pályázati támogatásával sikerült beszerezni. Olyan, mintha, de mégsem – rendhagyó ez az ősz is „Jók voltak a személyes találkozások, hogy megölelhettük egymást, hogy a fiúk kezet foghattak, s hogy jól megrázhatták egymást. Jó volt a sok nevetés, a játék, s az is, hogy valóságosan együtt lehettünk. A legapróbb táncosaimat láttam a legkevesebbszer. Amikor újra elindítottuk nekik a foglalkozást, sokan álltak a terem ajtajában, néztek szét, megjegyezve: – Jaj, de rég jártam itt, már el is felejtettem, milyen szép! Sokan kérdezték: „– Megölelhetlek, Aranka néni? Megfoghatjuk egymás kezét?” Szívszorítóak ezek a kérdések, érzések, őszintén! Sokszor próbálom azt mondani, hogy a járvány csak egy rossz álom! De sajnos, tudom, hogy nem így van. Csak azt éreztem, hogy néha egy kicsivel könnyebb, de tudtam, hogy ez a viszonylagos csend megint valami ’nagy’ intézkedés előjele. Én éltem már a kommunizmusban is, sokszor kellett nehéz pillanatokat, nehéz időket kibírni, de ez a mostani kilátástalanság, bizonytalanság nagyon lehúzza, földbe döngöli, nyomasztja az ember lelkét. Igyekszünk eleget tenni a szigorításoknak. Igyekszünk kihasználni az időt arra, hogy az elmaradt nyárvégi takarítás, leltározás, a fényképek és a videók rendszerezése megtörténjen. És természetes az is, hogy a jelenlegi szabályozásoknak megfelelően találkozunk csak, hiszen most is csak a kiscsoportos együttlétek lehetségesek. De nagyon fontos a találkozás, az élő együttlét, mert másképpen nem lehet ezt kibírni” – tudjuk meg Both Arankától. [caption id="attachment_135882" align="aligncenter" width="364"] Az együttes három oszlopa: Eszter, Pista és Aranka[/caption] Amikor a tagságról, az együttes mostani összetételéről érdeklődünk, elmondja, hogy valamelyest csökkent a létszám a járvány kezdete óta, de ennek az oka nem csak a vírusban keresendő, hiszen anélkül is feladta volna az a néhány nem eléggé kitartó gyerek. „Nem tudom. Nem vagyok látnok – mondja –, de megfogadtam, amikor elkezdtem a Kékiringót, hogy ha egyetlen gyerekkel, ha egyetlen emberrel maradok, akkor is dolgozom, és megpróbálom átadni azt a bizonyos tüzet, mert hiszem azt, hogy mindig lesz, aki éltesse és táplálja!” [caption id="attachment_135884" align="alignnone" width="2000"] Kiscsőszön a nyáron két alkalommal is megfordultak (2021)[/caption] A gyermekeknél most négy Kékiringó-csoport működik: a nagyon kicsik, óvodások és első-másodikosok, a kisebbik utánpótlás csoport, aztán a nagyobbik utánpótlás csoport, majd a haladók. Felnőtt csoport is van, többnyire a gyermekek szülei, és azok baráti köre. Ők nem szerepelnek, „csak” az együttlétért, a tánctanulásért járnak. Általában pályázatokból él az együttes: Székelyudvarhely Város Önkormányzata, Hargita Megye Tanácsa, a Communitas Alapítvány, a Csoóri Sándor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap időnként megismétlődő kiírásaira jelentkeznek, így valósulhatnak meg a programjaik. Állandó támogatójuk a Merkúr és Szuper Áruházak üzemeltetője, az Elan Trio Kft., hiszen tánctermet biztosít számukra a székelyudvarhelyi nagyáruház emeletén. Kisebb, főleg negyedévi támogatások érkeznek helybéli cégek részéről. A kiscsoportos próbák jelenleg is zajlanak. Készülnek a Kékiringó 24. születésnapjára. Munkámban hatalmas segítséget nyújt Forró István zenész társam, barátom, aki minden próbán, előadáson, táncházban, táborban teljes szívvel húzza a talpalávalót, segíti a gyermekeket a muzsikálásban. Pista mellett a saját lányom, Eszter, nagy segítségem. Ha eljön majd az idő, átveszi tőlem a Kékiringót, s tudom, hogy ugyanolyan szívvel, lélekkel fogja folytatni, mint ahogy én azt elkezdtem. Ő ebben nőtt fel, az ő születésével született a Kékiringó, elvégezte Budapesten a Magyar Táncművészeti Egyetemet, alap és mesteri fokozatát is, jelenleg a Háromszék Együttesben táncol, amikor az ideje engedi, itthon van, ott van a próbákon, táborokban, programokon, lelkesít engem, s a kékiringós gyermekeimet is. Vajon meg tud-e élni a műkedvelés népi táncos formája? Mi lesz a kovid után? „Nagyon nehezen!” – mondja röviden Both Aranka, de mindjárt folytatja is, ami azt jelzi, hogy alaposan felkészült az utóbbi évek során, a járványban még inkább megedződött, sokat foglalkoztatja az állandó ’stratégiaváltoztatás’. „Tennünk kell a dolgunkat, mert semmiből csak semmi lesz! Hiába nyalogatjuk a sebeinket, hiába sajnálkozunk magunkon, ha nem cselekszünk. A tétlenség végleg megöli az egészet, és nem kell ide semmilyen járvány! Mindig kitalálok valamilyen megoldást, állandóan forog az agyam, hogyan mikor mit kell csinálni. Ha így kell tovább élnünk, hogy ezek a ’hullámok’ folyton ismétlődnek, mennek, s jönnek, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz, de muszáj csinálni, és nem szabad megállni. [caption id="attachment_135883" align="alignnone" width="1359"] Forró Pista és az utánpótlás-zenekar[/caption] Én elsősorban közösségeket építek, életre nevelem a gyermekeket, az ifjakat, és próbálom megtartani bennük a székely virtust, észjárást, talpraesettséget, ehhez társul a tánc, a népdal, a muzsikaszó, a jó hangulat. Úgy gondolom, hogy a mostani helyzetben ezekre még nagyobb szükség van, mint eddig! Ha van az embernek az életében egy kicsi fény, egy kapaszkodó, könnyebben elviseli a nehéz napokat! Ha valahova tartozik, akkor tudja, hogy arra a közösségre mindig számíthat! Ha a lelke padlóra kerül, akkor egy népdal, egy tánc, egy ölelés könnyebben visszahozza, könnyebben kikerül a mély pontról. S most az embereknek, úgy a gyermekeknek, mint felnőtteknek nagyon sok mély pont van az életükben! Nem szabad hagyni, hogy a közösségek felbomoljanak, a családok szétmenjenek, a barátok összevesszenek. Meg kell maradni ép ésszel, ép lélekkel embernek!” A fotók a Kékiringó Néptánccsoport archívumából valók

Simó Márton