Elstartolt a Tusványos
Már csak az utolsó simítások maradtak hátra kedden a 34. Tusványos kezdete előtt. A nulladik napon a szervezők és az önkéntesek még helyenként kisebb szerelési munkálatokat végeztek, miközben egyes sátrakban már zajlottak az első előadások.
Folyamatosan érkeztek kedden a résztvevők a 34. Tusványosra. Az esti koncertekig az Olt partján több tucatnyian vertek sátrat, és vették birtokba a Tusványos jól ismert tereit.

Ottjártunkkor már a Tankcsapda és a Hooligans zenekar hangolt.

– Valószínűleg továbbra is bejár a medve Tusnádfürdőre, viszont mindenkit megnyugtatnánk, ugyanis Tusnádfürdő önkormányzata egy programban vesz részt, amelynek köszönhetően az utóbbi években nagyjából sikerült kizárni a város területéről. A rendezvényen állandó jelleggel négy vadőr tartózkodik – közölte érdeklődésünkre Popa Ilona, a Tusványos erdélyi főszervezője, hozzátéve: ezenkívül a résztvevők biztonságáról több tucat biztonsági őr is gondoskodik.

A városban nagyjából beteltek a szálláshelyek, de a sátorozási lehetőség továbbra is adott.

– Másodjára vagyok Tusványoson, a barátaimmal érkeztünk. Nagyon kedvelem a fesztivált, főként a koncertek érdekelnek – Szabó Endre budapesti táborozó.

A 34. Tusványos nulladik napján a büfékocsiknál és a sörsátraknál is terepszemlét tartottunk. Egy hotdog átlagosan 20–30 lejbe, egy korsó sör 10–15 lejbe, míg egy fröccs 20–25 lejbe kerül. A csapolt sört visszaváltható pohárban árusítják, a pohár ára 10 lej. A lángost 15–20 lej között lehet kapni, egy gombóc fagylalt ára átlagosan 8 lej.

A 34. Tusványos nulladik napját a Hooligans és a Tankcsapda koncertje zárja.

