Mátyás Adél játékbirodalmában a vidámság mindennapos. Manók, koboldok és szépséges hajas babák hancúroznak éjszakánként a műhely asztalán, arra várva, hogy végre puha kis meleg kezek öleljék át őket. Előbb-utóbb mindegyikük gazdára talál, és igazi társként, szelíd mosollyal arcukon kísérik végig sokak gyerekkorát. Adél nem tanult varrni, édesanyja a készruhagyárban dolgozott, később ugyanott volt mesternő, és kiskorában számtalanszor belógott hozzá, a varrógéphez ült és órákon át lekötötte figyelmét a varrás mímelése, ami azt jelentette, hogy nyomta a pedált és egyenes vonalakat varrt egy anyagra. – Gyerekkorunkban, mivel hiánycikk volt, édesanyánk varrta a ruhánkat otthon, gyakran kattogott a gép, de sosem gondoltam volna, hogy valaha én is kedvet kapok hozzá. Tehát semmiképp sem volt szerelem első látásra, és ennek megfelelően másfelé is sodort a sors. Elvégeztem az egyetemet kommunikáció szakon, és hat évvel ezelőtt bekattant valami – eleveníti fel a kezdeteket színes műhelyében a mindig mosolygós Adél. Mivel nagyon szerette a babákat, és az internet által is kinyílt a világ, piszkálta a fantáziáját, hogy miért ne készíthetne ő is anyagból babákat. A szüleitől kapott varrógépet egy napon levette a polcról, leporolta és elkezdődött a babaláz. – Az első babám születésekor fülemig ért a szám, pedig így visszatekintve nem volt tökéletes darab. Mint utólag kiderült, aránytalan, iszonyatosan nagy szemű, fületlen babát alkottam, a tömése sem volt szép, de nekem az első volt és számomra a leggyönyörűbb – emlékszik vissza csillogó szemmel. A babajáték elsősorban felnőtteknek készül A játékokat, babákat elsősorban a felnőtteknek készíti, amiben nincs semmi meglepő, hisz először a szülőnek kell szerelmesnek lennie belé. – Időközben rá kellett jönnöm, hogy nem feltétlenül kell fület varrni a babára, bár mi felnőttek elvárjuk, hogy minél emberibb legyen. Ha a gyerek kap egy babaformájú valamit, aminek csupán egy jelzésértékű pötty van az arcán, ő tudja, hogy az a szeme, az orra vagy a szája. Ezt a módszert főleg a Waldorf-pedagógiában találjuk meg – mondja. Adél babái mindig mosolyognak, tudatosan nem készít szomorú babát. Megtörtént egyszer mégis, hogy az ellenkezőjét jelezték vissza. Azóta jobban figyel rá, hisz tudja, munkái saját lelkiállapotát is tükrözik. Az édesapja elvesztése utáni időszakban babái nem voltak sem csúnyábbak, sem rosszabbak, ám mégis másak voltak. Idővel megtanulta, hogy ha maga alatt van, nem alkot, mert ilyenkor akaratlanul is olyan érzéseket gyúr bele, amit nem szeretne. Erre nincs racionális magyarázat – mondja. Az elképzeléstől az értékesítésig Adél a kezdetekkor ugyancsak hobbiból és rendelésre készítette a pamutbabákat, mára vállalkozása már céggé nőtte ki magát. Egy Civitas-pályázatnak köszönhetően műhelyét is fejlesztette. – Az elején nemcsak ezzel foglalkoztam, volt munkahelyem, és szabadidőmben éltem a hobbimnak. Az alkotás szabadsága szép dolog, de ha abból akarsz megélni, nem mindig járható út. Eljött az a pillanat, amikor el kellett döntenem, milyen irányba akarok haladni. Ahhoz, hogy komolyan vegyenek, szükséges egy minimális raktárkészlet, hogy ki tudjam szolgálni a vevőket. Az utóbbi időben beszűkült az életterünk, nincsenek vásárok, rendezvények, nem megyünk szembe új dolgokkal, így marad az internet mint értékesítési felület. Kisvárosok vásáraiban sem tudja elképzelni magát, hiszen ezek elég nagy értékű, kézzel készített, egyedi babák, és sokan nem értik, hogy miért ennyi az ára. Egyelőre Udvarhelyen a Bíbelődő kisboltban, Marosvásárhelyen pedig a Blaze dizájnerboltban találhatók meg. [caption id="attachment_120278" align="aligncenter" width="2016"] Zazi-Zacsika babák: koboldok, zoboldok, Szuszibabák, Langalettik, Lizik, Zuloo babcik mind a műhely lakói Fotók: Nagyálmos Ildikó[/caption] Megalkotta a tökéletes Barbie-t Minden alkotása fantázianevet visel: koboldok, zoboldok, Szuszibabák, Langalettik, Lizik, Zuloo babcik stb. sorakoznak a műhelyben. Édesapja ragasztotta rá a Zacsika nevet, és ehhez mai napig ragaszkodik. Ezt a nevet viseli a brand is. A Facebookon Zazi-Zacsika név alatt találják meg munkáit, és itt nemcsak az alkotó, hanem a babák különös életét is nyomon követhetik az érdeklődők. – Egyszer egy anyuka azt mondta: Adél, megvarrtad a szerethető Barbie-t! Vékony, magas és anyagból van! Valamikor gyapjúból készítettem a tölteléket, de most már antiallergén tömőanyagot használok. Mindkettőnek van pozitív és negatív oldala. Mindig kísérletezek, hisz az új kitalálása, elkészítése sok idő, de rendszerint hoz valamit magával, megtöri a rutint. Ugyanakkor a mostani piaci helyzet is megköveteli. Ahhoz, hogy tartani tudd ezt az eszméletlen tempót, inspirálódni, újítani kell – mutatja legújabb, hímzett alkotásait. Nem tagadja azt sem, hogy néha vannak mellélövések: kitalál és el is készít valamit, ami per pillanat nagyon tetszik, a visszajelzésekből pedig az derül ki, ez nem az ő stílusa: – Hajlamosak az emberek mindenkire ráhúzni egy sablont. Amikor éveken keresztül kialakult a stílusod, akkor te vagy a… Az újításokat nehezebben fogadják el, de azért sok mindennel szembemegyek, mert én is emberből vagyok – mondja kacagva. Első babái pólóanyagból készültek, hogy rugalmasak, finom tapintásúak legyenek, igen ám, de nagyon nyúltak. Ekkor döbbent rá, hogy a babakészítés is külön szakma. – Vannak kimondottan babatest-anyagok és erre specializálódott gyárak külföldön, ahol babakészítéshez szőnek anyagot, és meg kell tanulni velük dolgozni. Több babatest-anyaggal dolgoztam, de mindenik más és más volt. A babákon és mindenféle manókon, koboldokon kívül fejlesztőkönyveket is varr, amolyan lapozókat, ahol különféle faladatok és meglepetések várnak a kicsikre. – Egyre kevésbé szeretem a kézműves szót, amennyire erős jelentése és értéke volt, pont annyira elveszett. Senki ne vegye zokon, de ma már az is kézműves, aki felragaszt egy csatra egy masnit. Egyik ismerősöm mondta, hogy én már nem handmade kategória vagyok, hanem dizájner. Együtt haladok a folyton változó divattal, és hiába kérik, nem szívesen készítek régi modelleket. Adél úgy látja, egyre nagyobb az a tábor, akinek igénye van és keresi az egyedi termékeket. A tudatos vásárló áldoz rá, nem kérdezi, miért ennyi az ára, mert tudja, mennyi munkával jár. A vásárlónak is fel kell nőnie, értékelnie kell a munkát, a kreativitást, meg kell fizetnie a minőségi alapanyagokat. A szülőknek pedig be kellene látniuk, hogy nem az a cél, hogy mindennap kapjon a gyerek egy babát, amit talán nem tud értékelni, hanem legyen egy-kettő, ami átveszi az otthon illatát, és azzal nő fel a gyereke, megbecsüli, ragaszkodik hozzá.

Nagyálmos Ildikó