Szóval az egész úgy kezdődött, hogy az apjával beszélgettek:
– Mi akarsz lenni?
– Harcművész.
– Normális vagy-e?! – kérdezte Apja. – Legyél inkább TIR-soffer!
– Harcművész akarok lenni. Vagy testépítő.
– Akkor vágjál fát! – zárta le a vitát Apja, s még hozzátette: – Ha csak ennyi eszed van, akkor eresszed, csinálj, amit akarsz, de én akkor akarlak látni, amikor a hátam közepit!
„A fénynek önmagában nincs árnyéka” – olvasta egy becsempészett buddhista magazinban. Még valami kiderült: az 1930-as években Budapesten már működött egy közösség, melynek pecsétjén Buddha egy székelykapu alatt ült, körben a „Magyar Buddhák” felirattal. Elhatározta: ő lesz az a kungfumester, aki gyorsabb lesz a fénynél! Addig gyakorol, amíg meglátja a tükörben a háta közepit! Na, me, Apja! Tizenkét éves volt akkor.

Odakint hideg volt, ő pedig öv híján egy sárga színű sálat kötött a derekára. Az első leckére nem sokat kellett várni: az iskolaudvaron megjött Parapács Sanyika, aki nagydarab is volt, és rossz is.
– Add ide a tízóraidot! – üvöltötte.
Mire ő azt válaszolta:
– Tessék! A szenvedés oka a ragaszkodás – és átnyújtotta neki a zsíros kenyeret.
Sanyika kitépte a kezéből, és hálából egy jó nagyot be akart húzni neki, a következő kinyilatkoztatás kíséretében:
– Te hüjje vagy-e, vagy nem­normális?!
De a kujakja nem ért célt, mert ő a magasba ugrott a frissen behavazott udvaron, és már Sanyika mögött állt, amikor az ugrástól felkavart hó még nem is esett vissza a földre. Ez volt az első eset, amikor valaki szemtanúk előtt gyorsabb volt a fénynél.
Innen jött a hírnév!

Bruce Lee

Az egyik illegális vetítésen éppen a Halálos játszmát látta. Végignézte háromszor, majd kijelentette: „Ilyent én is tudok!”. Azzal leteperte a saját árnyékát. A legenda szerint megjelent Bruce Lee szelleme, és azt mondta neki: „Be water, my friend.” Ő pedig válaszolt: „Oké, máj frend, de itt, a hirtelen jött télben odafagysz a vederbe.” Azzal nekifogtak verekedni. Három másodpercig tartott: Bruce Lee rúgott, de mikor megkezdte a mozdulatot, ő már rég kitért előle, és mire befejezte a rúgást, ő már ette otthon a pityókatokányt.

Chuck Norris

Igen, meglátogatta, mint Charles a zalánpatakiakat. Ujjat akart húzni vele. Nézték egymást, melyik lesz gyorsabb. Norris néz. Ő is. Norris nem pislog. Ő sem. Aztán Chuck Norris felüvöltött a fájdalomtól, majd meglepetten bámulta immár gipszbe rakott mutatóujját. 
– Ne haragudj, Csáki! Észre se kellett volna vegyed, de lassan köt a gipsz.
Norris akkor mondta egy interjúban, hogy van egy ember itt és itt, akivel nem érdemes ujjat húzni, mert az az ujj előbb ér vissza, mielőtt elindult volna.

Arnold Schwarzenegger

Mikor találkoztak, Arnold büszkén mutogatta a bicepszét. Ő csak annyit mondott neki:
– Arnold, nem tudod felemelni még a puliszkakavaró fakanalamot se.
Arnold nagyon természetesen nevetni kezdett, és azt mondta, hogy a hüvelyk- s a mutatóujjával esszecsippenti, s úgy! De nem ment neki, akárhányszor próbálta. Mert ő folyton felült a fakalánra, mielőtt Arnold felemelte volna. De az nem vette észre, olyan gyorsan történt. Arnold akkor jelentette ki először: „I’ll be back!” Azóta is mondja. Harminc év után hazament. Az apja éppen a tükörben próbálta bekenni a hátát, de nem boldogult a kenőcs kupakjával.
– Aggya sza’ ide, Apja! – mondta az ajtóból jövet, s aztán Apja csak azt érezte, amint a háta közepin szétterül a hűsítő diklofenák. Az öreg a tükörben csak annyit látott, hogy nem a saját keze, hanem a fiájé van a háta közepin.
Sokáig csend volt, aztán Apja megszólalt.
– Na. Ilyent még nem láttam. Pláné a hátam közepin!
– A fénynek nincs árnyéka, Apja! Csak fia van.