Hirdetés

Versenyszellem és minőségi szórakozás

Nagyobb az igény a főként általános műveltségre és közéleti témákra épülő szellemi játékra, mint gondoltuk volna: Csíkszeredában párhuzamosan nemrég még három kvízest-sorozat is zajlott, és a nyári szünet után biztosra vehető a folytatás.

Fazakas Bea
Becsült olvasási idő: 9 perc
Versenyszellem és minőségi szórakozás
Fotó: Facebook

A QuizNight.hu Nemzetközi Kvízbajnokság, az Erdélyi Kvízbajnokság és az Alzo kvízest címen működő szellemi játékot is rendszeresen megszervezték Csíkszeredában. Ezeket az alkalmakat nagy érdeklődés övezte, rendszerint baráti társaságok gyűltek össze ilyenkor, akik változatos témakörökben bizonyították tudásukat mások és saját maguk előtt is.

Aktív kocsmázás

Burus Ákos, aki tavaly ősztől szervezte a QuizNight.hu Nem­zetközi Kvízbajnokság csík­szeredai részét, a Hargita Népe kérdésére azt mondta, a ve­tél­kedő célja a közösségépítés volt.
– Tulajdonképpen egy „aktív kocsmázásról” volt szó, ahol a csapatok jó hangulatban megmérették és ellenőrizhették a tudásukat általános műveltségi és aktuális közéleti témákban – mutatott rá a szervező, aki elégedetten nyilatkozott az érdeklődésről. Mint mondta: egy csapat 5-6 személyből állt, és általában 15-16 csapat vett részt a kvízen, de a rekord 18 csapat volt.
A QuizNight.hu-n huszonöt fordulóból állt a Nemzetközi Bajnokság, amit az erdélyi helyszínek által összeállított extra fordulók követtek. A kérdések minden esetben Budapestről érkeztek Bar­tha Álmostól, és az irodalomtól kezdve a történelmen és természettudományokon át a filmekig és zenékig szinte bármit érinthettek. Sőt, a kö­zelmúltban történt események is előkerülhettek a témákban.
– Nemrég zárult a 15. Nemzetközi Bajnokság, amelynek döntőjére a legjobb 50 csapat kapott meghívást. Az alapszakaszban több mint 700 csapat vett részt 43 magyarországi, ausztriai, szerbiai és romániai helyszínről – tudtuk meg Burus Ákostól. A kvízestek nyereményeiről azt mondta, hogy nem a díjakon volt a hangsúly. Minden forduló legjobb csapatai ajándékitalt kaptak, és a szezon végi eredményhirdetés során a legjobb csapatok kisebb ajándékcsomagokat.
– Az emberek elég nehezen mozdulnak ki egy hétfő este, pláne télen. Ezek az kvízek jó alkalmat teremtettek arra, hogy baráti társaságok összeüljenek, beszélgessenek, tanuljanak pár érdekességet és jó hangulatban megmutassák egymásnak és a többi csapatnak, hogy mit tudnak. Bár senki nem a nyereményekért jött, azt vettem észre, hogy mindenkiben volt egy egészséges versenyszellem, és nagyon örültek a csapatok, ha elérték a saját maguknak felállított célokat – összegzett Burus Ákos.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Kvíz, amely az erdélyi magyaroknak szól

Kovács Zsolt kvízmester, az Erdélyi Kvízbajnokság szervezője is elégedetten nyilatkozott lapunknak, kiemelve: az elmúlt két évben minden alkalommal, azaz havonta egyszer telt ház volt a vetélkedők során az Öt Kutyában. Hozzátette, hogy a 2024-es erdélyi kvízbajnokság egy általános műveltséget, honismeretet és tájékozottságot ellenőrző bajnokság, amelyen Szatmárnémeti, Kolozsvár, Csík­szereda, Sepsiszentgyörgy, Nagykároly és más er­délyi városok vesznek részt 2024 januárja és novembere között. A kvízbajnokság tíz fordulóból áll, a részt vevő városok legjobb három csapata kap meghívást a döntőbe.
– A bajnokság elsődleges célja, hogy az erdélyi magyar közösséget érintő témákat és fontosabb problémákat dolgozza fel szórakoztató és csapatépítő formában, vitaindítóként szolgálva a jó értelemben vett erdélyi magyar „kocsmai értelmiség” körében – fogalmazott Kovács Zsolt. 
Csapatonként legtöbb négyen vehetnek részt a játékban, a bajnokságnak minden esetben tematikája van, a kérdések nem egyértelműen eldönthetők, ezért a csapattagok folyamatosan meg kell vitassák egymással a válaszokat.
– Ez a kvízbajnokság attól egyedi, hogy erdélyi embereknek szól, erdélyi problémákról, erdélyi témájú kérdéskörökkel, ezért minden résztvevőnek relevánsak a kérdések – jegyezte meg a kvízmester.

Vitázó közösség

A nyereményekkel kapcsolatban elmondta, hogy az egyes fordulók végén vacsorát, utalványokat vehetnek át a legjobban teljesítők. A döntőn szponzoroknak köszönhetően nagy értékű díjakat kapnak a nyertesek.
– Az Erdélyi Kvízbajnokság köré fantasztikus, közel 5 ezer fős közösség épült, de a szám mellett a legfontosabb az emberek minősége, akik eléggé érettek érzelmileg a vitára, akik nem félnek a barátok előtt felvállalni a véleményüket egy polarizált világban. Ez a közösség az eredménye annak az ötéves munkának, amelyet belefektettem ebbe a szívprojektembe, akikkel együtt Guin­ness-világrekordot döntöttünk tavaly, a leghosszabb élő kvízműsor rekordját 34 óra, 35 perc és 45 másodperccel – összegzett Kovács Zsolt.
Kovács Ádám, az Alzo kvíz­est szervezője kezdetben az ismerősei részvételével rendezett vetélkedőt, és jelenleg túl van két bajnokságon is. Lapunk érdeklődésére közölte, külön applikációt is készített a kvízhez.
– Akasztófa-játék, tippverseny, zenefelismerés, asszociációs kör, lista, képrejtvény és logikai feladatok szerepeltek benne. Az applikációban volt egy gomb, aminek megnyomásával extra pontokat is szerezhettek a csapatok, ha nagyon sokan tudták a választ az adott kérdésre, de a leggyorsabban helyesen válaszoló csapatnak is járt pluszpont – mutatott rá Kovács Ádám.
Az Alzo-kvíz során is számos nyeremény járt a legjobban teljesítőknek. A döntő játszmában fordulónkként kaphattak értékes díjakat a nyertesek.
A szervezők egyetértettek abban, hogy a kvízestek, amelyek egymással párhuzamosan működtek, nem jelentettek akadályt a programok lebonyolításában. Elhangzott: ezek az alkalmak módszertanukban, struktúrájukban és nehézségükben is eltérőek voltak, a csapatok kiválaszthatták a nekik legjobban tetsző formátumot.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!