– Hogy mit mond? Ló…sz se hallatszik… – dőlt rá az előtte ülő sajtós kolléga fülére. Amaz csak a vállát vonogatta. Egy központi lapnak tudósított, nem vegyült holmi vidékiekkel. Egyszóval: ru­tinos vén rókának érezte magát.
Kezdés előtt a polgármesteri hivatal jegyzője – egyben alkalmi sajtósa – váratlanul felpattant a laptopja mögül, és fel-alá kezdett lődörögni a pódium körül, mint aki keres valamit. Néhányszor átbicsaklott a kábeleken is, va­lószínűleg akkor szállhatott el a hangosítás. Vagy amikor négy­kézláb bemászott a székely zászlóval leterített, összetolt kem­pingasztalok alá, szundított egy keveset, majd megfejelte az asztalt, és kétszer leverte a mikrofonokat, nem tudni…
Mindenesetre a pálinkától verejtékező polgármester castrói terjedelmű nyitóbeszédéből nem sok jutott a füléig. És a különféle oklevelek, fityegők és egyéb elismerések osztogatásakor el­hangzott méltatásokból még annyi sem. A helyi nép­tánc­csoport tanácstalanul álldogált egy darabig, aztán eljártak egy csárdást zene nélkül, az asszony­kórusnak meg zene sem kellett: a nénik elnyújtott, panaszos énekétől varjak reb­bentek fel a vetésből.

Iszonyú másnaposság gyö­­­törte. Az a fajta költői mély­ségű katzenjammer, ami ubor­­kaszezonban csavar­ja fel a bérfirkászt, aki falu­nap­ról falunapra utazik, hogy összeálljon a napi, heti pen­zumra való betűmennyiség. És ezek a falunapok többnyire a nyitóünnepség előtti kávé–konyak–sör–bor–fröccs soro­za­­tokkal indultak, ami után életbevágó a hatvanfokos pá­linkától felmart hámsejtek he­lyét hideg sörrel meglocsolni. Innentől elindul a gépezet, amelynek ékszíja törvényszerűen fel is csavarja az embert. Ráadásul főnöke életfilozófiája volt, hogy nem újságíró az, aki nem bírja asztal alá inni a közbirtokossági elnököt. Ennek megfelelően, a kiadó fehér, rozoga Ticójával gyakran öten-hatan vadászták az írni való anyagot, élményt és epikus delíriumokat. Ő általában furcsaságokat keresett, a többi kolléga pletykára vadászott. A fő-fő pedig konfliktust ger­jesztett, amiből mindig össze­grundolt magának pár flekknyi sorozatlövést. „Ha nincs hír, tégy róla” mottójával, bármely településen jártak, eltűnt inni valamelyik helyi potentáttal, akinek poharazgatás közben a fülébe ültette a bogarat, mi­szerint a falu másik pro­minens személyisége állítólag ezt és azt pletykálja róla. Majd felkereste az említett prominens személyiséget, aki­­vel fordított irányban, de meg­osztotta ugyanazt a sztorit. Rendszerint már másnap reggel csörgött a telefonja, egyszóval biztosítva volt a muníció a revolverpublicisztikájához.
Aznap ő volt a mustáros kol­bász rossz végén. Míg a többiek vidáman fel-alá császkáltak, ve­deltek, vagyis faluriportoztak, aznap ő felelt az éppen aktuális falunapi beszámolóért. Egy tel­jes álló hete faluriportoztak, így komoly delirium tremense volt: reggelente csak úgy bírta életre pofozni magát, ha egy deci pálinkát ivott éhgyomorra, kávé előtt. Ráadásul kezdő volt a szakmában: az italt már bírta, viszont a számára érdektelen témát képtelen volt követni. Hangosítás nél­kül még annyira sem. Mindez megfejelve az iszonyú heted­napi másnaposságal, reggeli pá­linkával, tűző nappal, asszony­kórussal…
Ekkor a központi kolléga hosszan ránézett – némi együtt­érzést vélt felfedezni a tekinteté­ben –, aztán átnyújtott egy ívpapírt.
– Ezt töltsd ki. A nevekre és a beosztásokra keress rá az interneten. Na szevasz! – azzal kezet nyújtott, és eltűnt a kultúrház mögötti parkolóban.
Ránézett az ívpapírra. Az előre megírt újságcikkben olyan szófordulatok szerepeltek, mint: „ezeréves megmaradásunk zá­­loga”, „történelem viharai té­pázta nemzetünk”, „ha­gyo­­mányos érté­keink”, „gen­der-
lobbista, hanyatló Nyugat”, „porladó őseink szel­leme”, „az értékrelativizmus démonai” és hasonlók. Mindezt olyan igékkel összekötve, mint: ki­hangsúlyozta, leszögezte, nyo­­­­matékosította, summázott, ér­­­-
tékelt és hasonlók. Egy szab­vá­nyos, sajtós bikkfanyelven megírt tudósítás volt, éppen csak a helyszín, a nevek, dá­tum és a beosztások helye volt pon­­tozott vonallal kihagyva. A Szent Grált tartotta kezében. Címe: Programkavalkád a … falunapokon.