borús égbolt
Önmegtartóztatás hatodikban
„Milyen érvek szólnak a házasság előtti tisztaság mellett? Védelem a nem kívánt terhességtől, lelki csalódástól – ez az önmegtartóztatás ajándéka” – avagy betekintés egy hatodikos vallásóra tematikájába. Nem, nem elírás: hatodikos, azaz 12-13 éves gyermekek tanóráján hangzottak el a mondatok. Mert ugyebár érdekes helyzeteket produkál az online oktatás. Például a szülő óhatatlanul „belehall” az órákba, és néha ledöbben, befogja a fülét, próbálja kulturáltan jelezni az osztályfőnöknek, tanárnak, ha valami nincs rendben, mond egy csúnyát, legyint egyet, netán azt mondja csemetéjének: felejtsd el, hülyeség. Vagy szól az újságíró ismerősének.
Nem először és nem egyetlen helyről jutottak el hozzám hasonló információk mostanában. Hogy azt mondja a tanár: „A házasságban is vannak olyan időszakok, amikor egymásra várni kell. S ha a felek nem tanulták ezt meg korábban, akkor nem lesz kitartás.” Vagy: „Ha a tested a szentlélek temploma, és ha tudod, hogy a hűtlenséggel beszerezhetsz jó néhány olyan betegséget, amely között van gyógyíthatatlan, akkor nem is kérdés, hogy a hűség az egyetlen járható út.” A szemelvények ugyancsak kiskamaszok vallásóráiról „származnak”!
Most akkor mi van? Az egyházak tevőlegesen hozzájárultak ahhoz, hogy az olyannyira hiányzó szexuális nevelés bevezetéséről szóló törvény kiegészüljön azzal, hogy csak a szülő hozzájárulásával lehessen bevinni a témát az iskolai oktatásba. Úgy tűnik, rájuk nem vonatkozik a szabály, mintha az egyházak úgy értelmeznék, hogy ők mondhatnak bármit, bármikor és bárhogy. A szülőket legalábbis nem kérdezték arról, hogy szeretnék-e, hogy önmegtartóztatásról beszéljenek gyerekeikkel.
Eszemben sincs kritikával illetni az egyházak tanítását a szexualitásról, a házasság előtti nemi életről stb. A „bármikor”, a „bárhogy” a nagy bajom. Merem kijelenteni, hogy akik a fentebb idézett témákat ily módon tálalják kiskamaszoknak, azoknak fogalmuk sincs a pszichoszexuális fejlődés szakaszairól, a gyermek pszichológiai igényeiről és szükségleteiről. Arról sem, hogy milyen attitűddel, milyen módszerek mentén kéne ezekről a dolgokról beszélgetni velük. És feltételezem, arról sincs tudásuk, hogy micsoda károkat lehet okozni egy nem a megfelelő időben és módon elhangzott kijelentéssel.
Mindeközben – a vallásórák ellenére – az UNICEF év elején közzétett jelentése szerint az EU-ban Románia a második a korai terhességek és szülések számát tekintve.
Talán mégis inkább arra a tudományos ismereteken alapuló, ideológiáktól mentes, az adott korosztály kérdéseire hitelesen válaszolni képes szexuális nevelésre lenne szükség, ahelyett, hogy kiskamaszoknál korukból adódóan inadekvát, megfoghatatlan, szorongáskeltő fogalmakkal „operálnánk”.
A tények azt mutatják, hogy a hagyományos szexuális nevelés, amely a nemiség potenciális veszélyeire koncentrál, nem nyújt megoldást és védelmet a létező problémákban. Az Egészségügyi Világszervezet általános megközelítést javasol, melynek preventív jellege abban áll, hogy nemcsak a szexualitással kapcsolatos negatív fejlemények megelőzését segíti elő, hanem javíthatja az élet minőségét, az egészséget és jóllétet. A fiatalokat támogatni, erősíteni kell, s képessé tenni arra, hogy a nemiséget biztonságos, felelős és kielégítő módon tudják megélni.
Vagy mifelénk nem ez lenne a cél?
Asztalos Ágnes
.jpg)