A csíkszeredai Nagy Gábor István díszműkovács már kisgyermek korában megismerkedett a mesterséggel. Csíkszépvízen élt tizenkét éves koráig, ahol egy barátja édesapja kovácsként dolgozott. Az öreg kovács mindenfélét kitalált, hogy lefoglalja a gyerekeket: szenet törtek, szeget egyengettek, takarították a műhelyt, hiszen minden kormos volt. Úgy emlékszik, ez volt első találkozása a kovácsmesterséggel, viszont miután városi legény lett, egy időre elszakadt a kovácsolástól. Az ő műhelyében most nincsenek szertelenkedő kisgyerekek, akik működtetnék a bőrfújtatót, ezért nála már elektromos fújtató van a tűzhelyen. Nagy Gábor István a mostani Székely Károly Szakközépiskolában tanult kovácsolást, hőkezelést. Ezt követően huszonegy évig dolgozott ipari kovácsként, saját vállalkozását 2007-ben indította el, azóta díszkovácsolással foglalkozik. Mint mondta, azelőtt is próbálkozott díszműkovácsolással, a csíkkozmási Máté Jenőtől tanult, akivel Gyergyószárhegyen, a Szépteremtő Kalákában találkozott. – Kicsi volt ez a tanulási időszak, mert ő nagyon sok mindent tudott, én pedig annyi mindenről lemaradtam. Sajnos korán meghalt, de én őt tartom a díszkovácsolásban a mesteremnek – mondta. Később autodidakta módon tanulta a mesterséget és nemzetközi kapcsolatokra tett szert. Tokajban részt vett egy találkozón, ahova a Kárpát-medence területéről többen is eljöttek, akik kovácsolással foglalkoznak. – A munkahelyemen nem nagyon tudtam kipróbálni a díszkovácsolást, de ha láttam egy szép levélformát vagy egy szépen ívelt kapuvasalatot, akkor mindig megborzongtam és vágytam arra, hogy megpróbáljak én is elkészíteni valami hasonlót. Maga a technikai része érdekelt nagyon, hogy miként lehet ilyesmit készíteni. Aztán kiderült, hogy ez nem is könnyű, és hogy nem is tudom, úgyhogy meg kellett tanulni. Sokat próbálkoztam, olyan dolgokat fedeztem fel, amelyeket más már régóta tudott, de nekem újdonság volt. Szokták mondani, hogy valaki felfedezte a tyúkszarban a fehérséget. Na, hát én is így jártam – mondta nevetve. [caption id="attachment_118932" align="aligncenter" width="2067"] Különleges kilincs. Hegesztés nélkül készül[/caption] 1990-ben kezdett a népiskolában festészetet és grafikát tanulni. Mint mondta, a díszműkovácsolással teljesen összefügg a rajztudás, hiszen a tervezésnél nagyon fontos a jó rajz. Régen a díszműlakatosoknál külön elvárás volt, hogy tudjanak jól rajzolni, anélkül senki nem lehetett mester. Talán van, aki csodálkozik, hogy hogyan lehet egyszerre rajzolni, festeni, kovácsolni, de a díszműkovács tudja, hogy ezek a dolgok mind összefüggnek. Emellett nem árt a fizikai erő sem, de nemcsak ezen múlik a kovácsolás. – Máté Jenő bácsi sem volt nagy ember, és csodálatos dolgokat tudott készíteni. Nem az erő számít, hanem a lélek. Minden mást lehet fejleszteni, lehet gyakorolni. Úgy gondolom, hogy sok gyakorlással bármit meg lehet tanulni. Szerintem csak jól érdemes csinálni valamit, mert rosszul sokan tudják – vélekedett. Sok minden kikerül a műhelyből, de állítása szerint odafigyel arra, hogy csak olyan megrendeléseket fogadjon el, amelyek ízlésesek. Mint mondta, a formák, vonalak sokat változtak az idők során. Az emberek igénye befolyásolja a mesterség alakulását, leginkább az építkezés terén. Úgy véli, manapság az építkezésben nem igazán van igény díszes korlátokra, ablakrácsokra. A letisztult, minimalista stílusvilág nem igényli a díszműkovácsolt elemeket, ezzel a díszműkovács lehetőségei is szűkülnek. Ennek ellenére természetesen ma is akad olyan ember, akinek igénye van hasonló díszítésű kovácsmunkára. – A múlt század elején az akkori lakásokhoz nagyon találtak a díszes elemek. Az építkezéssel összhangban fejlődött a kovácstechnika is. Az ilyen megmaradt épületek vasalatából lehet inspirálódni, bőven van miből tanulni – jegyezte meg. Nagy Gábor István 2014-ben mesteri címet kapott a Romániai Magyar Népművészeti Szövetségtől. A bizottságban egy muzeológus, egy néprajzos, egy szakmai szakértő, illetve a szövetség vezetősége döntött. A zsűri bírálásánál több terméket vett figyelembe, ezek sokéves tapasztalat alapján készültek el. [caption id="attachment_118933" align="aligncenter" width="1018"] Üllő, kalapács, tűzhely, szerszámok. Ilyen a kovácsműhely FOTÓK: PÉTER ÁGNES[/caption] – Hat év alatt gyűltek össze a termékek ahhoz, hogy itt bemutathassam. Ez fontos apróság, ami szakmai visszajelzést is jelent. Ahhoz, hogy kialakuljon minden, amire a díszműkovácsnak szüksége van, idő kell, türelem és sok munka. Fogyóanyag kell, nagyon sok szerszám, hely és főleg megrendelő. Huszonegy év alatt folyamatosan olyan munkát végeztünk, amelyet egy év alatt profi módon meg lehet tanulni. Ez azt jelenti, hogy ez a húsz év kenyérkereséssel telt el, szakmailag sokat lehetett volna fejlődni, de nem erről szólt ez az időszak – elevenítette fel. A díszműkovács meg is mutatta, hogyan lesz a közömbös vasrúdból díszes kapurészlet vagy rácsrészlet. Az ütések hatására a vas olyanná formálódott, amilyenre a mester szerette volna: épp, mintha gyurmát formálna, annyi különbséggel, hogy a vasat felhevítette, ezért nem kézzel, hanem kalapáccsal alakította a kívánt formára. Ahogyan mondta: nem erő kell hozzá, hanem lélek.

Péter Ágnes