Illat, amely elkap, és illat, amely elszáll… Bizony, vannak olyan dolgok, amelyeket kevesen veszünk észre, amelyek mellett elmegyünk nap mint nap. Az igazán szerető szív viszont épp ezeken a jelentéktelennek tűnő dolgoknál horgonyoz le, ezekre érzékeny. A lélek néha elidőz egy-egy soha el nem múló élmény felett. A nagy rohanásban ugyan kinek van ideje megállni, és elmerengeni mondjuk egy illat felett? Meghatódással és együttérzéssel nézem, ahogyan egy hozzám nagyon közel álló, az édesapját idejekorán elveszített egykori lány, három évvel a temetés után is beleszagol az édesapja ingébe, sáljába, és nem tud elmenni csak úgy mellette... Bár azóta sok idő eltelt, még mindig előkerül az édesapa ruhatárából egy-két olyan darab, amelynek illata emlékeket idéz. Legutóbb épp egy téli sál került elő a szekrényből. Ilyenkor az apaillat miatt túlcsordul az emlékezés kancsójában őrizgetett öntözővíz. Az egykor megköttetett drága szövetség okán ilyenkor könny szökik a lány szemébe, és e cseppek az öltözködés során beleolvadnak a házból kiforduló télikabát gallérjába, vagy épp az óvodába indítandó kisgyermekének nyakat szorító ölelésébe, rácseppen egy, a képernyőn vagy albumban őrizgetett fényképre. Néha e könnyeket éppen a hitves néma ölelése, a vállai köré font karjának ingujjai fogják fel. Az édesapa emlékillata által felkavarodik, majd szépen visszanyugszik az ő lelke…

Krisztus jó illata jut most az eszembe, az a teológiai kontextus, amelyre Pál apostol hívta fel a figyelmünket. Jézus önfeláldozó szeretete és illatszerű élete a bibliai hagyományban szorosan egybetartozik. Betániában Mária feltöri a valódi és drága nárduskenetet tartalmazó alabástromtartót, és ráönti e kenetet Jézus fejére. Az egész ház megtelik illattal! Jézus egész teste illatos lesz ettől a csodálatos, rajongásszerű találkozástól. Néhány nappal később, az öröklét égi ösvényeire is drága pénzen vásárolt, illatos kenetekkel kívánják elbocsátani a szerető női szívek sziklasírban nyugovót. Minden bizonnyal ezt a bibliai hagyományt tartotta lelki szemei előtt Pál apostol is, aki továbbgondolta a történetet, és aki Krisztus jó illataként tekint a keresztényekre a Korinthusi és az Efézusi levelében. Az ószövetségi hagyományban Istennek szánt kedves illatáldozatul füstölgő tűzáldozatként ökröket, kosokat, kiváló bort, később jó illatú nádat, Sébából származó tömjént, messzi földről szerzett fahéjat füstölögtettek. Jézus életáldozata azonban felülmúlta mindezeket... „önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként.” (Ef 5,2)
A nárdus, amelytől Jézus illatozik – latin neve Nar­dos­tachys Jatamansi – a Himalájában őshonos. 
A nárdusolaj nyugtató hatással rendelkezik, kiválóan alkalmas álmatlanság és stressz oldására is. Remek gyulladáscsökkentő és az immunrendszer stimulálását elősegítő illat a nárdolaj. Régebbi korokban a szépség és az egészség megőrzésére gyakran használták. Ugyanezt el lehet mondani Jézus életének valóságtartalmáról, tanításairól is: odaszentelő élete megerősít, gyógyít és feloldoz a különböző szorongásaink alól, egyszóval megszépít.
Tulajdonképpen legszebb küldetésünk, keresztényekként továbbvinni ezt a gyógyító szeretetillatot. „Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére.” (2 Kor2,15)
Úgy érzem, hogy annak az édesapának, akinek ruhája évek múlásával is őrzi a frissen ásott tavaszi kertnek, mezőnek, a szőlőlugasnak, a tűzifa hasogatásának, a templomba járásnak megmagyarázhatatlan illatát, sikerült átörökíteni az illatszerű életet. Te kinek az illatát őrzöd szívedben? Légy nárdusos te magad is! Törekedj soha el nem múló illatként szolgálni Istent, nyugtatni, gyógyítani, pihentetni, erősíteni szeretteidet, Istent, és akkor talán neked is sikerülhet illatüzenetként megtapasztalni a végtelent. Megkapó illatként szolgálj Istennek dicsőségére!