Grejzár Edömér addig bújta az internetet, hogy a rengeteg egészségügyi olvasmány hatására elhatározta: futni fog. Csak negatív motivációja volt, ugyanis az olvasmányaiból arra jutott, ha így folytatja, előbb-utóbb irgumburgum lesz, mert vagy a szíve, vagy a mája adja be a kulcsot. Elhatározta, hogy ezentúl egészségesen fog élni. Kezdésnek heti egy alkalommal eljár majd futni. Lehetőleg a városszéli árvízvédelmi gátra, mivel az a hely elég félreeső ahhoz, hogy ne legyen szemtanú, ahogy turkálós cipőben, „kitérgyesedett” mackónadrágban döcög és idétlenkedik egy-két kilométert. Aztán ha majd belejön a sportolásba, irány valami komolyabb hely, mint például a városi futósáv. És majd beruház egy komolyabb futócipőbe is, meg futónadrágba, és ha, ne adj’ isten, lesz benne kitartás, vesz majd menő sportpólót, sportkarórát, sportezt, sportazt. És leteszi majd a cigit, kevesebbet iszik, elhagyja a szénhidrátot, satöbbi, satöbbi.

Autóba ült, végigporzott a városon, majd a házakat elhagyva megállt. Kiszállt és körülkémlelt, nincs-e ott valaki, majd ahogy azt egy jutyubvideón látta, nekilátott melegíteni: nyújtás, helyben szaladás, lábkörzés, fejkörzés. Egy pillantást vetett a régi mechanikus karórájára és nekilendült. Öles léptekkel szaladt, mint aki megtáltosodott. Nem is gondolta volna, hogy ilyen fitt, hiszen már évek óta szedentáris életmódot folytatott: egy raktárnál dolgozott recepciósként, és az egyetlen hobbija a tavi horgászás volt. Ehhez képest bőszen, felszegett fejjel ügetett, csak úgy csattogtak cipői a töltésen futó kavicsos ösvényen. Aztán fogyni kezdett a levegője, mert a testmozgást egyre nehezebben sikerült összehangolnia a légzéssel. Eközben letért az ösvényről, bokájára szúrós szederindák tekeredtek, csalán csípte, perjefű hasogatta bőrét, de rendíthetetlen volt. Vitte a kezdők lelkesedése. Ám amikor egyre gyakrabban roggyantak meg a lábai, jobbnak látta megállni. Alig kapott levegőt, arca lüktetett, szemei majd kiugrottak, nyelni sem bírt. De azért szép kis teljesítmény így elsőre, nyugtázta, hiszen alig fél óra alatt levágtatott vagy öt kilométert. Az órájára nézett és fordult vele egyet a világ: alig öt perce szalad. Hátrafordult: az autója alig fél kilométerre tőle…
Nem lesz ez így jól, gondolta. Folytatni kell. Sok minden fejben dől el, jutott eszébe valami internetes bölcsesség, az emberi teljesítőképesség felső határa mindenképpen. Tovább lődörgött a szederindák és málnabokrok rengetegében, amely lassan már a melléig ért. Végül megállt. Már nem látta az autóját. Az órájára nézett: öt óra negyvennyolc perc. Bő félórája sportol, aznapra elég. Ráadásul rég nem tapasztalt ekkora csendet. Szellő se rebbent. Madár se csicsergett. Aztán hirtelen a tücsökzene is félbeszakadt. Túl nagy itt a csend, gondolta, vagy inkább csak sejtette. És ekkor, tőle alig öt méterre, megmozdult valami. Barna tömeget látott előgomolyogni a susnyásból, és ez a barna tömeg fújtatott egyet, és hirtelen megnőtt. Egy jókora medve ágaskodott előtte.

Grejzár Edömér maga sem tudta, hogyan került a várostól harminc kilométerre fekvő település határába, de amikor észhez tért, még mindig sikoltozva, teljes erejéből rohant, és nem bírta abbahagyni. Ha meg nem csúszik egy friss tehénfoson, talán még a térképről is leszalad. Amikor szinte sírva feltápászkodott az árokpartról, önkéntelenül is az órájára pillantott: hat óra negyven percet mutatott.