Zsögödi műhelyében kerestük fel Ruzsa Lehel kézműves cipőkészítőt. A lábbelikészítés kulisszatitkairól, mindennapjairól kérdeztük. Egyedi cipőket gyárt, kerékpározik és főállásban családapa. Amíg nála voltunk, egyik vásárlója épp visszajelzést küldött neki: gyönyörű a cipő, amit készített, és kényelmes: éppen, mintha a lábára öntötték volna. – Hogyan lett belőled cipőkészítő? – Amikor gyerek voltam, az idegenlégióba készültem. Összegyűjtöttem a pénzem, de tizenkettedikes koromban édesanyám valahonnan megtudta, hogy én mire készülök, és két napig sírt. Hát én úgy megsajnáltam, hogy el kellett költsem a pénzemet, s itthon kellett maradjak. Onnan indult a sportéletem, Novák Edéékkel kerékpároztunk sokat. Ezután kezdtünk ortopédiai műszerészettel foglalkozni, majd szépen áttértünk az ortopéd cipők készítésére. Most egyedül dolgozom, egyedi cipőket készítek, de van két mesterem, egyikőjük a pomázi Batz cipőmanufaktúra vezetője, Kazár József, illetve a budapesti Szilágyi István. – Hogyan lesz a különféle bőrökből, cérnákból cipő? – Sok dolog van vele. Van egy varrógépem, de egyébként kézzel szabok, kézzel kaptafázok. Ezek a cipők ezt igénylik, mert amit lábra készítesz, azt muszáj kézzel szabni, ugyanis a vastagságok, lábméretek változnak. Milliméterre gyártom a cipőket, ezért nem is lehet számozást látni rajtuk. Vigyázni kell, hogy egyenes legyen minden vonal, mert a bőrön minden megmarad, nem olyan, mint egy textilfelület. A varrásnál is ugyanígy van, utána pedig a kaptafázás nagy dolog, mert a bőr a cipő elején összegyűl, azt szegekkel a kaptafára kell szorítani. Úgy kell elképzelni, hogy egy fél kaptafába negyven-ötven szeg belekerül, azt oda bele kell varázsolni, hogy legyen sima a cipő orra. Itt derül ki, hogy milyen minőségű a bőr, mennyire lehet meghúzni. Ha egy cipő nem sikerül olyanra, amilyenre szeretném, vagy a vevő lábán valahol szorít, akkor újat készítek. Minőségi terméket akarok eladni, olyant, amivel megelégedik a vásárló, és úgy érzem, hogy fiatal vállalkozóként ezt vállalni kell. A félig jó, mintha jó munkára allergiás vagyok. A házépítés is úgy ment, hogy ajjaj (nevet). Ennek már itthon mindenhol így kellene működnie. Ha fizetek egy szolgáltatásért, az tényleg legyen jó. Muszáj jó legyen, én mindig azt mondtam, hogy ha valamit csinálunk, azt csináljuk rendesen. – Hogyan kezdődött a cipőkészítés? – Kísérletezéssel. Az első cipők egyikével történt meg, hogy két hét után visszahozták, mert elkopott a sarka. A feleségemnek készítettem ugyanabból az anyagból cipőt, s mondta is, hogy mintha kopna a sarka, de gondoltam, áh, nem tudsz te járni benne. De végül neki volt igaza (nevet). Elnézést kértem a kuncsafttól, s egyből más anyag után néztem. Akkor kaptam jó tartóst, amit most is használok. Az a baj, hogy a hiba mindig a végén jön ki, és akkor már nincs mit kezdeni vele. Elment az idő, az anyag, ezért nagyon oda kell figyelni, hogy minden jó legyen. Javítani még nem kellett, eddig még nem hoztak vissza cipőket, de a sarok egy idő után el fog kopni, azon a kopóréteget ki lehet cserélni, s lehet menni tovább. Az anyagokkal, a bőrrel egyébként nagy szerencsém volt, mert a mesterek mondták, hogy mire kell figyelni, hogyan kell megkülönböztetni a jó bőrt a rossztól. Olyan bőrt nem sokat vásároltam, amiből nem lehet cipőt készíteni. A kaptafákat is be tudom szerezni országon belül, Temesváron van egy cég, amelyik csak ezzel foglalkozik, és olyan formát készítenek el, amilyent kérek. – Korábban többször is mondtad, hogy egyedül szeretnél dolgozni, mert „ha jól akarsz megcsinálni valamit, csináld egyedül”. – Így igaz, valóban így gondolom, de az utóbbi időben sokat gondolkoztam ezen. Nem akartam sorozatot gyártani, de lehet, hogy a rendszer rá fog kényszeríteni erre a mozdulatra, és akkor valakit alkalmaznom kell majd. Nem tudom biztosan, de lehet, hogy egy olcsóbb kategóriájú cipőt könnyebb lesz eladni az üzletből, mint így folytatni, főleg, ha nem változik a járvány okozta helyzet. Lehet, hogy a sorozatban gyártott cipőkre nagyobb igény lesz a továbbiakban, de azt már egyedül nem tudnám csinálni. – Van igény Székelyföldön kézműves cipőkre? – Van igény rá, és érthető is, hiszen szinte mindenkinek van itt-ott egy-két bütyök a lábán, és egy rossz cipőben ez nagyon kényelmetlen lehet. Eddig azt mondtam, nagyjából hölgy vásárlóim vannak, de idén már nagyon sok férfi vásárlóm volt. A feleségemnek több pár cipőt is készítettem már, és idén a nagyobbik lányom nőtt oda, hogy tudtam neki cipőt készíteni. Ő kirakta ügyesen, hogy milyen színekből kéri, én elkészítettem. Ha másnak nem is kell, de bőrünk annyi van, hogy a családot cipővel el tudom látni! (Nevet.) Egyébként, aki bejön hozzám, az kézműves cipőt akar venni, vagyis tudja, hogy mivel jár egy cipő elkészítése. Fontosabbnak tartja, hogy helyi cipőkészítőtől vásároljon, ne üzletből egy akármilyent. Ez így is van rendjén, mert az, aki az általam készített cipőt viseli, az jelképezi a márkát is. – A családod is része a cipőkészítésnek? – A nagyobbik lányom néha segít, a múltkor kérte, hogy adjak neki valamit, hogy ő is tudjon kenni, de azt mondta, hogy az ecset nem úgy megy az ő kezében, mint az enyémben. Azt is mondta, hogy tőlem majd ő akarja átvenni a céget. Majd kiderül, ha felnő. Kell lásson fantáziát benne. És ott van a feleségem: Kinga nélkül én dolgozhatnék, de senki sem tudna a cipőkről. Mikor ez az ötlet megszületett, a feleségemmel találtuk ki, hogy hogy legyen. Ezt két ember tudja megvalósítani, egyedül nem menne. Úgy szokták mondani, egyedül még sírni is rossz. Őt nem látják a vevők, mert ha valaki bejön ide, velem találkozik, de kell az a háttérmunka, amit Kinga végez. Ő a cégtulajdonos is, mindig azt szoktam mondani, hogy ő a főnöknő, s én vagyok az alkalmazott, de mindig szid, ha ilyesmit mondok. Amikor megkaptuk a Székely termék tanúsítványt, az átadón a feleségem, Kinga volt ott. Ezeket a dolgokat ő intézi, a reklámmal is ő foglalkozik, én inkább dolgozom közben. Jó, hogy megkaptuk ezt a tanúsítványt, mert így még többen tudnak rólunk, és én egyébként sem szerettem volna külföldön értékesíteni a cipőket. Szerintem jó, ha itthon forog a pénz. Én is, amit lehet, azt itthon vásárolok meg. Kézdiről például nagyon jó minőségű bőrt tudok hozni. Ez alatt a pár hónap alatt nagyon jó volt, hogy nem kellett elutazni a bőrért, hanem itt volt helyben. – Ha már említetted az elmúlt hónapokat, akkor rákérdezek: befolyásolta a világjárvány a munkádat? – Eléggé rosszul érintette a COVID-járvány a vállalkozást, a kijárási tilalom ideje alatt tényleg nem császkáltak az emberek, sokáig nem volt munkám. Egyrészt online tőlem nem lehet rendelni, épp ez a lényeg, hogy minden cipő a megrendelő lábára van szabva. Másrészt pedig a legtöbb férficipőt valamilyen alkalomra szokták kérni a férfiak, lakodalomra vagy hasonló eseményre, de az utóbbi időben nem voltak ilyen rendezvények. Idén elkezdtem karaktercipőket is készíteni, de az sem működött, mert nincs táncház. Nem tudok kiutazni sem, ezért sok postaköltségbe kerül, hogy a mester ellenőrizni tudja, amit elkészítettem, vagy, hogy segítsen, ha éppen arra van szükség. – Említetted a beszélgetés elején, hogy a kerékpározás indított útra. Most is biciklizel? – A kerékpározás megmaradt. Mindennap elmegyek két órát kerékpározni, ezért is kell velem telefonon egyeztetni, ha valaki ide akar jönni. Minden hétköznap tizenegy órakor az ajtót magam után becsukom, két órát edzek, és közben senkinek nem veszem fel a telefont. Mindenfelé szoktam járni, attól függ, milyen edzést csinálok. Járok rendesen versenyekre is, régi kerékpározóknak szoktak külön versenyt szervezni itthon is. Idén három versenyen voltam, van két harmadik helyem és egy negyedik. A negyedik is azért lett, mert a kerékpár elhajított, de még volt húsz kilométer, azt még le kellett tekerni, hiába, hogy lejött mindenhonnan a bőr. Régen többet mentünk, évi harminc-harmincötezer kilométer jött össze, most tizenötezer jön ki. Engem kikapcsol ez az egész, ennyi kell…

Péter Ágnes