„…tartsátok meg, amit megtartani rendelt az Úr…” (3 Mózes 8,35) Az emberi élet velejáró része a megújulás szükségessége. Olyan ez, mint ahogyan a kútból naponként kell meríteni vizet, ezzel elérve, hogy a víz friss, tiszta maradjon, s mint ilyen, betöltse rendeltetését, szükségletünket. Ha nem tesszük, poshadttá válik. Meríteni kell a lehetőségek bőséges tárházából, amelyek mindenkinek adottak. Legyen az saját erőforrásunk, család, barátok, Isteni forrás. És igen a társadalmunk is kínál lehetőséget csak választani tudni kell. Lényeg a mindenkori megújulás, hogy életünk vize meg ne poshadjon.

Az emberi életünk velejáró része keresztyén mivoltunk. E tekintetben is szükségszerű a mindenkori megújulás. A naponkénti megújulás reformációi eszme, melyet szolgál, tanít ma minden egyház. „…a bennünk levő ember naponként bűnbánat által meghaljon a gonosz kívánsággal együtt, és naponként új ember jöjjön elő és támadjon fel, aki Isten előtt igazságban és tisztaságban örökké éljen” – írja Luther Márton Kis Kátéjában. Isten akaratából újult erővel, Isten akaratát szolgálni.
Teszem megújult erővel én, te, az egyház. Ennek ellenére poshadt víz szagát érzem. Veszítjük keresztyénségünket. Nem vesszük komolyan a Csíki-medencében, mert még viszonylag itt enyhén fúj a keresztyénség ellenszele, de a beindult szél haladni fog akaratunk ellenére. Mert nagyon erőteljes a nyugati szél, és sajnos már helyi szelek is kialakulóban vannak.
Mindezek engem, a reformáció ünnepének hónapjában, a megtartásra összpontosítanak. Szükségszerű a megújulás megtartásunkra való tekintettel. Ebben nem lehetnek keresztyén vallások közti, felekezetek közti különbségek. A keresztyén identitásunk, mivoltunk a tét. Mit tehetünk a szél ellen? Bedeszkázzuk ablakainkat, ajtónkat és várunk, megvagyunk. Ideig-óráig megoldás, de a készletek egyszer elfogynak. Népi mondás: a kő marad, a víz folyik. Vagyunk-e kő, mely marad, folyhat körülötte bármily szennyvíz? Avagy úszunk az árral? A nagy kőbe a kis kő belekapaszkodhat, megtámaszkodhat, hogy el ne sodorja a hömpölygő áradat. A kőszikla „szegeletkő” egy, maga Krisztus, az erő minden széllel, vízzel szemben. Nem valakikkel szemben kell az erő. Mit látok? Mások ereje a mi keresztyénségünk gyengeségéből táplálkozik. Nagyon kellene látnom a mi erősségünket, a mások gyengeségét. 
Mit tehetünk? Világítsunk. Együtt. „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem, hogy a lámpatartóba tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” /Máté 5,14-16/.
Az erős napfény a szelet képes lecsendesíteni, ha azt Isten táplálja. Ehhez merítsünk erőt. Megújult erőt a megtartáshoz!