Egy éve tagja a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulatának a budapesti származású Sosovicza Anna. Amikor a marosvásárhelyi egyetemet választotta, valószínűleg már tudta, hogy dolga van itt Erdélyben, és még tovább „merészkedett”, hogy megismerkedjen a gyergyói hegyekkel, és az itt élő embereknek adjon valamit – magából. A fiatal színésznővel művészetről, kalandvágyról, az alkotás kapcsolatteremtő mivoltáról és a színház éltető erejéről beszélgettünk. – Mit keres egy budapesti lány a gyergyószentmiklósi színháznál? – Talán a sors akarta így… Budapesten születtem, ott végeztem a középiskolát is, majd egy sikertelen színművészetis felvételi után, úgy döntöttem, hogy befejezem a gimnáziumban elkezdett látványtervezés szakot és elvégeztem egy képzést, így lettem díszlet- és jelmeztervező-asszisztens. Viszont akkor is tudtam, hogy színházzal szeretnék foglalkozni, habár az életemben szinte minden művészeti ág jelen volt: kiskoromtól balettoztam, táncoltam, énekeltem, hangszeren is játszottam. A barátaimtól hallottam a marosvásárhelyi egyetemről, nagyon kíváncsivá tett, és mivel egybeesett a „vándorlós” korszakommal, úgy döntöttem, felvételizek az ottani színművészeti egyetemre. Számomra az egész egy nagy kaland volt… Elvégeztem az alapképzést, és amikor lediplomáztam, egy pillanatig sem gondolkodtam, hogyan tovább. Annyira megszerettem az itteni légkört, az embereket, már minden városban voltak ismerőseim, barátaim, így nem volt kérdés, hogy maradok. Szeretnék otthon is játszani, és ha az élet úgy hozza, hazamenni, de egyelőre jó itt nekem, szeretek itt élni. – Melyek voltak az első benyomásaid Gyergyóban, Gyergyóról? [caption id="attachment_119042" align="aligncenter" width="1707"] Részlet a Kommunizmus története elmebetegeknek című előadásból Fotók: Jakab Lóránt, Kolozsi Borsos Gábor[/caption] – A Figura társulatát, a kollegák munkáját ismertem, és nagyon szimpatikus volt, ami itt történik, kezdetektől megfogott a színházi légkör. És habár Gyergyószentmiklós kisváros, itt is meg lehet találni az impulzusokat, nekem legalábbis sikerült. Megszerettem a hegyeket, amelyeket a lakásom ablakából mindennap csodálok, de ha kilépek az utcára, akkor is a hegyek látványában gyönyörködöm. – Idén áprilisban rád irányult a figyelem a Színész házon kívül projekt révén, te vagy a hónap arca a színháznál. Mi az, amit ennek kapcsán szeretnél megmutatni magadból, abból, aki vagy a színpad világán túl? – Szeretném megismerni közelebbről a gyergyói embereket, egy workshop keretében igyekszem bevonzani főként a fiatalokat a színházba. Fontosnak tartom a közös alkotást, interakciót, amely révén közelebb hozhatom az embereket a színházhoz. Különösen fontos ez most, hiszen a járvány miatt a művészet háttérbe szorult, a sok korlátozás minket érintett a leginkább. Sokat beszélgettünk arról kollegákkal, hogy jelen helyzetben van-e szükség színházra, és a visszajelzések azt mutatják, hogy kell. Fontos, hogy az emberek kilépjenek a lakásukból, eljöjjenek ide, szórakozzanak, sírjanak, nevessenek… A kérdés az, hogyan tudjuk eljuttatni hozzájuk járványhelyzetben a művészetet, amikor csak a képernyő van, nincs interakció, nincs meg az a közös légkör, amiben érzed a másik embert, de Gyergyószentmiklós e tekintetben szerencsés, hiszen majdnem egész évben nézők előtt tudtunk játszani. Az alkotás, a művészetek iránti rajongás amúgy kiskoromtól jelen van az életemben, hálás vagyok a szüleimnek, hogy lehetőséget adtak kipróbálni mindent, amit szerettem volna. Négyévesen balettra jártam, majd általános iskolától színjátszó körre, később rajzoltam, énekeltem és hangszeren is játszottam. Ezek mai napig meghatározzák az életemet, egy pillanatig sem sajnálom, hogy mindezek tükrében tudok tekinteni a színházra (is). Az egyetemi évek alatt a nyári időszakban volt szerencsém a Bánsági Vándorszínháznál dolgozni, ahol minden feladatot közösen végeztünk: nekünk kellett játszani, énekelni, mi állítottuk a díszletet, terveztük a jelmezeket. Talán ezért is tartom fontosnak, hogy a színész tudja azt is, mi történik a háttérben, hogyan jön létre a nagy egész, maga az előadás. Remélem, hogy idővel kipróbálhatom magam látvány-, illetve jelmeztervezőként, de akár zeneszerzőként is. – Siker, népszerűség – jelentenek számodra valamit? – Visszahúzódó embernek tartom magam, nem vagyok kitárulkozó, inkább csendes és segítőkész. Soha nem vágytam sikerre, népszerűségre – nyilván jólesik, és erősíti az önbizalmamat a visszajelzés. A kritikát is jól viselem, soha nem tántorított el a célomtól. Az egyetlen vágyam, hogy adjak a nézőknek, dolgozhassak a szakmában, tapasztaljak, megismerjek, minél színesebb karaktereket játszhassak el. Nem kívánom, hogy több minden szóljon rólam, hiszen a lényeg nem én vagyok, hanem az, amit meg tudok mutatni a közönségnek.

Boncina-Székely Szidónia