Gyerekkorom óta megrendítő számomra Ábrahám és Izsák története. Ábrahám, aki eddig is az ígéret és az oly sokáig magát várató beteljesülés feszültségében élt, a mindent rendeződni látszó helyzet után ismét próbatétel elé kerül. Az értelmetlen isteni felszólításnak eleget tesz, amikor elindul fiával Morija földjére, hogy ott feláldozza. Hatalmas hitéről tesz tanúságot. Mindent Istenére bíz, a legfontosabbat, saját fiát sem kímélve engedelmeskedik. Milyen kemény harc dúlhatott a lelkében? De csak ment arra a helyre, amelyet Isten kijelölt számára. Isten nem értelmetlen áldozatot kívánt Ábrahámtól, hanem hitének próbatétele volt ez csupán. Az esemény nem önmagáért történt. Nemcsak Ábrahám és Izsák története ez, hanem minden hívő történetévé terebélyesedett. A sokszor lehetetlennek és értelmetlennek tűnő élethelyzetek ősmintájává. Amikor önmagunk elégünk szeretetáldozatunk tüzében, az értelmetlennek és haszontalannak tűnő odaadottság, szolgálat pillanataiban. Mert Izsák feláldozása az apát is felemésztette volna a végletekig. Az értelmetlennek tűnő áldozatok, szenvedések és küzdelmek közepette mindig kérdezzük meg: „Hol van az Isten ebben a helyzetben?”

Egy fiatalember a városi forgatagban kerékpárjával autóba ütközött. Súlyos, de nem halálos sérülésekkel a kórházba került. Édesanyja, akivel mélységes kapcsolatban volt, bement a kórházba és az első kérdése ez volt: „Fiam, amikor ott feküdtél az autó előtt összetörve, gondoltál-e az Istenre?” Nem az érdekelte, hogy gondolt-e az anyjára, hogy ezzel mennyi fájdalmat okoz neki, hiszen már annyiszor megmondta, hogy ne azon a forgalmas útszakaszon közlekedjen. Nem, csak azt szerette volna tudni, hogy gondolt-e Istenre. Mert ez a legfontosabb. Gondolsz-e Istenre, amikor a házastársad mellett élsz, amikor a gyermekeid vagy éppen idős szüleid szemét látod? Gondolsz-e Istenre, amikor a munkahelyeden nehéz a légkör a munkatársak vagy éppen a főnök miatt? Mindannyian felemésztődünk, de legfőképpen akkor, ha nem találjuk meg az életünk és élethelyzeteink értelmét. Gondolsz-e Istenre, hogy neki mi a terve veled? Tudod-e, hogy nem az a fontos, hogy te mit vársz az élettől, hanem az, hogy az élet mit vár tőled? Mert ha a „miértek” helyett a „mit kell most tennem?” kérdést teszed fel, akkor az ígéret, vagyis hogy Isten teljes életet akar neked adni, szép fokozatosan kiteljesedik életed folyamán. A szentmise egyik kezdőéneke így szól: Szívem rólad mondta: „Keressétek az ő arcát!” A te arcodat keresem, Uram. Ne rejtsd el előlem arcodat! (Zsolt 26,8–9) Keresem az Ő arcát ott, ahol nem is gondolnám, hogy jelen van. Kilépek saját komfortzónámból, a magam által egyetlen megoldásnak tűnő „mindenhatóságomból”. Kereszténynek egyáltalán nem mondható filozófus, Arthur Schopenhauer gondolata álljon itt legvégül: „Ritkán gondolunk arra, amink van, és túl gyakran arra, amink nincs. Ez a magatartás több nyomorúságot okozott már az emberiségnek, mint az összes háború és járvány együttvéve.”