Kastélyturné, amelynek a barátság az alapja

Kastélyturnén vettek részt a Szent Imre Fúvószenekar tagjai augusztus 16. és 20. között. A turnék célja, hogy a Szent Imre hercegi köteléket erősítsék ezekkel a településekkel, az erős sziklára épített kastélyok és várak, kúriák bevételével, és az épületek hangulatához illő, zenei programot vigyenek anyaországi barátaikhoz.

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 2 perc
Kastélyturné, amelynek a barátság az alapja
Fotó: Szent Imre Fúvószenekar /facebook oldala

A csíkszentimrei Szent Imre Fúvószenekar kastélyturnén vett részt augusztus 16. és 20. között. A turnén 59 zenész, javarészt gyerekek és fiatalok vettek részt. Keresztes Nándor, a Szent Imre Fúvószenekar tagja és a turné egyik főszervezője kifejtette: a program ötlete két évvel ezelőtt fogalmazódott meg Csíkszentimre egyik testvértelepülésén, Turán.

– Azt terveztük, hogy a turai Botaniq Kastélynál zenélünk. Ez akkor és most sem jött össze, de helyette a turai templomban adtunk hangversenyt. A Nagyboldogasszony napja alkalmából tartott szentmiséken működtünk közre, illetve a körmenetet kísérte a zenekar – mondta Keresztes Nándor. Hozzátette: a turné Csíkszentimréről indult, a Henter-kúriában adtak ízelítőt a turné ideje alatt játszott repertoárból. A zenekar műsorán indulók, népzenei alkotások, komolyzenei szemelvények, könnyűzenei slágerek voltak, amelyekkel egy európai körútra hívták a hallgatóságot a zene segítségével. A kastélyturnéval olyan kastélyokat vettek célba, amelyek valamelyest kapcsolatban álltak a liliomos herceggel, azaz Szent Imre herceggel, akiről a falunk és zenekarunk kapta a nevét.

– Elsősorban testvértelepüléseinkre látogattunk, ahol kastélyok vannak, illetve a Szent Imre nevét viselő további településekre, így került a sor Görgényszentimrére is a turné során, vagy éppen olyan család tulajdonában lévő kastélyokra, amelyek innen származnak, vagy e nevet viselik, akár a Gibárti. A turnék célja, hogy a Szent Imre hercegi köteléket erősítsük ezekkel a településekkel, az erős sziklára épített kastélyok meg várak, kúriák bevételével, és az épületek hangulatához illő, zenei programot vigyünk, akárcsak régen

– mondta Keresztes Nándor.

A Szent Imre Fúvószenekar tagjai útközben megcsodálhatták Budapesten a parlament épületét, és a Zeneakadémiát is felkeresték, majd ezt követően Egerben, az egri várnál adtak szabadtéri koncertet.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!