Bányász Anna 1996-ban született Gyergyószentmiklóson, jelenleg Gyergyóújfaluban él. Mint mondja, az, hogy falun nőtt fel, nagyban meghatározza a gondolkodását, világnézetét. A művészetekhez első osztályos kora óta van köze, ugyanis elemi és általános iskolában zeneosztályban, hegedű szakon tanult, ezután Csíkszeredában, a Nagy István Művészeti Középiskolában grafika szakon végzett. Jelenleg a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mester szakos hallgatója, fotográfiát tanul. Mint mondja, jövőjét mindenképp itthon tudja elképzelni, falun.  – Mikor és miért kezdtél érdeklődni a fényképezés iránt, és mikor kezdtél fotózni? – Hetedik vagy nyolcadik osztályos voltam, amikor elmentem egy fotótáborba, de már azelőtt is érdekelt a vizuális művészet. Aztán elvégeztem egy kétéves fotóképzést. Valahol ekkor vált igazán fontossá az egész. Elsősorban a magam szórakoztatására fényképeztem, és mert egyfajta kikapcsolódás volt számomra, mai napig az. Nem igazán érdekelt sosem az, hogy mások vizuális igényeit elégítsem ki, azt fotóztam, ami engem érdekelt. A fotográfiában elsőre az fogott meg a leginkább, hogy szinte bármit kitalálhat magának az ember, vagy bármi érdekelheti, mert ezáltal lehetősége van belelátni ezekbe a világokba, de akár külön világokat is létrehozhat. Persze ez lehetséges más művészeti ágakban is, de nekem valahogy erre esett a választásom, pedig sok mindent kipróbáltam már. A kikapcsolódás mellett mégis arra sarkall, hogy gondolkozzak, tervezzek, akár társadalmi problémákkal foglalkozzak. Ugyanakkor meg öncélú is az egész, kikapcsolódás, akár terápiaként is felfogható, számomra a fotózás szórakozás. Jólesik a lelkemnek. – Nemrég megjelent fotósorozatod címe Nosztalgia a jelen iránt. Ez kinek a nosztalgiája? Miért ez a cím? – A jelenlegi fotósorozatom még nem végleges anyag, így a címe is egyelőre csak munkacím, sok minden változhat még benne akár vizuális, akár gondolati szinten is. Ez még folyamatban van, egy projekt, amelyben egyfajta feelinget akarok megragadni, az én nosztalgiámat. Talán a gyermekkorom iránti nosztalgiámat, talán egy általam még nem tapasztalt érzés iránti nosztalgiámat. Így nem beszélhetünk még egy kész sorozatról, csupán egy munkafolyamatról, amiben még én is fedezek fel dolgokat, ismerek meg érzéseket. – A családod gazdasága, mentalitása példaértékű lehet sokak számára. A fotók középpontjában tehenek vannak, mégsem mondható az, hogy a képek bemutatnák a gazdaságot, inkább mondható, hogy részleteket emelnek ki a mindennapi életből. Miért ezekre a részletekre figyelsz? – Tartalmilag egy gazdaság mindennapjait látjuk, középpontjába helyezve a teheneket és magam. Személyek és portréalanyok nem jelennek meg rajtam kívül. A képek inkább szólnak életérzésről és hangulatról, mint konkrétan arról, amit ábrázolnak. Nem a mezőgazdasággal és annak népszerűsítésével foglalkozom, nem ez a lényeg, ez az eszköze annak, amivel szemléltetni tudom mindazt, amit gondolok. Legelőször azért kezdtem el fotózni a mi gazdaságunkat, mert ez volt kéznél. Lehet, hogy csúnyán hangzik, de ez adott volt. Nem egy előre megálmodott projekt létrehozása volt a cél, nem volt tudatos. Aztán ahogy telt az idő, egyre inkább kezdtem magaménak érezni az egészet, és kezdtem azon gondolkodni, hogy ez több is lehet, mintsem egyszerű dokumentáció. Olyan vizuális világ megteremtése, amely többről szól, mint amit a képeken látunk. A képek metaforikus értelemben való használata, egy általam még szavakba nem megfogalmazott érzés leképezése a cél. Ezen dolgozom, hogy ezt tudjam megfogalmazni másképp is, ne csak vizuálisan. Van bennem olyan szándékosság vizuálisan, hogy ne a már megszokott zsánerfotókat, az idilli parasztromantikát ábrázoló képeket készítsem. Ösztönből találok rá a részletekre. Mondhatni tudatosak is, de igazából nincsen előre kőbe vésve, hogy milyen vizuális vonalat kell követnem. Azt, amiben érzem a lehetőséget, azt ott és akkor megragadom. – Mi a projekt létrejöttének a célja? – Azt tapasztalom, hogy a paraszti életmóddal szemben nagyon sok esetben hamis, helytelen sztereotípiák alakultak ki. Talán ezt is cáfolni akarom a projektem kapcsán, azonban ez jóval személyesebb projekt, amelyben magamnak akarok bizonyítani. Bizonyítani és másokat is meggyőzni arról, hogy a jövő egyik kulcsa a tudatos gazdálkodásban, természetközeli életmódban rejlik. Ez nem vonatkozhat mindenkire, nem is szándékom mindenkit meggyőzni, csupán tudatni az emberekkel, hogy felelősek vagyunk a környezetünkért. A fotográfia eszközeinek segítségével és a folyamatos jelennek köszönhetően pedig meg tudom mutatni azon részleteit, szegmenseit ennek az életvitelnek, amit nem láthat egy külső szemlélő, minden szép, kellemes és kevésbé jó részével együtt. Életszagú, őszinte anyag készítése a cél. A kép mint objektum korunknak olyan eszköze, amelyet napjainkban könnyebben tudunk „olvasni”, és még van türelmünk hozzá. – Mivel fényképezel? – Nagyon vegyes, de igyekszem a legtöbb esetben analógra fényképezni, itt is három különböző gépet használok, a kisfilmestől a középformátumig. Emellett a digitális gép is néha szerepet kap, sőt sokszor a telefonom is. A telefonnal általában csak vázlatképeket készítek, de előfordul, hogy egy-egy bekerül a sorozatba. – Mennyire veszel részt az otthoni munkában? – Amikor itthon vagyok, akkor aktívan kiveszem mindenből a részem. Persze az egyetem és egyebek miatt ez nem vonatkozik az év összes napjára, de igyekszem hasznos lenni. A munkát szeretem, a fizikai munka ugyanúgy kikapcsol, mint a fotózás. Így a kettő elég jól kiegészíti is egymást, és így nemcsak a felszínt érintve készítem a képeket. Tisztában vagyok azzal, hogy mivel jár az, amit ábrázolnak a képek, így olyan embereknek is rálátást nyújthatok kis gazdaságunkra, és olyan részleteket is megmutathatok, amit egy külső szemlélő sosem láthatna. A folyamatos jelen nagyon fontos egy ilyen projekt elkészítésében. A munkamódszeremről talán ez árulkodik a legjobban, a folyamatos jelen. – A folyamatos jelent már említetted korábban. Mit jelent számodra ebben az esetben ez a kifejezés? – Arra utal, hogy a lehető legtöbb időt tölteni itt, és mindent közelről tapasztalni. Folyamatosan jelen lenni és figyelni az eseményeket, így tud minél hitelesebb és szerintem őszintébb is lenni az egész. – Vannak kedvenc fotósaid, akik munkája inspirál? Vagy egyáltalán mi inspirál, mi ad új ötleteket neked? – Vannak, persze, de nem szeretnék külön neveket kiemelni, mert rengeteg van. Nagyon sok fotótörténeti klasszikust és jelenkori, kortárs alkotót is követek. Folyamatosan nézem más alkotók munkásságát. Nem áll szándékomban egyiket sem utánozni, de az is igaz, hogy ma már szinte nem tudunk olyan újat mutatni, ami már ne jelent volna meg. Fontos inspirálódni és képben lenni, hogy mi zajlik rajtunk kívül a szakmában. Talán a környezetemben ért hatások és visszajelzések inspirálnak a leginkább. Más részről meg édesapám gondolatai, írásai vannak hatással rám, ő az egyik oka, hogy most ezzel foglalkozom. Természetesen ezek mellett még rengeteg alkotót, írót követek, és mindenhonnan begyűjtöm a számomra hasznos, motiváló részleteket. – Milyennek tervezed a projektet, ha majd kész lesz? – Erre pontos választ nem tudok adni, folyamatosan fejlődik és alakul, és el fog jönni az a pont, amikor már én is azt fogom érezni, hogy ennyi elég. Nem hinném, hogy vizuálisan más irányba mennék el, viszont még biztosan lesznek benne új képek. Jelenleg nem látom, mikor fog kimerülni ez a téma és meddig húzható. Kerülni szeretném a parasztromantikára jellemző képi világot, ha majd kezdi ezt az irányt venni a projekt, akkor tudni fogom, hogy abba kell hagynom, vagy valamit nem jól csinálok. Az emberek ösztönzése és gondolkodásra bírása nagyon jó, és egyben motiváló visszajelzés lenne. Bánjunk tudatosabban környezetünkkel, éljünk vele harmóniában és egymás kölcsönös kiszolgálása, fenntartása legyen mindig szemünk előtt. Ezt mindenkinek saját környezetéhez és életviteléhez mérten kell értelmeznie. Nem küldetés ez bennem, ez jóléti forma, amellyel szeretek foglalkozni, és örömmel tölt el. Tapasztalja ezt meg más is, aki akarja, ha másképp nem, akkor a képek által.

Péter Ágnes