Az a jó az arckönyvben, hogy arctalanná tesz. Lehet betyárkodni, szitkozódni, harsogva síkra szállni a pillanatnyi benyomásaidért. Ráadásul a kutyát se érdekli elszigetelt véleményed. De te hőzöngve előadod, és a felszínen maradsz, mint a vízen az olajfolt. Nem mélyülsz el a témában, mert nincs időd. Nem is érdekel. A többségi, harsogó ingerekre reagálsz csupán, amelyek benned is valamiért visszhangra találnak.
A virtuális pletykafészek eláraszt téged minden vélt vagy valótlan részigazsággal, növeszti a májadat, a hiúságodat kenegeti. És közben arctalan maradsz, kellőképp védve az ellenkező véleménytől, a határozott állásponttól, amelyek téged helyben megcáfolnak, de te úgy hiszed, a poliéder igazságmorzsákból elég a tiéd. Megkaptad a lájkadagot. Minek feszíteni a gé húrt? Minek magadra húzni az ellenfelet?
Eközben bár csak harsogó „kisebbség”, mégis igen zajos „felszín” vagy.
A fészbukkommentes véleményvezér meg alig várja, hogy lecsaphasson a könnyű prédára. Harsányan számon kér minden főnököt, főszerkesztőt, hogyhogy kiengedik ezt a nem ide való, uszító írást, hogyhogy nem határolódnak el tőle? Hát nem azt kéne fogyasztani, amit a többség, vagy az alulról jövő kezdeményező, a nagyarcú hangoztatott legutóbbi csatakiáltásában?
Érdekes módon, mintha szálka ment volna a szemébe, vagy kavics került volna a cipőjébe, visítani kezd, ha egy publicisztikai írásban tőle, az ő tájékozatlanságától messze elrugaszkodó egyenes vélemény fogalmazódik meg. Ma már gyakran a prófétát is elhallgattatná a főszerkesztő, mert kellemetlen a pap szájíze a civilnek. Ne moderáljon, ne kommenteljen, hanem csak úgy szépen, csendben beszéljen a szeretetről. Ha felkérik. Ha nem, akkor majd csak temetéskor. S akkor is a halottról, csupa jót. Nem igaz? 
Lassan már újság sem kell, lassan a nyomtatott médiumok is megszűnnek, mert az ellenőrizetlen ún. közösségi média divathullámzása határozza meg még a katolikusok értékrendjét is. Lehet akármilyen pápa, püspök vagy pap: mi vagyunk a nép! Mi mondjuk meg, miről írjatok, mit mondjatok, hogyan építsük Isten országát. Együtt a szinódusi úton, mint a németek. Jól mondá a szentatya: evangélikus egyház már van. Hála Istennek. De egy elég belőle! Hadd maradjunk katolikusok – egyetemes módon. A Szentlélek nem hagyja, hogy kihaljon a prófétai lelkület az egyházból. Nemrég Kurt Koch svájci bíboros találóan fogalmazott: „az idők jelei nem új kinyilatkoztatási források (...) a látáshoz tartoznak és semmiképpen nem az ítélkezéshez…” Milyen igaza van.
Kérdés, hogy a homo fészbukienzisz egyáltalán lát-e, vagy csak néz. Legföljebb hunyorít…

Sebestyén Péter r. kat. plébános