A2023-as esztendő jégbontó havának 5. napján, vasárnap. Ezen a vasárnapon úgy történt, hogy nem lesz templomba menés, de azért közel kerülhetek az Istenhez. A CsEKE égisze alatt túrát vezettem az Istenszékére, a Kelemen-havasok e neves, ismert és szeretett hegyére, nemcsak általam, mint kiderült a reggeli gyülekezésen, még 27-en szeretik, vagy szeretnék látni a téli Istenszékét. Az útvonal ismertetése után mindenki kocsiba szállt, mert a hegy lábáig még utazni kellett 140 km-t. Az autóban eszembe jutott Áprily Lajos Kós Károlynak írt verse, a Tetőn, annak egy kis részlete: ,,Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem, / vasárnap reggel a hegyekre mentem. / Ott lent: sötét ködöt kavart a katlan. / Itt fent: a vén hegy állott mozdulatlan. / Időkbe látó, meztelen tetőjén / tisztást vetett a bujdosó verőfény.” A kiindulási pont Dédabisztrán, a pisztrángos közelében volt, itt hagytuk az autókat. Szép fehér táj és jó nagy hó fogadott bennünket, no meg vagy mínusz tizenannyi fok. Mindenki készülődött, falatozott, közben a nap arca is ránk mosolygott. Szép napunk lesz, már láttam. Hamar elkészültünk, rövid és gyors helyzetjelentés, miheztartás, bemutatkozás után már indultunk is, eleinte a szekérúton mentünk, és egy jó km után fel a hegyre a töretlen hóban. A nap a fejünk fölött átsütött, a Hidas-patak völgyét árnyékban hagyta, gyönyörködtünk a hó alakította csodás látványban, formákban. Folyamatosan emelkedtünk, fényképeztünk, várva az emelkedő végét, a tetőt, az Istenszékét, ahol tudtuk, hogy a napsütés vár bennünket. Az égből lehullott hó a napsütés ellenére sem akarta elengedni a fenyőfákat, szépen csüngtek kapaszkodva egymásba a hópihék. Az összefogásban nagy erők vannak. Gyönyörű napsütés, csillogó havasi táj fogadott bennünket. Az Istenszéke 1381 méter magas, szinte 800 métert mentünk fölfelé, jókedvvel, sok mosollyal, úgy éreztem, mindenki örül a napnak, a napsütésnek és egymásnak. Gyors helyzetjelentés, mesélés, tájcsodálás, tájbemutatás után falatozás a fák alatt. Hirtelen havazóssá fordult az idő, elbújt a nap. A tető nyugati részére érkeztünk, még a Maros völgyét szépen láttuk, csodáltuk, de a keleti részt már alig. A szék még látható volt, de a távoli hegyek, a Kelemen-havasok már a homályba vesztek. És elindultunk lefelé. Éjszaka fenn aludt egy kisebb baráti társaság a hegyen, ők hótalpakkal jól látható és járható utat tapostak nekünk, utólag köszönjük szépen nekik. A nap fogadott, és el is búcsúzott tőlünk az Utas-patak völgyébe, ahogy beindultunk, még ránk ragyogtatta a sugarait, jó volt így búcsúzni a hegytől. Ügyesen, szépen, jókedvvel örülve egymásnak érkeztünk le hegyről a kiindulás pontjához. 
Jó volt „veletek vándorolni” az Istenszékén. Én azért titokban, járás közben egyet-egyet imádkoztam, mert úgy éreztem magam, mintha az Úristen nagy-nagy, tiszta, fehér templomában volnék, vagyok. Áldást!
Solti Imre