Húsz éve hívták össze az első Székelyföldi Fürdőépítő Kalákát, ez idő alatt tizenegy népi gyógyfürdőt építettek újjá. Hogyan bontakozott ki a mozgalom, milyen eredményeket ért el, illetve hogyan alakult a felújított fürdők sorsa – ezekre a kérdésekre keressük a választ ankétunkban. A csobotfalvi népi fürdő építésének kezdeményezői az Antal házaspár, Imre és Beáta, mindketten tanárok és népzenészek, már a korábbi kalákákban is részt vettek. A fürdőhely rendbetétele mellett a helyi közösség összefogása és erősítése volt a legfőbb cél. A csobotfalvi borvízfürdő a Nagysomlyó-hegy oltalmában található, a Csíki-havasok lábánál, gyönyörű kilátással a Hargita-hegység vonulatára. A népi fürdő felújításán a helybéliekkel együtt Erdélyből, a csíki Sapientia egyetemről, Magyarországról és Németországból érkező húsz-huszonöt fős kalákás csapat dolgozott. A fürdőépítő kaláka Kisboldogasszony ünnepével kezdődött és a fürdőszenteléssel zárult. Saját kezűleg Az újjáépített fürdő két medencét, egy édesvizű forrást, öltözőt, napozóteraszt, hidat, patakmeder-rendezést foglal magában. Az ezekhez társuló információs táblákat, amelyeket egyébként Antal Imre tanár úr saját kezűleg készített, hosszan futó pallóút köti össze. A hely gyógyerejét, a lelki felüdülést kettős kereszt, szárnyasnap-oszlop, az út mentén pedig táblákra festett imák emelik. A fürdő megépítésével a csobotfalviak nem hagyták abba a kalákát, hanem 2006 tavaszán hozzáfogtak a források rendbetételéhez. A forrásfelújító kalákát már teljesen önállóan szervezték – tudtam meg a házaspártól, ezt az Ars Topia honlapján is olvashatjuk. Antal Imre tanár úr beavatott a fürdőépítés egy érdekesnek mondható történetébe, amelyhez a szent hely, Csíksomlyó közelsége, a rovásírás és a magyar feliratok, valamint motívumok kapcsolódnak. Az egyháziakat kissé megosztották ezek a jelképek, voltak olyan elöljárók, akiknek kifejezetten tetszettek, másoknak meg nem. A szalagavatás kapcsán egy másik érdekes történetről is beszámolt. Felkérték a falu akkor legidősebb emberét, Váta Béla bácsit, hogy egy magyarországi kislánnyal együtt, aki a kaláka legfiatalabb résztvevőjének számított, népviseletbe öltözve vágják el a szalagot. Az öregúr azonban talpig feketében jelent meg az avatóünnepségen, mivel akkoriban volt az a bizonyos anyaországi népszavazás. Béla bácsi azzal indokolta öltözetét, hogy amikor a háború végkimenetele a magyarok szemszögéből rossz irányba fordult, akkor mondta neki egy alföldi ember, hogy ne féljetek, mert még az unokáink is megvédenek benneteket. Sajnos éppen ők szavaztak most ellenünk – elevenítette fel a csobotfalvi népi fürdő avatóünnepségének mozzanatait Antal Imre. Rendszeresen gondozzák A továbbiakban megtudtam azt is, hogy a mai napig minden tavasszal a faluközösség megtisztítja a fürdőt, és ezáltal is, akárcsak strandépítéskor, a közösségi szellem erősödik, hisz nem titkolt cél volt a helybéli kalákaszervezők részéről, hogy egyfajta közösségi tudatot fejlesszenek, erősítsenek általa. Antal Imre tanár úr a népi fürdők hányattatott sorsának alakulását az érdektelenségben látja, másrészt az élményfürdők nagyobb vonzerővel bírnak mindenki számára. Barátok Feredője Csobotfalváról az utam Csíksomlyóra, a Barátok Feredőjéhez vezetett. Amit ott láttam, elszomorító volt, de korántsem meglepő. Itt is ugyanaz a helyzet, mint amit a népi gyógyfürdő többségében eddig is tapasztaltam: mindent benőtt a gaz, korhadó sétányok, letört kerítés stb. A Barátok Feredője a forrás szomszédságában található, ennek következtében gyakran benéznek a borvízért arra járó kíváncsiskodó emberek, de azonkívül, hogy elszörnyülködnek és néhány méltatlankodó mozdulatot tesznek, szinte rögtön tovább is állnak. Pedig egykoron a csíksomlyói kaláka kiemelkedő jelentőségűnek számított a Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kalákák tízéves történetében. A 2006-os év az ekkor fél évtizedes évfordulóját ünneplő mozgalomnak különleges kicsúcsosodását jelentette, amelyet azóta sem sikerült túlszárnyalni, ebben az évben ugyanis öt egymást követő helyszínen tevékenykedtek a mozgalom önkéntesei. Ezek közül a legnagyobb szabású vállalkozás a csíksomlyói kaláka volt, ahol közel tizenhét csapatba szerveződött a több mint száz ideérkező, és hozzájuk csatlakoztak a helybéli kalákások. Naponta legalább százötven ember dolgozott, rajtuk kívül azok, akik az anyagot feldolgozták, szállították és a háttérben a kalákások keze alá dolgoztak. Egyetlen fürdőépítő kaláka sem váltott ki ilyen széles sajtóvisszhangot akkoriban. – Minden évben, a pünkösdi búcsú előtt kalákát hívunk össze, hogy a hibákat kijavítsuk, és amit lehet, rendbe tegyünk. Az egykor a Ferenc-rendiek által fényes napokat, szerető gondoskodást megélt hely az évtizedek során folyamatosan elgazdátlanodott, zsombékos lapállyá, használatlan senkiföldjévé vált. Tizennégy évvel ezelőtt páratlan összefogással, a fürdőépítő kalákák történetében eddig még soha nem látott méretű sürgés-forgással mindez meditációs- és forráskert együttesévé alakulhatott – osztotta meg mondandóját a fürdővel kapcsolatosan egy helybéli lakos, névtelenséget kérve. Hogy visszanyerje szépségét, gazdára lenne szüksége ennek a létesítménynek is – vontuk le a következtetést. Székelyföld gazdag népi fürdőkben?! Lehetne, ha megfelelő odafigyelés mellett, kellő elköteleződéssel vigyáznánk rájuk, hisz már legalább egyszer új életet lehelt beléjük a lelkes önkéntes kalákázók csapata. Néhány év elteltével ezek az évszázados múlttal rendelkező, jótékony hatású borvizes fürdők, ha nem törődünk velük, csupán régi könyvekből köszönnek majd vissza ránk, legtöbbjük létezéséről tudni sem fogunk.

Péter Ágnes Vlaicu Lajos