A karácsonyi megrakott asztal egy csodálatos dolog, évről évre szorongva várjuk. Olyannyira tesszük ezt, hogy eleink ünnepi szokásait a pécsi Janus Pannonius Múzeumban minden évben felelevenítjük.
Kezdjük azzal, mi is volt a szőttessel terített asztal alatt! Elhintették a betlehemet szimbolizáló szalmát. Mel­lé tették a gazda munkáját leginkább segítő mezőgazdasági szerszámokat: kasza, kaszaverő, kés, üllő, mángorló sorakozik egymás mellett. Az utóbbit a gazdaasszony helyezte oda. Ennek az eszköznek az ura ’nevelésében’ is fontos szerep juthatott, ha a férj rossz útra tévedt, elcsatangolt akkor ezzel egyenesítette ki a menyecske a párja derekát. Termények is kerültek a földre: kukorica, búza, árpa, s a különleges csemege, a sütőtök is megtalálható volt.

A ház urát is megjelenítették: fekete kalap, csizma, – amelyek nélkül a gazdát el sem lehetett képzelni – hevert ott. A vastag szövésű kék vagy fehér kötény a férfi ruháját védte a ház körüli munkában.
Az asztalon a karácsonyi élelmeket mutatjuk be. Ne feledjük, ekkor még karácsony böjtje van! A csupor mézet rejt, az egyik legfontosabb fűszer és táplálék, a fokhagyma, mézeskalács, kalács vagy a karácsonyi kenyér, aszalt gyümölcsök, dió, pattogatott kukorica vannak kitéve, s hogy az itókákról se feledkezzünk el, helyet kap a bor és a pálinka. A hagyomány szerint, ha az éjféli misén a pap felemeli az oltáriszentséget, megáldja a híveket, ez az áldás átszáll a házra, abban a karácsonyi asztalra, és az étkek is áldottak lesznek.
A háziak, mikor megjöttek az éjféli miséről, feloldódott az adventi várakozás, akkor készítették el az ’angyali kóbászt’, azt a csemegét, amit a Disznóölő Tamás napján, december 21-én a hízóból készítettek, s már meg is füstöltek. A hazatérők lobogó vízben abálták meg a hentesárut, s tormával fogyasztották.
Ekkor még a kocsonya is a kamrában maradt, a nagy étkezések karácsony napján kezdődtek. Őseink borkultúrája nem hasonlítható össze a maival, vegyes szőlőből készített – kinézetre a rozéra emlékeztető – bort ittak.”