– Hogyan tudnak az alkotóenergiáid két kisgyermek mellett felszínre jönni, teret nyerni? – Akkor dolgozom, amikor este elalszanak a fiaim. Olyan érdekes, hogy amikor jön az a nagyon erős késztetés, hívás, nem számít a fáradtság… Ez ciklikusan érkezik, hosszabb szünetekkel. Decemberben, az ünnepek előtti időszakban volt egy hullám, amikor sokat dolgoztam esténként, alig vártam, hogy egyedül maradjak az alkotószobában, és ahogy egyik mű elkészült, nekifogtam a következőnek, az ötlet már megvolt. Most is egy sorozaton dolgozom, az utolsó darabot tegnap kezdtem el festeni. Kis rituáléim vannak munka közben, gyertyát gyújtok, zenét hallgatok, háttérfestés közben pedig egy-egy előadást. – Honnan jön az ihlet, az inspiráció? – Úgy gondolom, nem véletlen, hogy mindig megtalál. Valahonnan fentről érkezik, én csak egy része vagyok az egésznek, kapom az ötleteket, amelyeket papírra viszek. A most készülő sorozatom az öt ősi elem – fa, tűz, víz, fém, levegő – vizuális megjelenítése, erről hallgattam előadást egy kineziológustól és egy biológustól. Kiemelve belőle, hogy minden életciklus egy elemnek felel meg, éreztem, hogy ezt meg kell festenem. Tovább inspirálódtam a témában, információk jöttek, amelyek alapján megszületett az elképzelésem. – Munkáid egyben önismereti utat is jelentenek számodra… – Most a fém elem festésével dolgozom, ezzel is van „dolgom”, hiszen ebben az elemben születtem, de nehezen tudok azonosulni vele. Próbálom elfogadni, hogy ebből is táplálkoznak a személyiségjegyeim, ez egy felismerés volt, és arra késztetett, hogy elkezdjek gondolkodni magamon. A fém elemnek a rend, a rendszerezés nagyon fontos, főleg a férfias jang részének, és én képzőművészként inkább szétszórt voltam korábban. Hosszú idő után rájöttem: ahhoz, hogy „elememben legyek”, rendnek kell lennie körülöttem. Ahogy jobban kezdtem figyelni erre, sokkal nyugodtabb vagyok, jobban érzem magam. Érdekes tapasztalás volt, és ez csak egy aprócska gondolat – emellett nagyon sok van, ami megfog, elgondolkodtat.   – Egy témád, sorozatod a Bennünk élő istennők. Az elkészült munkáidról készült fotókat megosztottad a közösségi oldalon, ajánlva egy komplex önismereti tesztet is, amelyből kiderül, milyen istennőtípusba tartozunk. Ezek gondolatébresztően hatnak másokra is, elindítanak egy önismereti úton, habár elsőre – a mi kultúránkban – kissé elvont az elképzelés, miszerint mindannyiunkban egy-egy istennő személyiségjegyei lapulnak. – Érzek késztetést arra, hogy másoknak is segítsek, vagy amit én már megéltem, azt megosszam emberekkel. Az első években nagy nyomás volt rajtam, szorongtam attól, hogy mit szólnak, mit gondolnak arról, hogy engem a keleti kultúra érdekel. Már a középiskolában elkezdődött ez az érdeklődés, és az államvizsga-dolgozatomban is megjelent ez a témakör. Az egyetem elvégzése után kezdtem komolyan gondolkodni azon, hogy merre induljak, s felfedezzem, miért vonz a keleti világ. Az útkeresés időszaka alatt már a Vaskertes Általános Iskolában tanítottam rajzot, amikor egy tanítványom megkérdezte, hogy én miért nem festek. 2014-ben kezdtem el intenzíven alkotni, azóta csak a gyermekeim születése idején tartottam kisebb szünetet, pocakosan is sokáig festettem. Ezekben az időszakokban megnyílt egy szép világ, sokkal érzékenyebb lettem a hangokra, a színekre, a fényekre, más élményeim voltak; vizualizációs gyakorlatokat végeztem, sok ötlet, inspiráció jött akkor. A szülésélményeimet is megrajzoltam, ezek elindították a személyiségfejlődés láncreakcióját, amely azóta is tart. Nekünk, Székelyföldön élő nőknek sok dolgunk van az istennővé érés folyamatában. Senki sem hibás azért, hogy így alakultak a férfi-nő viszonyok ebben a kultúrában, de nekünk, nőknek dolgoznunk, fejlődnünk kell ezen a téren. Az alárendeltség nagymamáink korában még megszokott volt, de én már nehezen tudom ezt megérteni és az ezzel kapcsolatos dühöt – ami nem is biztos, hogy csak az enyém, inkább kollektív – elengedni, feldolgozni. Nőként ki kell állnunk magunkért, a finomságunkkal, a férfiakból hiányzó erőinkkel, és nem biztos, hogy az a járható út, hogy mindent meg akarunk oldani mi magunk, és férfias erővel vagyunk jelen a mindennapokban. A „bennünk élő istennők”-témakör kapcsán sok cikket, könyvet olvastam, előadásokat hallgattam, és ez nemcsak egy önismereti út volt, hanem azért is hasznos, mert ezáltal megértettem, elfogadtam a körülöttem élő nőket is. – Munkáidat nemcsak bekeretezve, festményként lehet megcsodálni, hanem a mindennapi élet szintjén is használhatóvá tettétek, naptárak, megerősítő üzenetek, vajúdó kártyák formájában. Ezáltal lehetőség adódik számunkra más módon is közeledni a művészet felé, a mindennapok szintjén. – Az önismereti és megerősítő üzeneteket tartalmazó kártyák, naptárak a húgommal, Zsófival közös munkák: az én alkotásaim az ő grafikai munkájával válnak egységgé. Egyik sorozat hozta a másikat, most éppen kiegészítő kártyacsomagot tervezünk a Bennünk élő istennők-sorozat mellé. Mivel mindketten kicsi gyermekeink mellett végezzük ezt, hosszabb a folyamat, de a végeredmény mindig örömmel tölt el. – Mit adott hozzá az anyaság a művészetedhez? – Kicsit többet vártunk az első babánkra, mint ahogy terveztük, és ez az időszak elindította az alkotói folyamatokat. Több időm volt esténként, és a fájdalmaimat, elakadásaimat rajzoltam ki először magamból – úgy gondoltam, ez segíteni fog abban, hogy be tudjak fogadni egy új életet. Az elengedést többször is lerajzoltam, édesapám elvesztését, a megfelelési kényszereimet, mindent, amiről úgy éreztem, akadályoz vagy megérett arra, hogy elengedjem. A második várandósságomat próbáltam tudatosabban megélni, nem voltak már rosszullétek, hiszen tudtam, hogy rajtam múlik sok minden. Több könyv és egy szülésfelkészítő tanfolyam is segített abban, hogy szembe tudjak nézni a fájdalmasabb emlékekkel, traumákkal. Ez a nehezebb út. A könnyebb, hogy bekapcsolom a tévét, a laptopot, hogy ne kelljen a saját gondolataimmal foglalkoznom. Úgy gondolom, a nők számára ilyenkor indul el a tudatosodás, befele fordulva, elcsendesedve. És amikor érzem, hogy közelebb vagyok egy nyugodt lelkiállapothoz, akkor a környezetem is nyugodtabb, főként a gyermekeim. Nekünk, nőknek ebbe az irányba kell elindulnunk, felvállalva önmagunk megismerését, harmóniába kerülését, hiszen ezáltal a családunk is kiegyensúlyozottabb lesz. A csend az első lépés, hiszen akkor lehet meghallani a belső hangokat. [caption id="attachment_145037" align="alignnone" width="1835"] Korpos Andrea,: Déméter istennő, pasztell, 50x79 cm, 2021[/caption] – Bár most a gyermekeiddel vagy itthon, sokat jelent számodra a tanítás. – Pedagógus, édesanya, képzőművész – most már nem kérdés számomra, hogy mindhárom én vagyok, bár ezek a szerepek jelentőségükben folyamatosan változnak, alakulnak. Most épp az édesanya szerep van legelöl, de a tanítás is nagyon közel áll a szívemhez. Sokat tanulok a diákjaimtól, tükröt tartanak, szembesítenek, és a visszajelzés is nagyon gyorsan érkezik, amiért hálás vagyok, és igyekszem figyelembe venni a véleményüket. A gyergyószentmiklósi Vaskertes Általános Iskolában tartok délutáni műhelyórákat, így nyugodtabb hangulatban, hosszabb ideig tudnak alkotni a diákok, kapnak egy pluszt, amely által másként tudják látni a világot. Számomra pedig fejlődésre ad lehetőséget, s nagyon várom, hogy visszatérjek közéjük. Az életörömre, amit adni tudok nekik, nagy szükségük van, meg kell tanítanom nekik, hogy mennyi szépség van a világban, amit érdemes megcsodálni.

Boncina-Székely Szidónia