Ruszuly Ervin sokoldalú, lendületes, nem riad meg az új dolgoktól. A színpadon van otthon, de Csíkszentkirályra megy haza. Eddigi tapasztalatairól, világnézetéről beszélgettünk. Célunk megismerni és – nem épp szokványos módon – megismertetni Ervint – Honnan indultál, hogyan lett belőled táncos, színész? – Kisgyerekként paleontológus akartam lenni, nagyon érdekelt az őslénykutatás, imádtam a dinókat. Aztán grafikus akartam lenni, a kisiskolás rajztanárom ajánlotta, hogy tanuljak tovább a művészeti iskolában grafika szakon. Ehelyett architektúrát tanultam, és elkezdtem mindenfélével foglalkozni, elvégeztem egy masszázskurzust, majd egy fotótanfolyamot, dolgoztam egy évet néptáncosként a háromszéki néptáncegyüttesnél úgy, hogy nem volt semmilyen néptáncos előképzettségem. A táncoskarrierem viszont még azelőtt kezdődött, van egy nagyon jó barátom, Fodor Réka, aki nagyon jól táncol, és ha elmentünk bulizni, akkor mi mindig egymásra találtunk és egész éjszaka táncoltunk. Improvizáltunk, jól éreztük magunkat, és innen indult, hogy kubai salsát kezdtünk tanítani. Egyszer csak mondta, hogy ő megy felvételizni Marosvásárhelyre, mert a Színművészeti Egyetem koreográfus osztályt indít. Mentem én is. Másfél hónapot készültünk, végül bejutottunk. Aztán ottragadtam tíz évig. Azalatt az idő alatt nemcsak tánccal foglalkoztam, első éven már bedolgoztam a Nemzeti Színházba, a három év alatt annyi előadásban játszottam, hogy az igazgató felajánlott nekem egy munkaszerződést. Így bekerültem a társulatba, az előadásokban részt vettem mint szöveges szereplő, de asszisztens is voltam, koreografáltam is, táncoltam is. Aztán jött egy év szabadúszás, utána a Spectrum színháznál voltam, ismét egy kis szabadúszás következett, és most itt vagyok. – Itthon mivel foglalkozol? – A népiskolában kortárs táncot tanítok, és kicsit izgulok, mert ez folyamatos dolog, kétéves a tanfolyam, és ezt tudatosan, következetesen, jól felépíteni nagy feladat. A tanítványaim felnőttek és nem táncosok, teljesen az alapoktól kezdjük a tanulást. Egyébként úgy jöttem haza, hogy nem állítottam magam elé egy pontos tervet, de szeretnék stabil családi állapotot, gyerekeket. Azt gondolom, hogy az ember ahová születik, ott dolga van. Biztos, hogy nekem itt valami feladatom van, én ezt szeretném felvállalni, csíkszentkirályi létemre nekem ez a vonzásköröm, én idetartozom. Azért, hogy erre rájöjjek, el kellett mennem itthonról tíz évre, de amikor ereszkedek le a Hargitán, annak ellenére, hogy köd van és hideg, úgy érzem, hogy itt vagyok elememben. Én nem bírom a meleget, a sík területet, szükségem van az itthoni fenyőkre, a hegyekre. – Szeretném, ha az olvasók meg tudnának ismerni téged, és arra gondoltam, hogy ezt kevésbé szokványos módon is megtehetjük. Mondok egy-két szót és neked el kell mondanod, hogy mi jut eszedbe arról a szóról. Rendben? – Naná! – Akkor itt az első: önkifejezés. – Tánc. Egyértelműen tánc. Egy mozgás intenzitásának a növelésével jelentőségteljes feszültséget lehet létrehozni, egyszerű dolgokkal közölni lehet bármit. Épp azt tanítom most az iskolában, hogy bármilyen mozdulatnak van jelentése, a táncba bármilyen mozdulat belefér. Nem arra kell gondolni, hogy a színpadon nagy trükköket kell csinálnia a táncosnak ahhoz, hogy jó legyen, mert az egyszerű, letisztult dolgokban is jellegzetes mozgások vannak. Hétköznapi mozdulatokból is ki lehet ragadni bármit. [caption id="attachment_116767" align="aligncenter" width="696"] Kortárs táncművészet. Improvizáció és önkifejezés[/caption] – Tudatosság. – Az ember amikor a színpadon van, van egy helyzet, amiben ott, akkor jelen van. Egyszeri alkalommal történik meg vele az a dolog, amikor kilép a színpadra. Azt gondolom, hogy a tudatosság az maga a jelen megélése. Például most az, hogy beszélgetünk azt jelenti, hogy csak erre figyelek, vagyis nem azon gondolkodom, hogy már mennék valahova, hanem megélem ezt a pillanatot. Tudatosítom magamban ezt a helyzetet és pont így teszek tánc közben is vagy egy szerepben a színpadon. Leginkább a jelenléttel kötném össze a tudatosságot. A tanítás például azért jó, mert azáltal, hogy tanítasz, sokkal inkább jelen vagy, sokkal tudatosabban mozogsz, odafigyelsz minden szavadra. Ezáltal sokkal erőteljesebb az a tevékenység, amit éppen végzel, és a tanítás alatt is folyamatosan tanulsz. Lehet, hogy azt hiszed, tudod, de közben folyamatosan tanulsz. – Tanulás. – Sokan tudják rólam, hogy engem nagyon sok minden érdekel és nagyon sok mindent szeretnék csinálni, de szinte mindig, amikor valaminek a közepében vagyok, jön egy másik dolog. Ez nem azt jelenti, hogy félbehagyom azt, aminek nekifogtam, mert úgy érzem, hogy az a sok kis dolog, amiben részt vettem és amiből tanultam, az most kezd összeállni. Emellett ott van a felismerés, hogy bármikor lehet tanulni. Csak egyszerűen nyitottnak és figyelmesnek kell lenni, az élet minden pillanata lehet tanulás. – Kreatív kísérletezés. – Nagyon szeretek kísérletezni. Bármilyen céllal. Kísérletezéssel lehet feszegetni a határokat, megtapasztalhatok olyan helyzeteket, amelyek nem feltétlenül kényelmesek, nem feltétlenül jók, de ebből adódóan olyan helyzet jöhet létre, amelyből lehet tanulni. Nekem például az, hogy huszonhat évesen elmentem egyetemre, egy ilyen határokat feszegető lépés volt, de egyébként a színház is az. Amikor elsőéves voltam, nekem elképzelhetetlen volt, hogy kiálljak a színpadra a nézők elé. Mindig arra gondoltam, hogy ha beszélnek, rólam beszélnek, ha nevetnek, rajtam nevetnek. Nagyon nehéz volt nekem ezt átlépni. Viszont rengeteget adott ez a lépés. Semmihez sem fogható az az érzés, amikor ott vagy a színpadon. Adrenalinlöketet kap a szervezetem, és ez olyan energiát szabadít fel bennem, amitől úgy érzem, hogy bármire képes vagyok. Színpadon lenni mindig más élmény. Nagyon sok múlik a közönségen is, hogy milyen energia áramlik a nézőtérről. A kreativitás pedig nagyon fontos minden szakmában. Az embernek meg kell találnia a változatosságot, az örömet az életében. Valamilyen formában vágyakozni kell a munkáért ahhoz, hogy lendülettel, újszerű gondolatokkal tudj dolgozni. – Hagyomány. – Ha a helyi hagyományokra gondolok, akkor azt kell mondanom, hogy gyerekkorban nem lengte át az életünket a hagyományőrzés, én pedig mindig csodáltam azokat, akik a helyi hagyományokat tovább éltették. A hagyományaink szerepe is csak most lett fontos a számomra. Szerintem a valahová tartozás érzését nagyban befolyásolja a hagyományok használata. Ha arra gondolok, hogy én idetartozom, sokat számít az, hogy hogyan éltetem tovább a régi szokásainkat. De a színházban is vannak alapvető dolgok, amelyek hagyományként értelmezhetők, például az, hogy a színpad szent hely. Tisztelni kell. Nem eszünk a színpadon, nem megyünk fel utcai cipőben. Ez is hagyomány, továbböröklődik. Én is tanultam ezt az idősebbektől. Régebben másként tekintettek a színészekre. Ha megjelent a színpadon egy színész, már csak a megjelenése nagyon nagy hatással bírt. Úgy látom, hogy mára ez megváltozott, és azt hiszem, hogy már rég nem azt a hagyományos színházat nézzük, ami régen volt. – Innovativitás. – Az én fejemben ez összefügg a kreativitással. Szeretek új dolgokat kipróbálni, tapasztalni. Én az az ember vagyok, aki ha lát valamit, akkor azt ki kell próbálnia. Látom, hogy van valamilyen kapcsolatom vele, de nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz. Már egy ideje foglalkoztat az újcirkusz, vásároltam egy karikát, ami még új dolognak számít itthon. Ezt szeretném megismertetni, népszerűsíteni, előadást készíteni. Az eleje soha nem nehéz semminek, mert visz magával az érdeklődés, a tapasztalat iránti vágy. Aztán van egy pont, amikor valamivel többet kell tenni ahhoz, hogy folytatni lehessen. Az érdeklődés fenntartásáért maximálisan rá kell szánni az időt arra, amit csinálsz. Úgy értem, hogy amikor foglalkozol valamivel, olyankor csak arra kell figyelni. Az újcirkusz is magával ragadott. Talán az egyetemen kezdődött az egész. Nagyon jó akrobatikatanárom volt, és egyre nőtt az érdeklődésem az akrobatika iránt. Nem tudom pontosan, hogy mikor, hol találkoztam az újcirkusz műfajával, de nagyon beleszerettem. A vizsgaelőadásomat is erre alapoztam, elkezdtem eszközöket vásárolni, készíttettem egy acélkarikát, de nem tudtam, hogy annak milyennek kell lennie. Ezt váltotta fel később a jelenlegi karikám, amit Kanadából vásároltam. Szeretném tanítani ezt a műfajt is, meg a levegőakrobatikát is, csak még nem találtam ennek megfelelő helyszínt itthon. Szeretnék továbblépni, most találtam Budapesten egy fiatalembert, aki nagyon ügyesen űzi, próbálok vele kollaborálni. Segítség kell a hibák kijavításához, és Európában ennél közelebb nincs senki, aki ezzel foglalkozik. Itthon még nem tudtam nekifogni rendszeresen gyakorolni, de el kell kezdeni azt is. Aztán egyik lehetőség után jön a másik, csak elég ügyesnek kell lenni.

Péter Ágnes