Advent. Koszorú. Gyertya. Szín. Hajnal. Csend. Csendben történő várakozás a Megtestesült Igére, aki megszületett, most az Atya jobbján ül, majd újra eljön ítélni élőket és holtakat, az, aki „előre, már a világ teremtése előtt kiválasztatott” (1Pét 1,20), általa pedig az Atya „szeretetből eleve arra rendelt, hogy – akaratának tetszése szerint – Jézus Krisztus által fogadott fiaivá legyünk” (Ef 1,5). Ahhoz, hogy az Ige az emberi természetet magára véve testet öltsön, kétségtelen, hogy akitől ezt kapta, vagyis az Édesanyja, ő is kiválasztott, mint alapvető és nélkülözhetetlen. Krisztus a megtestesülése által, azzal, hogy Betlehemben megszületett, elvezet a tökéletes életre, amiről az evangéliumban ezt olvassuk: „legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48). Ő, aki minden teremtmény előtt született, aki által minden létrejött, és akiben benne van minden bölcsesség, örök és teremtett, a teremtmény iránti szeretetből, „kiüresíti” magát, „nyomorult emberséget ölt”, és újra bölcsességet kínál nekünk, azaz: Ő maga „az örök világosság kisugárzása, és az Isten működésének tiszta tükre és jóságának képmása. Bár csak egy, mindent megtehet, s jóllehet magában marad, megújítja a mindenséget. Nemzedékről nemzedékre betér a szent lelkekbe, így formálja meg Isten barátait és a prófétákat” (Bölcs 7,26–27).
Az Ige, az örök bölcsesség, Máriában megtestesült bölcsességgé válik: az örök és teremtett bölcsesség hajlékává. Itt értjük meg a mai ünnep lényegét, amelyet Duns Scotus (+1308) ferences szerzetes az előzetes megváltás gondolatával magyaráz, vagyis Jézus megváltása időben már korábban megtisztította Máriát a bűntől, „fogantatásának első pillanatától kezdve a teljesen egyedülálló szentség ajándékéval tündöklőnek” látja (LG 56). Mária, az egészen szép, egészen tiszta példa számunkra, modellje annak a nőnek, aki életében utat enged és helyet ad Istennek. Azzal pedig, hogy kimondja „legyen nekem a te szavaid szerint” szabadsága nem csorbulva – élete megtermékenyül, gyümölcse pedig ajándék a világ számára. Mária nosztalgiát ébreszt bennünk mindaz iránt, ami jó, tiszta és átlátszó. Ez a nosztalgia maga a szentség a gonoszság minden formájától végre megszabadult élet után. Döntök, annak érdekében, hogy gyógyuljon az életem, a magányosságom, a félelmem. A világ vár, már nem csupán Őt, hanem Isten fiainak megjelenését, akik nem vallás-, hanem Krisztus-követők, „Krisztus-féle ember” (Gyökössy Endre), aki már nemcsak vallja, hanem éli is Krisztust.
„Az ember csak villámcsapásnyi időre képes kiszabadulni a világ törvényei alól. A megállás, a szemlélődés, a tiszta megvilágosodás pillanatai ezek” – írja Simone Weil keresztény filozófus. Pillanatok, amikor Máriához hasonlóan a természetfelettire vagyunk fogékonyak. Félelmetes játék, ahol kockáztatunk egy pillanatra, megnyílunk a természetfeletti előtt – lelki kenyeret koldulva, amely erőt ad a viszonzatlan cselekedetek megtételéhez is. A Szeretet, amely meg akar születni bennünk, és meg akar menteni bennünket, az nem csupán vigasztaló, hanem egyben világosság is, amely megvilágosít minden embert.