Hirdetés

Aprók divatja

HN-információ
Tervezi, szabja és varrja az egyedi gyermekruhákat a csíkszeredai születésű Márton Andrea. A Linum lenvászonból készült ruhácskáit bárhol felismerik, hisz Andrea keze munkája a díszítés is, azaz a hímzés. Édesanyjától, aki varrónő és ruhatervező, hamar eltanulta a szakma alapjait, emellett az egyszerűség, a letisztult formák, a természetközeli színek és anyagok szeretetét is. Márton Andreában már az egyetemi évek alatt felmerült a gyermekruhák tervezésének ötlete, a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen ismerkedett meg a divat ezen ágával, amely azonnal magával ragadta. – Az egyetemi órákon nagyon élveztem gyermekruhákkal foglalkozni, komoly munkát fektettem bele, de akkor még nem fogalmazódott meg bennem, hogy egyszer majd ilyeneket fogok varrni. Aztán pár év múlva elkezdtem dolgozni egy kisvállalkozásban, ahol fából és textilből készítettünk gyermekjátékokat, így csöppentem bele a gyerekeknek szóló dolgok világába, és ez nagyon tetszett. Körülbelül két éve indítottam el saját vállalkozásomat, a Linumot – emlékezett vissza Andrea. Természetesség és letisztult formák Andrea kérdésünkre elmondta, a Linum megalkotásakor a természetesség elsődleges szempont volt. A természetes anyagok szeretetét otthonról hozta magával. Édesanyja az egyszerűséget és a letisztult formákat helyezte előtérbe, ez az irány felfedezhető Andrea munkájában is. – Valamiért mindig egyértelmű volt számomra, hogy kizárólag természetes anyagokból, azok közül is leginkább lenvászonból fogok dolgozni. A természetes anyagok szeretetét otthonról hoztam magammal. Édesanyám – varrónő és ruhatervező lévén – az egyszerűség, a letisztult formák, a természetközeli színek és anyagok szeretetére nevelt, így nem is volt kérdés, hogy én is természetes anyagokkal dolgozzam – mondta a tervező. Végül a lenvászon bizonyult minden szempontból a legjobb alapanyagnak. Amellett, hogy környezetbarát, több szempontból is sokszínű anyag. – A lenvászon nagyon gyermekbarát textília, könnyen tisztítható, szépen lehet játszani az anyag természetes gyűrődésével, ami az én szememben az egyszerű szabású gyermekruháknak egyfajta rakoncátlanságot, játékosságot kölcsönöz, de mindezek mellett már egész kicsi kortól stílust formál. Nem utolsósorban, a vászon szövéséből adódóan nagyon szépen lehet hímezni rá, így picit színesebbé vagy akár ünnepélyesebbé tehető egy-egy ruhadarab – fűzte hozzá Andrea. Télen, nyáron – mindenkinek Szoknya, ruha, ing és rugdalózó közül választhatnak az érdeklődők, melyek személyre szabottak. Andrea úgy próbál játszani a lenvászonnal, hogy az ne csak a meleg nyári napokon legyen kedvenc viselhető darab. – A nyári modelleket lazább szövésű, lengébb lenvászonból készítem, viszont egy-egy vidám pamutbéléssel hűvösebb időben is hordható. Téli időszakban már a vastagabb szövésű anyagokra, bélelt, hosszú ujjú modellekre van igény. Majdnem mindegyik darabot személyre szabom, általában hosszú egyeztetés folyik a megrendelés előtt: anyagot, színvilágot, stílust, mindent átbeszélünk. A végtelenségig lehet ezeket variálni, az anyukák és sokszor a gyerekek is nagyon örvendenek, ha az ők elképzeléseiből indulok ki, ha viszontlátják a saját ruhájukon az általuk elképzelt figurákat, motívumokat. Valóban, a virágos hímzéses ruhácskák a legnépszerűbbek, de nagyon sok minden más motívummal is dolgozom: hímeztem már fenyőerdőt, őszi tájat, mindenféle állatkamotívumot a ruhákra – avatott be Andrea. Egyre népszerűbbek A darabok népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint a visszajelzések. Andrea elmondta: számára a legnagyobb siker az, amikor nemcsak az anyuka vásárolja szívesen a termékeit, hanem a gyerek is jól érzi magát benne. – Egy kedves anyuka egyik nap kacagva hívott fel, hogy szeretne rendelni még egy pont ugyanolyan ruhát a kislányának, amilyent egy héttel azelőtt varrtam, mert a kislány azóta, hogy először felvette, le sem akarja vetni a tőlem kapott ruhát. Még egy mosás erejéig sem akar megválni tőle – idézte fel a Linum megálmodója. Andrea úgy érzi, megtalálta az összhangot azokkal a szülőkkel, anyukákkal, akik a termékei iránt érdeklődnek. Egyre több szülő próbál odafigyelni, hogy a gyerek ruhái ne csak mutatósak legyenek, hanem természetesek is. Annak ellenére, hogy több időt és kreativitást igényelnek a természetesebb megoldások, a dizájner nem bánja, hisz ez is része a vállalkozásának. – Úgy vettem észre, hogy az édesanyák egyre inkább előnyben részesítik a természetes anyagból készült ruhákat, és próbálják minimálisra csökkenteni a gyermekükre kerülő műszálas holmikat. Egyértelműen van igény nemcsak lenvászonból, hanem gyapjúból, kenderből, gyapotból vagy akár régi, nem használt ruhadarabokból újraszabott, átalakított, azaz újrahasznosított ruhákra is. Azokban az édesanyákban, akikkel a munkám során kapcsolatba kerülök, van egyfajta érzékenység a természetesség iránt, és ez motivál engem, hogy továbbra is kizárólag természetes anyagokkal dolgozzam. Sokszor könnyebb lenne, ha használnék cipzárt vagy tépőzárt, esetleg patenteket, de mindig átalakítom úgy az egész ruhát inkább, hogy egy-egy fagombbal tudjam ezeket helyettesíteni. Nagyon apró dolog, de értékelik az emberek, és ez mindig lelkesít, megerősít abban, hogy jó úton járok – részletezte Andrea. Márton Andrea a Linum baba- és gyermekruháit kizárólag a közösségi oldalán népszerűsíti és árulja.

Adorján Zsófia



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!