Vidékünkön számos különleges falumúzeum található. A kérdéseket, hogy kiknek köszönhetően jöttek létre, hogyan maradnak folyamatos működésben, illetve milyen tárlatokat, történeteket ismerhetünk meg általuk, megválaszoljuk a tájházakról szóló sorozatunkban. A jelenlegi kápolnási tájház anyagát még a 60-as években kezdte gyűjteni a 95 éves Balázs Irén, nyugdíjas tanítónő. A település tárgyi kultúráját sokáig a helyi kultúrotthonban állították ki. Ám a különböző csoportok ott tartották próbáikat, így zsúfolt volt a hely, gyakran tönkrementek dolgok – tudtuk meg Bálint Irmától, a kápolnásfalusi Kriza János Általános Iskola igazgatónőjétől, a gyűjtemény gondozójától. – Irénke néni 1982-ben nyugdíjba vonult. ’89 őszén a férjem lett az iskolaigazgató. Mi nem dolgoztunk együtt Irénke nénivel, de nagyra értékeltük az ő tevékenységét. Közben láttuk, hogy tönkremegy a gyűjteménye, és ő még mindig lelkesen gyűjtötte a tárgyakat. A férjem úgy döntött, hogy az iskola folyosóján két üres részt elkülönít, és odaköltöztetik az anyagot. Irénke néni, gyermeke nem lévén, az iskolának ajándékozta a gyűjteményt – mondta Balázs Irén. Hozzátette: az iskolában is szűkösnek bizonyult a hely a tárgyi emlékek számára, ezért 1990-ben, amikor a helyi önkormányzat birtokába került a kultúrotthon melletti ház, kérték, hogy odaköltöztethessék a gyűjteményt. Ám a helyi önkormányzat közösségi konyhát tervezett oda, amelyet végül nem készítettek el, így később megkaphatta az iskola. A pusztulásnak indult házat különböző pályázatokon elnyert támogatásokból sikerült renováltatnia az iskola vezetőségének. Végül 2005. június 18-án volt a jelenlegi tájház ünnepélyes felavatása. – Irénke néni sok mindent megvásárolt, mert nem mindenki adta ingyen a dolgokat. Az egyik kolléganőjétől tudom, hogy Irénke néni egy-egy alkalommal, amikor hazament, a férje megkérdezte: Na, mit gyűjtöttél? Mennyit fizettél érte? Irénke néni mondta: Semmit, ingyen kaptam. Mire a férje: Jó, jó, tudom. Tehát tudta mindenki, hogy Irénke néni anyagi áldozatot is hozott. Szerettem volna, és hála Istennek, meg is adatott, hogy ő megérje azt, hogy az a sok munka, amit ő befektetett, nem ment kárba – mutatott rá Bálint Irma. Az 1890-es években épült háromosztatú tornácos házban az úgynevezett tisztaszoba és egy lakószoba, illetve kamra szemlélteti, hogy milyen volt egykoron a hagyományos székely parasztház belseje. – A tisztaházat csak akkor használták régen, amikor lakodalom vagy keresztelő volt, de ott ravatalozták fel az elhunyt családtagokat is. Ebben a szobában van a vetett ágy, amelyben igazi szalma van, nemrégiben az óvodások nagyon rácsodálkoztak erre. Itt vannak a szőttes ruhák és egy 1770-ben készített kelengyésláda is. Ennek mintázatát teljesen bicskával faragták, és csak faszeggel van összerakva. Van két 1870-es tulipános padunk, illetve itt mutatjuk be a település különböző népviseleteit is a kenderből készült férfiingektől, a vizitkén keresztül, a piros bogos női viseletig – részletezte vendéglátónk. A lakóház és egyben a tájház legrégebbi darabja az 1758-ban készült sótartó és a tömlöcös asztal. – Az asztal „tömlöcös” részében tartották a sót és a pálinkát. A háztartásban az egyik legnagyobb kincs volt a só, mert nem gyakran mentek sóért Parajdra, a másik nagy érték a pálinka volt. Mivel Kápolnásfalu nem szilvatermő vidék, ezért lakói fával kereskedve szerezték be a pálinkát. Ezért volt nagy érték az is. A tömlöccel a gyermekeket fenyegették, így tartva őket távol a sótól és pálinkától – tudtuk meg a tömlöcös asztal történetét. A lakóházban a szövőszékkel együtt még megtalálhatók más, a szövéshez szükséges eszközök, de stelázsik, kerámiaedények és falvédők is emlékeztetnek a múltra. A tájház anyagát egyelőre nem bővítik, de Bálint Irma iskolaigazgató tervei között szerepel, hogy amikor nyugdíjba vonul, felleltározza a gyűjteményt.

Biró István