Több ismerősöm is A család az család felirattal díszítette a napokban profilképét a közösségi oldalon. Manapság számos fronton ki kell állni a család mellett, amelynek védelmét ki így, ki úgy értelmezi, ki innen, ki onnan vizionálja a családot fenyegető veszélyeket is. Kiállunk vagy éppen nem a szivárványcsaládok mellett, elhisszük vagy éppen nem, hogy Meseország mindenkié, teszünk vagy éppen nem a hagyományos családmodell, az örök érvényűnek vallott családi értékek mellett – mindenkinek szíve joga, világnézeti preferenciája, hogy hova áll, de az már más lapra tartozik, hogy az aktuális hatalom olvasatában mennyit ér a társadalom alapegységének mondott csoportos formáció. Amely tetszik, nem tetszik, még itt mifelénk is, ahová annyira még nem süvítenek be az állítólagosan veszélyes nyugati szelek, eléggé sokszínű. Mert van a „szokványos” család, apából, anyából és gyermek(ek)ből, de van az egyre gyakoribb mozaikcsalád, ahol esetleg mindkét szülőnek van saját gyereke, s még együtt is létrehoznak néhányat. Aztán van, amikor egy szülő neveli az utód(ok)at, van, ahol a nagyszülők gondozzák őket, és igen, ott vannak a nevelőszülőkkel, állami gondozásban felnövő gyermekek is. A nehézségek is sokszínűek, amelyek itt és most fenyegetik a családokat. És nem, szerintem korántsem az a bizonyos LMBTQ-jelenség az, ami ellen hangosan tiltakoznunk kell, akkor, amikor manapság Székelyföldön a legnagyobb kihívást az elszegényedés, a munkanélküliség, a válások magas száma, az alkoholizmus, a családon belüli agresszió, az alapértékek (kitartás, felelősség- és áldozatvállalás stb.) álságossá válása, a haszonelvűség, az anyagiak hajszolása, az elhanyagolás jelenti. Addig, amíg a szomszédasszony felügyeli az alig tizenévest, mert a szülők spárgát szednek valahol, vagy anyu egyedül kínlódik, mert apu a még több pénzért inkább valamelyik nyugati országban kamionozik, elég nevetséges arról a bizonyos propagandáról még vitatkozni is. Mert vannak ezek a tények, s bizony kemény károkat okoznak a gyermekekben. Most. Éppen ezért elsősorban ezekkel lenne dolgunk. Az én kiállásom inkább amellett szól, hogy a gyermek az gyermek, akinek mindenkor feltétlen szeretetre, ölelésre, gondoskodó, biztonságot nyújtó felnőttre, biztos környezetre, odafigyelésre, felelősségvállalásra van szüksége, hogy kibontakozzék és egészségesen fejlődhessen. A lényeg pedig az, hogy legyen, aki ezt megadja neki. Ennyi.

Asztalos Ágnes