A Petőfi Sándort övező kultusz rendkívül sokrétű Szé­kely­ke­resz­túron. A legendai sírhely a település legnagyobb kincsei közé tartozik, hiszen ez helyezte biztos alapokra a kultusz megteremtését. Mellette még számos tárgyi és szellemi érték kapcsolódik a költő emlékéhez, kiemelkedőek a helyi rendezvények, ünnepségek is, amelyeket a forradalmár tiszteletére szerveznek. Több életrajzi adat kötődik a településhez – főleg amelyek a költő életének utolsó napjára, végső csatájára és halálára vonatkoznak.
Tavaly júliusban az emlékévhez méltó módon emlékeztek a szabadságharc kiemelkedő személyiségére. A Gyárfás-kúriánál megtartották a költő utolsó vacsoráját megidéző rendezvényt, ugyanaz került az asztalra, mint azon az emlékezetes estén: kétszáz résztvevőnek szolgáltak fel tejet és puliszkát.
A Petőfi-hét és a Petőfi-emlékév jegyében, a Petőfi Sándor Művelődési és Kutatási Egyesület Szé­kely­ke­resz­túr Város Önkormányzatával partnerségben, illetve a Bethlen Gábor Alap pályázati támogatásával rendbe tette a költőnek a timafalvi temetőben található legendai sírját. A város így méltóképpen fejezte ki tiszteletét és ragaszkodását Petőfi emlékéhez, ugyanakkor hozzájárult a kultusz ápolásához.

A legendai sírhely a legnagyobb kincs

Petőfi Sándor kultusza a 19. és a 20. század fordulóján kezdett formát ölteni Székelyeresztúron. Ekkor országszerte felerősödtek a költő életét és halálának körülményeit célzó kutatások. Az udvarhelyszéki település sem maradt ki a kutatások sorából. A polgárok a költő utolsó éjszakájának emlékét mindig gondosan őrizték a köztudatban. A Gyárfás család például szívügyének tekintette, hogy a kúriát és a körtefát méltóképpen gondozza. A múzeumvezető felidézte a legendát, miszerint a család a körtefát marhavérrel öntözte azért, hogy ne száradjon ki, és megfelelő tápanyaghoz jusson.

– Székelykeresztúr korán ráébredt arra, hogy Petőfi Sándor a városban tett látogatása révén milyen fontos eseménynek volt a színhelye. Tehát a szabadságharcos emlékét életben tartó kutatások folyamába bekapcsolódni rendkívül egyszerű volt. A legendák és más történetek állandóan jelen voltak a közbeszédben – mondta Sándor-Zsigmond Ibolya muzeológus.

Hozzáfűzte, a 19. század második felében megalapozott kultuszteremtés egyfajta hagyomány továbbéltetése volt a Gyárfás család részéről.

– Az első fordulópontot a legendai sír felállítása jelentette a századfordulón. A sírhelyet 1902-ben hozták létre a timafalvi temetőben. Az akkor alakult Keresztúri Székely Társaság elnevezésű egyesület foglalkozott a költő emlékével. Tevékenységük során a tagok kihallgatták az 1948–49-es évek még élő szemtanúit, az elhangzottakat jegyzőkönyvben rögzítették. A feljegyzéseket jelenleg a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum levéltára őrzi – mondta.

A muzeológus kitért arra is, hogy a keresztúri Székely Társaság felerősítette a költő kultuszát, s innen már csak egyetlen lépés volt az, amikor Bálint Dániel temetkezési vállalkozó, keresztúri asztalos egy 1902-ben megjelent szegedi újságcikk alapján elkezdett a forradalmár maradványai után kutatni. A cikk pontosan megjelölte azt a helyszínt Keresztúron, ahol korábban egy névtelen honvédet temettek el.

– Az írásnak nem volt sok valóságalapja, de elegendő információt szolgáltatott ahhoz, hogy Bálint Dániel a közölt térkép alapján megkeresse a Lázár Márton vendéglős kertjében található jelöletlen sírt. Az ásatás során valóban egy csontvázat talált, s biztos volt benne, hogy Petőfi maradványaira bukkant. A vélt Petőfi-csontváznak rangos temetést rendeztek, és sírkövet állítottak. A kőre a következőket vésték: 1849 és 1902, Petőfi. A felirat akkoriban nem volt szokványos – mondta a muzeológus.

Megjegyezte, hogy a sírkövön feltüntetett két dátum nem a születés és a halálozás megszokott évszáma, hanem a költő eltűnésének évét, illetve a csontok eltemetésének évét jelölik.

– A temetkezési vállalkozó tenni szeretett volna a város kulturális fejlődéséért, s örökre be akarta írni Petőfi nevét a település történetébe – vélekedett a muzeológus.

Mint mondta, a kultusz a sírállítás révén végérvényesen meghonosodott, az évek során folyamatosan változott, mondhatni túljutott néhány újabb jelentős fordulóponton. Később az eltemetett csontokat egy kutató exhumálta, majd Budapestre szállította. Ott antropológusok csoportja bebizonyította, hogy nem a költő, hanem egy idős ember maradványaira bukkantak Keresztúron.

– A valóság nem csorbította a költő legendáját, ugyanúgy tovább élt és virágzott a Petőfi-kultusz – hangsúlyozta a muzeológus.

– A tudományos tényeket elfogadták, de mindent megtettek azért, hogy ne tűnjön el a kultusz. Kiváló bizonyíték erre az 1913-ban Emléktáblát Petőfinek jelszóval szervezett gyűjtés. A helyi tanároknak köszönhetően 1928-ban emléktáblával jelölték meg a Gyárfás-kúriát. A tábla a mai napig jó állapotban található.
A sírhelyből legendai sírhely lett, de a muzeológus szerint a mai napig ez a legnagyobb kincse a városnak, valamint a legérdekesebb Petőfihez köthető történet.

– Minden titokzatos módon eltűnt személy esetében izgatja a köztudatot, hogy mi is történhetett valójában – tette hozzá.

– Talán Bálint Dániel volt kivétel, aki a cáfolat után is szentül hitte, hogy Petőfi csontvázára talált rá. A lelkesedéséért, illetve a kultuszhoz való hozzájárulásáért 1944-ben a Petőfi Társaság felvette a tagjai közé. Egy közember számára akkoriban ez rendkívül nagy kitüntetést jelentett – mondta a kutató.

Megjegyezte, hogy a mai napig nincs megnyugtató válasz, ezért a legendai sír állandóan eszébe juttatja a látogatóknak azt, hogy a költő eltűnéséről elmélkedjen.

Minden Petőfivel kezdődik

A szakember emlékeztetett arra, hogy a legendai sírhelyen, a Gyárfás-kúrián és a körtefán kívül egyéb tárgyi és szellemi emlékek is őrzik Petőfi emlékét Székelykeresztúron. 1959-ben először vették körbe kerítéssel a költő körtefáját, tíz év múlva emléktáblát helyeztek el. 1969-ben, a költő halálának százhuszadik évfordulóján, körtefacsemetét ültettek a meglévő fa mellé. 1971-re a régi fa teljesen kiszáradt, 2017-ben azonban újabb csemetét ültettek el, amely az eredeti körtefából hajtott ki. Hozzáfűzte, hogy 1992-ben állították Petőfi mellszobrát – Márkos András alkotását – a Petőfi Sándor Általános Iskola előtt; 1997-ben leleplezték Lengyel István művét, a Petőfi- és Bem-szobrot, 2005-ben pedig megnyitották a kúria emlékszobáját, amelynek szerepét mára egy szabadtéri látogatópark vette át.
Legfrissebb információk szerint a Gyárfás-kúria az önkormányzat tulajdonába került, s a hivatal munkatársai kulturális központ létrehozását fontolgatják, amelyben kiemelt szerepet szánnak majd a forradalmár-költő emlékének. 2008-ban emléktáblával jelölték meg azt a vendéglőt, ahol Petőfi utolsó éjszakáját töltötte. A legendai sírt és az odáig vezető utat az önkormányzat idén nyáron tetette rendbe.

– A sors kegyelméből Keresztúrra hárult a nemes feladat, hogy megőrizze a költő kultuszát – mondta múzeum munkatársa.

– A közösség lelkiismeretesen ápolja Petőfi emlékét, a legendai helyszíneket, s a kultikus helyszínek egész évben látogatottak. A költő szellemisége átitatja az összes nagyszabású helyi rendezvényt. A kétszázadik jubileumi év kapcsán a múzeum, a könyvtár és az önkormányzat meghirdette a Petőfi-kvíz elnevezésű versenyt. Gyermekek és felnőttek egyaránt kapcsolódtak az eseményhez.
A muzeológus úgy látja, tudatosult a lakosságban, hogy a költő emlékének életben tartása mindenki felelőssége.

Lelkükben élő kultusz

A Dr. Molnár István Múzeum jelentős szerepet vállal a Petőfi-kultusz ápolásában. Az intézmény munkatársai a költővel kapcsolatos témákat szakmai szempontból rendszerezik, ugyanakkor koordinálják a kiállításokat és az évfordulók megünneplését. Az intézmény állandó helytörténeti kiállításának része az ún. Gyárfás-szoba, amely egy 19. századi nemesi enteriőrt tár a látogatók elé. Itt is felfedezhető néhány Petőfire utaló információ. Továbbá a múzeumi levéltár őrzi azt a kéziratot, amely leírja, hogy a költő mivel foglalkozott, hol járt a Keresztúron töltött órákban. A dokumentumot nem állították ki, a másolatát azonban már számtalanszor publikálták különböző szaklapok hasábjain.

– A forradalmár-költő halála egy egész nemzetet érintett, s mivel Keresztúron töltötte az utolsó estéjét, itt fogyasztotta el az utolsó vacsoráját, a település felhívta magára az egész nemzet figyelmét. A figyelem azonban bizonyos felelősséggel jár együtt, hiszen Petőfi emléke immár visszafordíthatatlanul összefonódott a település nevével – jegyezte meg a muzeológus.

A szakember elmondta, Keresztúr szerepe nem elhanyagolható a Petőfi-kultusz magyar történelmi és irodalmi vonatkozásában sem. A költő nevéhez két kiemelt helyszín kapcsolódik, születésének és halálának helye. A halálát illetően a fehéregyházi emlékparkhoz és az ispánkúti vélt halálhelyhez szorosan kapcsolódik a keresztúri legendai sír is.

– Az említett események folytán inkább a harcos Petőfi emléke van jelen a városban, míg a költői mivolta ritkábban kerül középpontba – hangsúlyozta Sándor-Zsigmond Ibolya. – Elsősorban az iskolák és a tanárok érzik a különleges voltát annak, hogy az egyik legnagyobb magyar költő a településen járt, és vállalják azt a pluszfeladatot, ami ezzel együtt jár. A szavalóversenyek folyamatosan életben tartják Petőfi népszerű, ugyanakkor kevésbé ismert verseit is – fűzte hozzá a múzeum vezetője.

Minden Petőfivel ér véget

A költő kultuszában az életmű nem választható el személyiségétől és életrajzi adataitól.
– Költészete és személyisége fontos lehet még ma is, 2023-ban a helyi társadalom, kultúra, közélet vagy akár a politika számára. Meglehet, a mai fiatalságnak már hiába mutatnak rá arra, hogy milyen nagy harcos és forradalmár volt Petőfi Sándor – mondta a kutató –, sokkal izgalmasabb az, hogy kétszáz év után hogyan tud egy huszonhat éves fiatalember ennyire meghatározó lenni a társadalom számára. Amikor elhangzik a költő neve, kivétel nélkül megmozdul mindenkinek a lelke – emléke jelenleg is elismerést és érzéseket vált ki a keresztúri körökben.
Mint mondta, a téma korántsem lerágott csont, szüntelenül találni újabb és újabb érdekességeket a költővel kapcsolatban.

– Mindig marad a Petőfi-kultusznak olyan vetülete, amelyet érdemes megmutatni a jövőnek. Az alapok stabilan állnak, csak az a kérdés, mit hozunk ki belőle – összegezte mondandóját a muzeológus.