Afalu a templomáról kap­ta a nevét, amelynek év­százados fehér falai ma már inkább a turistákat vonzzák. Nem véletlenül: az egyik legérdekesebb archi­tektúrájú épület, amely in­kább meg­hittséget, nyugalmat áraszt, nem annyira az impo­záns méreteivel, magas falai­val nyűgöz le, mint más szász templomok. A valamivel több mint négyszáz – zömében ro­mán nemzetiségű – lakos­sal ren­delkező település templo­mával együtt az UNESCO Világörökség része. Aszfaltút csak a bejáratáig vezet, tovább kockakővel bo­rított szakaszon jutunk el a parkolóig. Bizony, látogatóként nem hajthatunk csak úgy ke­resztül-kasul a településen, és nem véletlenül hozták ezt a szabályt: Szászfehéregyháza néhány éve annyira felkapott turisztikai célpont lett, hogy az már kezdett terhes lenni a helyiek számára. A falu szélén nagy, ingyenes parkoló áll ren­delkezésre. 
Mindjárt utunk elején bele­botlunk az első attrakcióba, a Kék házba, amelynek tu­lajdonosa a brit uralkodó, III. Károly, aki az 1990-es években még trónörökösként kezdett Erdélybe járni, és látogatásai egyben egy olyan folyamat katalizátorai is voltak, amelyek leglátványosabb eredménye éppen Szászfehéregyháza. 

Az 1800-as évekből szár­mazó szász parasztportát gyö­­nyörűen restaurálták, meg­­őrizve a hagyományos épít­­kezés ele­meit, szépségét. Károly walesi herceg még 2006-ban vásá­rolta meg, világos cél­lal: bá­torítani az embereket arra, hogy tegyenek minél többet az erdélyi építészeti örökség megmentéséért. Ma itt működik a Károly ál­tal alapított Walesi Herceg Alapít­vány székhelye, nyári táborokat, restaurátor- és szövőműhelyeket, mező­gazdasági tanfolyamokat is szerveznek itt. Hihetetlenül hangulatos tér az épületek övezte belső udvar, de a csűr mögötti kert is. A csűrben időszakos kiállí­tásokat ren­deznek, vannak hagyo­mányos módon berendezett szobák (az egyik állítólag Károlyé, arra viszont nem találtunk választ, hogy aludt-e itt valaha), kis néprajzi kiállítás, apró szu­venírbolt és egy kedves kávézó, amely helyi termékeket is kínál.

Egyébként kezdetben a Károly által is támogatott román–brit alapítvány, a Mihai Eminescu Trust indította el a régi házak szakszerű rendbe­tételét, majd a Walesi Herceg Alapítvány is olyan projekteket bocsátott útjára, amely a helyi közösségek értéket megtartó, fenntartható fejlődését, vállal­kozásait hiva­tottak támogatni. Bő másfél évtizeddel ezelőtt Szászfehéregyházán már lát­szottak ennek a tevékeny­ség­nek a nyomai, amikor először kerestük fel híres templomát. Helyi kézműves termékeket árultak majdnem minden ház­nál, a háziipar láthatóan épp életre kelt, de a falu még közel sem azt az arcát mutatta, amivé pár éve vált.

Ma már ritka egységes falu­­kép fogadja a látogatót: ér­demes elveszni a pasztell­színekben pompázó, a hagyo­mányos szász népi építkezés jegyeit hordozó, gyakran száz­évesnél is idősebb házak között, mert egyik szebb, mint a másik. A Kék háztól elin­dulva a templom felé, gya­korlatilag minden útba eső ház megállásra késztet, hogy kedvünkre gyönyörködjünk homlokzataik egyedi díszí­tésében. A fő utca közepén pa­takocska folyik, a csorgónál csobog a víz, és – ha nem figyelünk oda – tehénlepénybe lépünk, miközben libák szi­szegnek ránk. Ez a hely él, és bár gyönyörűen rendben van, mégsem skanzenszerű.

A kis dombon magasodó templom az 1100-as évek­ben még itt élő székely la­kosság által emelt kápolna köré épült, a betelepülő szá­szok egy román stílusú csar­nok­templomot emeltek, majd erőddé fejlesztették az isten­házát, védfalakkal, tor­nyokkal. Akárcsak más erőd­templomoknál, a falak mö­götti tér jelentette az egykori lakosoknak a biztonságot javaik számára, illetve a menedéket baj esetén. A templombelsőből nyaktörő lépcső vezet fel a legmagasabb toronyba, ahol gyönyörű panoráma fogad.

Ahogy Szászfehéregyháza híressé kezdett válni, egyre több külföldi és hazai vásárolt ott ingatlant, és sorra nyíltak az apró kávézók, éttermek. Az egyik legeredetibb a 32-es számú házban található, és ha valaki a hagyományos helyi receptekből készült éte­lekre kíváncsi, nem fog csa­lódni. Izgalmas az étlapot átbogarászni és felfedezni, hogy az ízekben is mennyire megjelenik az évszázados szom­­szédság a székelyek és szászok között. Az étterem mű­köd­tetői a helyben meg a kör­nyéken megtermelt, elő­állított alapanyagokat hasz­nálják a konyhában, és fel­vállaltan amolyan igazi slow food élményt kívánnak nyúj­tani vendégeiknek.

A falu autentikus szál­lás­helyeket is kínál, a kör­nyéken lehet helyi kéz­műves termékeket vásá­rolgatni, brin­­gázni, lovagolni és ha­gyományos helyi mes­ter­ségekkel ismerkedni. Vagy csak sétálni, és örülni annak, hogy ha az utolsó pillanatban is, de sikerült megmenteni egy települést, amely a sokszínű erdélyi múltról mesél.