Kétezer-huszonhárom április 1-jén, szombaton az éves túraterv szerinti Apahavas-túrát tartjuk – így szólt a Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület túrakiírása Daday Hunor szervezésében. Az útvonal szépnek ígérkezett (Palánka–Románcsügés–Apahavas–Ugra-tető–Sebő Ödön kereszt–Gyimesfelsőlok), és az is vonzó volt, hogy vonattal utazhatunk Csíkszeredából a gyalogtúra kiindulópontjára.
A vasúttársaság április elsejéhez méltóan megviccelt bennünket, mert nem volt vonatunk, végül több mint 1 órás késéssel, 7.25 helyett 8.40-kor tudtunk kigördülni a csíkszeredai állomásról, ekkor már Palánkán kellett volna legyünk az eredeti terv szerint. Túránk kiindulópontját tehát vonattal közelítettük meg, amit bő egyórás utazással értünk el, és a palánkai állomásról, a program rövid ismertetését követően, gyors léptekkel indultunk neki az útnak, teljesítménytúrához hasonlító tempóban, hogy behozhassuk a késést és elérjük az esti vonatot Gyimesfelsőlokon.
Palánka házait elhagyva hamarosan már Románcsügés főútján gyalogoltunk, és megközelítőleg 2 km megtétele után, a templom után jobbra fordultunk a patak mellett. Az utolsó házakat is elhagyva előbb földúton, majd mezei úton emelkedtünk és mind többet és többet láthattunk az alattunk elterülő településből és a Tatros völgyéből. Ahogy haladtunk felfelé a Tatrost tápláló patakvölgyön, ösvényünk egyre jobban összeszűkült, és sűrű fenyőerdő között, meredek, köves részen kapaszkodva vitt fel a falu végétől 3 km-re található csorgóhoz, eddig tartott túránk leghangsúlyosabb emelkedő része. A megközelítőleg 800 méternyi szintkülönbség aztán szépen eloszlott a hegyhátakon, a további útvonal már nem volt ennyire megerőltető.
Miután megpihentünk a forrásnál, balra indultunk tovább az erdei úton, és hamarosan kiértünk a mellékgerincre, innen is visszanézhettünk a falura és gyönyörködhettünk a kitáruló panorámában.
Mielőtt elértük volna az Apahavas 1329 méter magas csúcsát, amelyre krókuszokkal díszített pázsit vezetett, szemügyre vettük a határvonalat jelző gúla maradványait és egy felújított határhalmot tekintettük meg, hallgatva közben túravezetőnk tájékoztatóját. Az Apahavas tetején hóval bélelt, jól látható lövészárkok emlékeztettek minket a hajdani világháborús csatákra.
A csúcskeresztnél egy hosszabb pihenőt, ebédszü­ne­tet tartottunk, visszanézve a megtett útra és a közeli kalibákra, majd folytattuk túránkat nyugat felé, keresztezve a sárga sávval jelzett gerincutat. Tovább haladva kirajzolódott előttünk a völgyfőben Boros patakának forrása, innen irányt váltva leereszkedtünk egy esztena közelébe, itt értük el a 18 km-es túratávunk feleútját. Erdő között vezetett tovább az út, újabb emelkedővel értük el az Ugra-tetőt, amelynek közelében, egy kaliba mellett, lila krókuszokkal tarkított, gyönyörű fehér hóvirágszőnyeg fogadott, megörvendeztetve és fotózásra késztetve minket. Nehezen tudtunk elszakadni ettől a szépségtől, születésnapját ünneplő túratársunknak és nemcsak neki, ez volt a mai nap ajándéka, fénypontja és egyúttal kárpótlást is jelentett azoknak, akik az elmúlt hétvégi hóvirágtúrán nem tudtak részt venni. A szemet gyönyörködtető látványt megköszönve és a virágoktól elköszönve, lassan kiértünk a csúcsra, ahonnan ismét számba vehettük a körülöttünk kibontakozó hegyvonulatokat és csúcsokat, a Naskalat hóval borított tetejét, a Tatros völgyét a hozzá simuló patakvölgyekkel. Túránk utolsó szakasza az Ugra-gerincen vezetett tovább, érintve Sebő Ödön főhadnagy felújított keresztjét, ahol túravezetőnk felelevenítette a második világháború történéseit.
A hegygerincről körülnézve elkezdtük az ereszkedést, az antennák mellett elhaladva, szemerkélő esőtől kísérve, 18 km-rel a lábunkban, még időben leértünk a gyimesfelsőloki vasútállomásra, ahová ezúttal pontosan érkezett a vonatunk.
Most is beigazolódott, hogy jó döntés volt elindulni, és az otthon kényelmét hátrahagyva, egy egészséges, frissítő hegyi túrával tölteni a hétvégét, amely mindig felejthetetlen élményekkel ajándékoz meg.

Péterffy Ágnes-Katalin