– Mi vonzotta a pedagógusi pályára?

– Bár édesanyám matematikatanár volt, én igazából nem készültem pedagógusnak. Sőt, harmadikos koromban ki is jelentettem, hogy tanár biztosan nem leszek. Aztán az egyetem elvégzése után eldöntöttem, hogy két évet maradok a tanügyben, azért, hogy ne veszítsem el a tanítás lehetőségét, és ehhez le kell tenni a véglegesítő vizsgát, aztán majd valami egyébbe kezdek. Viszont menet közben beleszerettem a szakmába, és itt ragadtam a pedagógusi pályán.

– Nyolc éve pedig elvállalta Székelyudvarhely egyik legnagyobb szakközépiskolájának a vezetését. Mi motiválta ebben?

– Kényszerhelyzetbe kerültem. Elődöm, Ferencz Csaba már készítgetett erre a feladatra, bevont az iskola vezetőtanácsának munkájába, azzal a céllal, hogyha majd ő leköszön, akkor én vegyem át az igazgatást. Én akkor ezt csak félig-meddig vettem komolyan. Aztán egyszer épp nyaralás kellős közepén hívtak fel, hogy lemondott a vezetőség, és most jött el az ideje, hogy elvállaljam az igazgatói tisztséget. Mivel a tantestületnek is ez volt a kérése, azt mondtam, megpróbálom, egy évig végzem a munkát, s akkor majd eldöntöm, hogy akarom-e tovább vagy sem.

– És akarta.

– Igen, már kétszer versenyvizsgáztam, a második mandátumomat töltöm most. Teljesen zöldfülűként csöppentem bele az egészbe, a történet szépségét még fokozza, hogy az új igazgatóhelyettes, Sata Ignác is ugyanolyan kezdő volt, mint én. Egyszerre kerültünk az iskola élére, és nem igazán tudtuk, hogy mire vállalkozunk.

– Mi volt a legnehezebb az elején?

– Az egy dolog, hogy tanárként milyen kép él a fejünkben arról, hogy az igazgató mit is csinál, de az messze áll a valóságtól. Nem tudtam igazán az elején, hogy mi a dolgom igazgatóként. Nehéz volt női vezetőként elfogadtatnom magam, nem is annyira a tantestületre, a belső munkatársakra gondolok, hanem inkább a kívülről jövő személyekre. Mindenki jött és az igazgató urat kereste. Például amikor felújítások elvégzésére munkásokat kellett felfogadni, szóba sem akartak velem állni. Erre aztán az a megoldás született, hogy az ilyen jellegű feladatokat átruháztam a helyettesemre. Arról nem is beszélve, hogy szakközépiskola élére filozófia szakosként egy nő került… Néha az elején kicsit furcsán néztek az emberek, de már nincsenek ilyen gondjaim.

– A tanügyben középiskolai szinten már egyre kevesebb a női vezető, a városban például ön az egyetlen. A tanfelügyelőséget is jórészt férfiak irányítják. Igazgatótársakkal, felettesekkel hogyan lehet nőként érvényesülni?

– Soha nem éreztem, hogy kevésbé vennének komolyan, kevésbé bíznának meg bennem, vagy hogy a nemem akadály lenne. Bár amikor megválasztottak, az akkori főtanfelügyelő, Görbe Péter próbálta meggyőzni az aligazgatót, hogy cseréljünk, legyen ő az igazgató, és én a helyettes. Valamiért úgy gondolta, hogy egy férfi mégiscsak jobban kézben tudja tartani a dolgokat.

– Milyen erősségekre támaszkodik vezetői munkája során?

– Ahhoz, amilyen vagyok, sokban hozzájárult a neveltetésem, annak köszönhetem, hogy határozott vagyok, megvan hozzá a kellő önbizalmam. Eléggé nyugodt alkat vagyok, nem borulok ki könnyen, és eléggé nagy a munkabíró képességem. Nem esek kétségbe a feladatoktól, problémáktól, igyekszem ezeket prioritási sorrendbe helyezni és megoldani. Elég kitartó is vagyok. De azt, hogy így tudom végezni a dolgom, a csapatomnak is köszönhetem. Ebben az iskolában egy olyan közösségre találtam, amelynek tagjai segítenek, támogatnak, és amikor nyakig vagyok a munkában, mindig kerül egy kolléga, aki bejön, és megkérdezi, hogy mit segíthetek.

– Akkor be lehet jönni Önhöz, csak így lazán?

– Be és be is jönnek, nemcsak a kollégák, hanem a diákok, a szülők is, a fogadóóráimon kívül is, ha épp itt vagyok.

– Vajon a női vezetők inkább érzik a közösségépítés fontosságát?

– Nem tudom, ez mennyire nemfüggő, bár lehet, hogy a nők inkább csapatjátékosok. Tréningeken is tapasztaltam, hogy a nők nyitottabbak a közös megoldások keresésére. Biztos, hogy ebben a neveltetésünk is szerepet játszik, hogy nekünk nem annyira presztízskérdés, hogy segítséget kérjünk, ha valamiben elakadunk, míg a férfiak ilyen esetekben talán kissé nehezebben teszik meg ezt.

– Ön szerint feladata egyáltalán az iskolaigazgatónak a közösséggel is foglalkozni?

– Ez nemcsak iskolában, mindenhol fontos. Persze szükséges, hogy legyen kivetítő, legyen laptop, de sokkal fontosabb, hogy a tanár szívesen jöjjön be. A vezetőnek feladata, hogy olyan munkalégkört alakítson ki, ahol jó dolgozni.

– Kíváncsi vagyok, hogy Ön szerint mi tartja vissza a nőket attól, hogy vezető szerepet vállaljanak?

– Magam is nehézségként éltem meg azt a kettősséget, hogy miként tudok majd a családban és a munkahelyen is eleget tenni a feladataimnak. Szerencsém volt, hogy a fiaim már nagyobbak voltak, de a kisebbik például, aki általános iskolás volt, amikor én igazgató lettem, egyszer-kétszer a szememre hányta, hogy azelőtt minden focimeccsét megnéztem, aztán már csak ritkábban tudtam kijárni a mérkőzésekre. Azt hiszem, hogy a nők éppen ezért vannak kevésbé jelen a vezetésben. Tartanak ettől a kettősségtől… Én szerencsés vagyok, mert a férjem támogat, engem a család nem visszahúzott, hanem előrevitt.

– Mit tehet hozzá a nő egy szervezet életéhez, ha ő a vezető?

– Azt hiszem, hogy a munkalégkört eléggé meghatározza, hogy nő vagy férfi a vezető. Szerintem nálunk ideális a helyzet, hogy vagyok én, és van a férfi helyettesem. A férfiak nem lelkiznek annyit, gyorsan megoldják a feladatokat, a nők sokkal többször megnézik egy probléma személyes oldalát, talán ettől emberibbek egy kicsit, és másképp állnak a kollégákhoz. A kettő kiegészíti egymást.

– Miből merít energiát?

– Szeretem a kihívásokat, mindig felvillanyozódom, ha egy új feladat áll előttem. De kellenek a pihenőidők, amiből egyre kevesebb van. Szeretek kijárni a természetbe, a legjobb kikapcsolódás, amikor megfogom a kutyánkat és egyet sétálok vele. Fontos a családdal töltött idő és a barátok, akik tartják a lelket bennem, akik mindig biztatnak és lelkesítenek, amikor fel akarnám adni.

– Meg tudja élni a sikert?

– Vannak napok, amikor igen, és vannak napok, amikor nem. Amikor úgy látom, hogy valamit tudok tenni, hogy az oktatás jobban menjen az iskolában, amikor pályázati alapokból sikerült a tanműhelyeket felújítani teljesen kezdő igazgatóként, később a tangazdaságunkat is, vagy amikor sikerült egy pályázatot úgy megírni, hogy azt meg is nyerjük, amikor látom, hogy a diákok meg vannak elégedve a felszereltséggel, olyankor elégedett vagyok. Akkor is, ha azt látom, hogy a kollégák szívesen jönnek be az iskolába, nem húzódoznak a feladatoktól, és igyekeznek képviselni, hogy az iskoláért érdemes és kell tenni. Néha meg tudom veregetni a saját vállamat.

– A kudarcok hogyan érintik?

– Nem igazán értek nagy kudarcok. És úgy vagyok ezzel, hogyha valami éppen nem sikerül, akkor megpróbálom másképp. 

– Azt látni, hogy az iskolaigazgatók gyakran nyugdíjig a székükben maradnak. Ön is így tervezi?

– Nem, én már most úgy gondolom, hogy túl régóta vagyok igazgató. Ezt a mandátumot mindenképp végigviszem, utána már többet nem tervezek, de persze ez még időközben változhat. Úgy látom, hogy tíz év igazgatóként már bőven elég, akkor már kellene jönnie másnak, aki megint friss erővel, új energiával, esetleg egy új szemlélettel kicsit felrázza a dolgokat, a tantestületet. Mert azért bele lehet kényelmesedni egy vezetőnek a szokásaiba.

– A nevelésben, a nevelési légkör kialakításában mit tart fontosnak?

– Igazából otthonról hozom, hogy fontos a fegyelem. Fontos, hogy tiszteletben tartsuk tanárnak, diáknak is a jogait, de legyenek megszabva azok a határok, amelyeket a diákok, szülők, tanárok tudomásul vesznek és betartanak.

– Nyolc év elég hosszú idő. Változott-e Ön az igazgatósága alatt?

– Igen, bár valószínű, hogy mások ezt jobban el tudnák mondani. De hallottam visszajelzést is arról, hogy sokkal gyorsabban döntök, határozottabb lettem, erősebb lettem. Megedződtem.