Hiába próbálta mindenféle előrejelzés és időjós elijeszteni a Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület csapatát február 25-26-ra jelzett viharával, esőjével, mert a Bölöni Sándor által vezetett 15 tagú csapat nem hátrált meg. Felkészülve minden nehézségre, elszántan vállalta a túrát. Igaz, túravezetőnk is finoman tudtunkra adta, hogy aki úgy érzi, gondolja meg. Több mint 50 jelentkezőből 15-en útnak is indultunk.
A túra kezdetén a hajnali sötétben, egyik autó kereke egy felpattant kanálistető gödrébe csattant, és felnire került. Így eggyel kevesebb autóba tömörülve, el is indultunk Békás felé, amikor Csicsóban észrevettük, hogy a túrabakancs a letett autóban maradt. Vissza kellett fordulni. Ennek ellenére, 9 órára már ott is voltunk a békási víztározótól nem messze lévő Izvorul Muntelui-ban, a Csalhói Nemzeti Park 800 m-en lévő bejáratánál. Ahol az előrejelzésekkel ellentétben nem nagy szél és eső fogadott, hanem még a nap is ránk mosolygott. Igaz, hogy a két nap alatt először és utoljára.
Túravezetőnk földrajzi tájékoztatója után nekiindultunk a piros sáv jelzésen, ami igazából téli időben nem javasolt útvonal felfelé a Dochia menedékház felé 1750 m magasságra. Egy darabig száraz ösvényen haladtunk és viccelődtünk, hogy az időjósok hogy megtréfáltak minket, de ahogy emelkedtünk, egyszer csak elég sűrűn elkezdett hullani valami, amit az elején találgattunk, hogy eső vagy hó, de hamarosan havas esővé, majd hópelyhekké alakult. Talpunk alatt kifehéredett ösvényünk a hótakarótól, pompás díszbe borultak a fák, csillogtak a hótól. 
Ahogy haladtunk felfele, örömünk egyre nőtt, mert egyre szebb lett a táj. Igaz, nehezebb és szelesebb is. De mi ezzel nem törődtünk, mert vagy két óra gyaloglás után kezdtek elénk tárulni a Keleti-Kárpátokban lévő Csalhó-hegység csodálatos mészkő és konglomerátum alkotta sziklatornyai, melyeket különböző formákra a természet külső és belső erői faragtak. A moldvai népnyelv nagy fantáziával nevezte el őket. Mitológiai alakokat, legendákat fűzött hozzájuk. Így lett a Csalhó a románok egyik legnépszerűbb, kultikus hegye: „Moldva Olümposza”. Két legfontosabb hegycsúcsával – a Nagy-Aklos (1907 m) és a Tóka (Toaca) (1904 m) – az egész tájat uralja. 
Így haladtunk tovább, egyik ámulatból a másikba esve, most már legalább félméteres hóban, miközben a fákról nyakunkba hulló havat rázogattuk, arcunkat a süvítő széltől eltakartuk, de szemeink csillogtak a gyönyörűségtől, amit láttak. Elhaladtunk a Butu és Ana tornyai mellett, a Miron-Boglyái mellett, Kis-Aklos, Nagy-Aklos, majd kiértünk a nyílt rétre. Na, csak itt éreztük igazán, hogyan tombol a tél. Eléggé elfáradva meneteltünk tovább, kis kitérőt téve a kúszófenyők közé, de hamar visszataláltunk a jelzett ösvényre. Elhaladva a Gedeon Nagy-Köve mellett, egyre közelebb kerültünk a Dochia menedékházhoz, amit már nagyon vártunk, mert az utunk vége felé, a 200 m-es szintveszteségünket vissza kellett másszuk nagy zsákjainkkal, már elfáradt lábainkkal. 
A leggyönyörűbb hóborította fákat aznapi utunk végére tartogatta a természet, jutalmul fáradtságunkért, kitartásunkért, bátorságunkért. Még egy utolsó nekifutás, és már ott is voltunk. Szép tiszta meleg szobák fogadtak, ahol jólesett kissé leheveredni. Majd közös ebédelés, nevetgélés következett. Néhányan felkerekedtünk, és a tomboló vihar és köd ellenére elindultunk megmászni a Tóka-csúcsot. Kicsit őrültségnek tűnt, de megcsináltuk. Csapatunk egy szép és vidám estét töltött el együtt, most már a benti melegből figyelve a haragos szél dübörgését. 
Reggel pihenten kelve, min­denki csúcstámadásra indult. Messze nem láttunk, de meg volt az elégtételünk. Visszaérve a menedékházhoz, zsákjainkat újra hátunkra vettük, elköszönve a ház gazdájától, most már egy rövidebb, meredek útvonalon, a kék sáv jelzésen, csúszkálva, nevetgélve, a Vörös-Agyag nyergen keresztül, pozitívan teljesen feltöltődve visszaérkeztünk autóinkhoz, ahol túravezetőnknek megköszöntük a szervezést, a csapatnak az együttlétet, majd a békási víztározóhoz menve meghallgattuk túravezetőnk kis előadását, és elégedetten hazaindultunk. 
Végre egy igazi, kemény, téli túra!

Balázs-Bécsi Rozália