Mátéfi Timea, a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör nőszövetségének elnöke, illetve az Énlaki Unitárius Egyházközség lelkésze nyíltan mesélt a közösségért tett szolgálatáról, az egyházi, valamint a vezetői munka kihívásairól.

– Kihívás volt nőként elindulni a lelkészi pályán? 

– A vallás gyerekkoromtól kezdve fontos szereppel bírt az életemben. Apai nagymamám különösen odafigyelt arra, hogy imádkozni tanítson, és rendszeresen magával vigyen a szentábrahámi templomba. Egy nő szerepe a család vallásos nevelésében, továbbá nőszövetségi együttlétek, templomlátogatási alkalmak, közösségi munkák, ünnepek, vendégfogadások alkalmával bontakozott ki. A családomban nemhogy női, de férfi lelkész sem volt. Tizenegy éves voltam, amikor lelkésznő került Csekefalvára. Ekkor tudatosult bennem, hogy ez a hivatás nők előtt is nyitott. Gyermekként rácsodálkoztunk a lelkésznő szépségére, kedvességére, közvetlenségére, és arra, hogy a hozzá hasonló nők is lehetnek egy közösségnek vezetői. Polgármester vagy lelkész szerettem volna lenni, hogy tudjak tenni a közösségért. A szüleim támogatták a teológiai tanulmányaimat, de az apai nagyapám szkeptikus maradt. Milyen lesz az ő „szoknyás pap” unokája? A bizonytalansága érthető volt, hiszen elöljáróként világéletében nadrágos papokkal volt dolga. Az első otthoni szolgálatom után ő is belenyugodott a döntésembe. A rendszerváltást követő években kevés lányt vettek fel a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karára, ők voltak a „jégtörők”, akiknek köszönhetően a mi nemzedékünk már valamivel könnyedebben vette az akadályokat. Teológushallgatóként még gyakran hallottuk, hogy egyik vagy másik gyülekezet nem szívesen fogad női ünnepi legátust, de nekem nem volt ilyen kellemetlen tapasztalatom. Minél több női lelkész került a gyülekezetekbe, annál több volt a pozitív példa arra, hogy mi is helyt tudunk állni a konok székely közösségben. Másként, mint egy férfi, de ez nem is baj. 

– Minek köszönhető, hogy most Ön felel a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör nőszövetségének irányításáért?

– Sajnos a lelkészek képzésének nem része a közösségszervezés, sem a menedzsment, pedig a munkánk elvégzéséhez elengedhetetlen lenne ezeket is elsajátítani. Idővel a saját bőrünkön belerázódunk, beletanulunk… Mikor az énlaki közösségbe kerültem, igyekeztem kipróbálni, hogy mire vagyok képes. Kezdeményeztem a Firtosi Unitárius Egyházköri Találkozó elindítását 2015-ben, aminek köszönhetően egy nagyon sikeres, minden korosztályt megszólító programot valósítottunk meg. Azóta minden év június első vagy második szombatján megszervezzük a Firtos alatti kilátónál, házigazdái a firtosváraljai és énlaki unitáriusok, házigazda a Székelykeresztrúri Unitárius Egyházkör. A munkámat látva és értékelve, az egyházköri nőszövetség asszonyai 2019-ben felkértek, hogy legyek társelnök. Feladatom a négyéves ciklus idején összefogni a gyülekezetek asszonyainak életét, munkáját. A jelentések alapján 273 aktív nőszövetségi tag van egyházkörünkben. A gyülekezetek zömében asszonyaink jelentős hátterei, alapjai a közösségi tevékenységeknek.

– Miben fejtik ki tevékenységüket a szervezetnél? 

– Fő tevékenységeink közé tartoznak a bibliaórák, áhítatok, kirándulások, a helyi vallásos és nemzeti ünnepek, segélyezési akciók, fórumok, de tartunk előadásokat is helyi vagy vendégelőadókkal, sőt a közmunkában is részt veszünk. Negyedévente értekezletet tartunk az Unitárius Nők Országos Szövetségének vezetőivel, valamint más egyházkörök képviselőivel. Az egyházköri képviselő híd a helyi asszonyi közösségek és az országos nőszövetségi vezetők között. 

– Milyen vezetői készségekre van szüksége a nőszövetségnél? 

– A nők közötti kommunikáció tapintatosabb, alázatosabb, gondoskodóbb, mint a férfiak közötti, egyházközségi kommunikáció. Érződik a női gyöngédség, anyai és házastársi türelem, elfogadás és szeretet vezetői téren is. A közösségek összefogásában, a kapcsolattartásban, egy közös utazás vagy rendezvény megszervezésében elengedhetetlen a pontosság, következetesség, kezdeményezőkészség, őszinteség, tisztelet, megbízhatóság. Ezek egy része velünk született, a többi pedig fejleszthető. Még én is tanulom őket…   

– Mi a fő irány, melynek szellemében vezeti a nőszervezetet? 

– Köri képviselőként én vagyok a legfiatalabb az egyháztársadalmi területen. Régen az volt a gyakorlat, hogy a lelkészek feleségei, rangidős nőszövetségi tagok vezették az egyházköri életet. A nagyrabecsülés jele volt, ha valakit maguk közül vezetőnek választottak. Ma már az asszonyok szívesen dolgoznak a közösségért, de tisztségeket, vezetői szerepeket nem vállalnak. Megválasztásomkor kértem, hogy egy világi társelnököt is válasszanak mellém, mert lelkészként nem szeretnék erre a státusra rátelepedni. Inkább a humánerőforrást, a kapcsolati tőkémet és az egyházon belüli ismereteimet adom hozzá a közös munkához. 

– Érte valaha hátrányos megkülönböztetés női vezetőként vagy lelkészként?

– Elnöknek vagy lelkésznek lenni fokozott kihívás, főleg mióta édesanya is vagyok. A prioritások felállítása nem könnyű. Néha dúl a harc a szívem hangja és a megoldandó helyzet kívánta tárgyilagosság között. Máskor azt érzem, hogy nőként sebezhetőbb vagyok bizonyos helyzetekben, mint egy férfi. Isten nevében vállalom a hivatást az emberekért, az emberekkel, de sokszor ütközöm falakba, és ilyenkor jó, ha a tarsolyomban van a tolerancia és a megbocsátás. 

– Milyen útravalót kapott otthonról, a családjától?

– A családom példát mutat kitartásban, munkabírásban, helytállásban, de abban is, hogy lehet, kell és érdemes a közösségért feladatokat, áldozatokat vállalni. Hálás vagyok nekik ezért, és büszke vagyok rájuk. A hűség, ahogyan egy életen át szolgálják a számukra fontos embereket, szintén jelentős útravaló az életemben. 

– Milyennek látja az anyai szerep megítélését a mai társadalomban? 

– Az anyai szerep megítélése, akárcsak megélése, sokszínű. Legalább annyira különböző, mint amennyire különbözünk egymástól nőkként, emberekként. Biztos recept nincs, inkább csak minták léteznek. A saját életünk receptjét nekünk kell elkészíteni. Az Unitárius Egyházban a mi egyházkörünkben van a legtöbb lelkésznő. Egyházi elöljáróként ugyanúgy igyekszünk megállni a helyünket a hétköznapi szolgálatban és minden egyes női szerepünkben, akár az „átlagos” nők. Az egyensúly megtartása érdekében szervezettség, tudatosság kell. Pár éve egy chicagói képzésen megtanultam, hogy az egészséges lelkészséghez szükséges az egészséges határhúzás a magánélet és hivatás között. Ma már elfogadják, természetesnek tartják, ha a lelkésznő gyermeknevelési szabadságra megy. 

– Miként töltődik fel a szabadidejében? 

– Több szinten is fel tudok töltődni az aktuális körülményeimtől, lehetőségeimtől és igényeimtől függően. A kislányaim, a családom és barátaim az első számú erőforrások, de életem nagy mélységeiben a hitem és az Istennel való kapcsolatom tartott, illetve tart most is meg. Az énlaki templom ősbékéje és a firtosi táj feltöltő ereje ugyancsak nagyszerű gyógyszer. Szeretek olvasni, túrázni, utazni, táncolni, kertészkedni, emberek között lenni, élettörténeteket hallgatni, újat tanulni, és szép, finom, illatos dolgokkal körülvenni magam. Fontos a külső és belső harmónia, a rend, hogy mindennek meglegyen a helye.  

– Milyen tervei vannak még a nőszövetséggel? 

– Ebben az évben jár le a megbízatásom négyéves ciklusa. Április végén tartjuk az idei közgyűlést és választást. Nem tudom, mit hoz a jövő, de utána is szeretném a háttérből segíteni a nőszervezetet.