Szakácsokat, történészeket, néprajzkutatókat egyaránt foglalkoztat a kérdés, hogy a huszadik század második felétől napjainkig miért vált pont ilyenné a székelyek étkezési kultúrája. Persze a kérdés megválaszolására tett erőfeszítések során felvetődik egy másik, talán még inkább fogas kérdés, nevezetesen az, hogy tulajdonképpen milyen is a Székelyföld – tágabb értelemben véve pedig Erdély – étkezési kultúrája. Valljuk be, bátor az, aki hiszi, hogy erre pontos és kimerítő választ adhat, viszont – a teljesség igénye nélkül – mi megpróbálunk egy vázlatos jellemzést adni róla, lehetőleg elfogultság nélkül. Legelőször talán a régió konyhájának egyszerűségét emelnénk ki. Az a szabály, hogy A ponttól B pontig a legrövidebb út az egyenes út, és ez igaz a székely konyhára is, mint úgy általában a paraszti kultúrában mindenre. Háztáji alapanyag a szükséges és elégséges konyhatechnológiával párosítva. Ide kívánkozik séfünk, Szőcs Előd gyakran hangoztatott meggyőződése is arról, hogy a székely portákon, konyhákban és nyári konyhákban nemzetközileg is értékelhető – akár díjazható – fogások készülnek, mindössze az a probléma, hogy ez nem került ki Székelyföld éttermi kultúrájába, a vendéglátás intézményeibe. Másodsorban sokszínű. Rengeteg olyan ételünk van, amely a déli, román közösségek közvetítésével balkáni vagy éppen közel-keleti eredettel került Székelyföldre, és mai napig szívesen főzzük és fogyasztjuk. Ne említsünk mást, csak a csorbák változatos világát, a zakuszkát vagy éppen a vinetét, de a töltött káposztát vizsgálva sem lehet egyértelmően letagadni ezt a hatást. Harmadsorban pedig eltanult ismereteken (is) alapszik a mi konyhánk. Székelyföldön ugyanis jelenség volt, hogy férjhez menés előtt a fiatal lányok „elszegődtek szolgálni” egy-két esztendőre olyan nagyvárosokba, mint Brassó, Kolozsvár, Bukarest vagy éppen Budapest, ahol román, magyar, szász, zsidó polgári családoknál cselédkedtek, nemritkán éppen a konyhán. Olyan konyhákon, amelyek a gazdák világnézeti elköteleződését is híven tükrözték, és amelyek már az európai népek étkezésre vonatkozó szabályszerűségei szerint működtek. Itt tanultak és innen hoztak haza értékes tudást cselédkedő nagyanyáink. Megkíséreljük rávenni olvasóinkat arra, hogy keressék elő az édesanyák és nagymamák receptes füzeteit, amelyeket a tanulóévek alatt írtak tele receptekkel. Olyan recepteket várunk, amelyekben felfedezhetők a polgári konyhákon előírt ételkészítési szabályok, és természetesen megpróbáljuk felfedezni, hogy eleink hogyan formálták saját képükre és képességeikre ezeket az ételeket és konyhai módszereket. A fent említett füzetekben leírt receptek pontos másolatát, illetve az arról készült fényképet várjuk. Ha ma is készítik a receptben részletezett ételt, süteményt, beküldhető a napjainkban elkészített változat fotója is. A pályázatokat a szekelykonyhaeskert@gmail.com vagy az orban.ferenc@hargitanepe.ro címre várjuk. Szándékunk ezek alapján újra elkészíteni a fogást, és azokat közzétenni magazinunkban. A megjelentetett pályázatok beküldőit egyéves Székely Konyha és Kert-előfizetéssel jutalmazzuk. Köszönjük!