Hirdetés

Vetések, vetésforgók és sortávolságok

HN-információ
Itt a tavasz, ezzel pedig nemcsak a jó idő igyekszik beköszönteni, hanem elkezdődnek a tavaszi mezőgazdasági munkálatok is. Fontos, hogy figyelembe vegyük a vetések időpontját, az aktuális hőmérsékletet, a sortávolságokat, illetve igyekezzünk betartani a vetésforgókat is. A naptár szerint már tavaszodik, de az „élőkép” egyelőre egészen mást mutat. Ettől függetlenül már csak hetek kérdése, és előtérbe kerül a földek előkészítése a vetésre, veteményezésre, ültetésre. Az őszi szántás (szántásmélység 25-30 centiméter) elvégzése lényeges, ugyanis a tavaszi szántás az őszihez képest 30-40 százalékos terméscsökkenést is eredményezhet. A magyarázat, hogy az őszi szántás elvégzése után a téli fagy segít a termőréteg felaprózódásában, illetve nem utolsósorban a talaj víztartalmát is gazdagítja, mivel a csapadék nem fut el a föld felszínén, hanem könnyebben bejut a talajba. A magágy előkészítése nyitja meg a tavaszi munkák sorát, melyet 6-8 centiméter mélységben végzünk. A szántott föld előkészítését inkább kultivátorral, forgóboronával vagy földőrlővel ajánlott végezni. A tárcsával való művelet folytán mély lesz a talajlazítás, ezáltal galasabb földet hozunk a talajfelszínre, és a termőtalajunkat vízveszteségre késztetjük. A talaj szerkezeti minőségét a földrögök minél kisebb mérete szabja meg. Lehetőleg egy rámenetellel oldjuk meg a talajművelést, ezáltal mentesítve a termőtalajt a taposástól. A műtrágya használata tilos a biotermények termesztésében, de a hagyományos módszereknél fontos szerepet tölt be a mezőgazdaságban. A kalászosok esetében a magágy előkészítése után, valamint vetés előtt szórjuk rá a műtrágyát 250-300 kilogramm mennyiségben hektáronként. A komplex műtrágya (N-P-K: 15-15-15) ajánlott a kalászosok esetében. A silókukorica ammónium-nitrát-alapú (N) műtrágyát igényel hektáronkénti 300 kilogramm átlagmennyiségben. Az új technológiáknak köszönhetően a vetést a modernebb gépezettel ellátott gazdaságok tárcsás vetőgéppel végzik. A kalászosok esetében a sortávolság 12,5 centiméter. A vetés mélysége homokosabb talajban 4-6 centiméter, míg agyagosabb talaj esetében elég a 2-4 centiméteres mélység. A tavaszi búzát, lucernát, bükkönyt, zabot vetjük a legkorábban, amikor már a talajunk hőmérséklete eléri a +1-3 Celsius-fokot. A tavaszi árpa érzékenyebb a hidegre, ezért ajánlatos megóvni a talaj menti fagyoktól. A vetésre szánt optimális magmennyiség gabonafélékként különböző. Árpa és búza esetében 200-300 kilogramm/hektárral kell számolni. Zab esetében 180-200 kilogramm hektáronkénti vetőmagmennyiség javasolt. A vetőmag talajba kerülése előtt javasolt a tisztítás, a törött, léha és burjánmagok eltávolítása, illetve a magok csávázása, amely a betegségek, illetve a rovarok, rágcsálók elleni védekezést segíti. Lucerna esetében a kijuttatott vetési magmennyiség 22-25 kilogramm/hektár közé tehető. Vidékünkön egyre többen termesztenek silókukoricát. Ezt csak május 10. után javasolt elvetni, mert ez a kultúra minimum +10 Celsius-fokos talajhőmérsékletet igényel. A sorköztávolság 75 centiméter, a magmennyiség 70 000–80 000 szem hektáronként. A tőtávolság 16-20 centiméter, amely változtatható. A vetést minden esetben ajánlatos hengerléssel lezárni, ugyanis ezáltal tömörítjük a talajt, és ennek következtében a mag hamarabb kontaktusba kerül a földdel, így segítjük a gyorsabb csírázást, illetve a talajnedvesség megőrzésének futamidejét is növeljük. A vetésforgó fontos szerepet tölt be a terméshozam szempontjából, illetve a betegségek elkerülésében. A monokultúra elkerülése nagyon fontos tényező, valamint lehetőleg három-négy éven belül ne ismételjük meg ugyanannak a kultúrának a vetését. Őszi búza után tavaszi árpát, tavaszi árpa után pedig zabos bükkönyt vagy herét ajánlott termeszteni. Egy másik optimális sorrend a burgonya után őszi búza, utána silókukorica, majd ezt követően árpa is lehetséges. Ha tavaszi búzát vettünk előző évben, akkor utána pillangós növény is jöhet, mely után újból kalászosokat lehet termeszteni. Egy másik vetésforgóban a lucerna után burgonyát vagy tavaszi búzát is tehetünk. Ha tudjuk, hogy abba a földbe tavasszal burgonyát ültetünk, akkor az őszi szántás előtt 30-40 tonna ért természetes trágyát szórjunk rá a földre. Ha műtrágyával szeretnénk elősegíteni a burgonya termesztését, akkor közvetlenül ültetés előtt vagy ültetéssel párhuzamosan kell kijuttatni. Az ideális sortávolság 75 centiméter, illetve a gumók közti ajánlott távolság 21–30 centiméter, amely változtatható. A burgonyaültetésnél 2500-3000 kilogramm hektáronkénti vetőmagmennyiséggel kell számolni.

Ferencz Csibi Lóránd agrármérnök, falugazdász, Székely Gazdaszervezetek Egyesülete



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!