Jó tömegtakarmány-fogyasztó képességről akkor beszélünk, ha az állat időegység alatt – például egy adott napon – nagy mennyiségű tömegtakarmány elfogyasztására képes, ugyanakkor az elfogyasztott takarmányt nagy hatékonysággal képes hasznosítani, állati eredetű termékek – tej, hús – termelésére fordítani. Nagy és gazdaságos termelést csak olyan állattól várhatunk, amelyik a nagytermeléshez szükséges táplálóanyag nagy részét a viszonylag olcsóbb tömegtakarmányok formájában képes elfogyasztani. E tulajdonság birtokában kevesebb abrakfelhasználással is nagy hozamokat tudunk elérni.

Szénát ropogtató pirostarka. Székelyföldön olcsón rendelkezésre álló tömegtakarmány       Fotók: Domján Levente

Már borjúkorban számít mit mikor etetünk E tulajdonságot nagyban befolyásolja a borjú szakszerű felnevelése. Idetartozik, hogy az újszülött borjaknak már a tizedik életnaptól biztosítani kell étvágy szerint korlátlan mennyiségben (ad libitum) és állandó jelleggel a jó minőségű, lehetőleg réti szénát, abrakot és vizet. Amikor a borjú naponta elfogyaszt 1,5-2 kg abrakot, minden gond nélkül le lehet választani a tej vagy tejpótló fogyasztásáról, de tovább kell biztosítani étvágy – ad libitum – szerint a jó minőségű réti szénát, vizet és 1,5-2 kg abrakot. Ha van rá lehetőség, akkor tápot. A szilárd takarmányok etetése élénkítőleg hat a bendő térfogatának növelésére, nagyobbodására, nyálkahártyájának kialakulására, a bendőpapilák sűrűsödésére és fejlődésére, továbbá fokozza az emésztőnedvek elválasztását. A fiatal borjú tápfogyasztása három-négy hetes kor után annál nagyobb, minél kevesebb tejet, tejpótlót kap és minél ízletesebb számára az abrak, táp és a széna. A szilárd takarmányok fogyasztása tehát elősegíthető azzal, hogy mérsékeljük a napi tej- és tejpótlóadagok nagyságát. A törzsmélység a mellkas terjedelmén keresztül befolyásolja az emésztőrendszer méretét, így az egyed tömegtakarmány-fogyasztó képességét. A tömegtakarmány-fogyasztó képesség napjainkban a tejelőmarha-tartásban akut probléma, hiszen a nagy napi – akár 40-50 kg – tejtermelést is elérő állatoknál a tömegtakarmányok mellett – esetleg annak csökkentése árán – nagy abrakadagokat vagyunk kénytelenek etetni. A tömegtakarmány-fogyasztó képesség közepesen öröklődik (h” = 0,3-0,4). A befolyásoló környezeti tényezők közül a takarmányok szárazanyag-tartalma, fizikai formája, ízletessége a legjelentősebb. Húsmarhák az etetősoron. A tápanyagtartalom és a gazdaságosság egyaránt számít Takarmányértékesítő képesség A takarmányértékesítő képességen azt értjük, hogy a szarvasmarha az elfogyasztott takarmányba foglalt egységnyi tápanyagokból (energia, fehérje) mennyi állati terméket képes előállítani. A tulajdonság mérése tejelő teheneknél nagyon bonyolult. Az elfogyasztott tömegtakarmányok mennyisége és összetétele mellett a termelt tej mennyiségét, összetételét, a testtömegváltozást, az esetleges vemhesülést is folyamatosan regisztrálni szükséges. A hízóállatoknál ez az elfogyasztott takarmányok mennyiségére, összetételének és súlygyarapodásának ellenőrzésére korlátozódik. A takarmányértékesítésnek a szar­vasmarhafajban a tömegtakarmányok és a melléktermékek etetése miatt kisebb a jelentősége, mint a monogasztrikus (sertés) állatoknál. Az abrak transzformációja mindig jobb, mint a tömegtakarmányoké, mégis előnyösebb lehet a kevésbé jó tömegtakarmány-értékesítő, de több tömegtakarmányt, illetve mellékterméket fogyasztó állat. A takarmányértékesítés helyett gyakran az ökonómiai hatékonysággal fejezzük ki egy-egy populáció értékét: például 1 kg tej, 1 kg élősúly előállításának költsége. Előnyös az is, hogy a takarmányértékesítés és a súlygyarapodás között szoros pozitív korreláció van (r = +0,5-0,8). A hústermelésben többnyire erre alapozzák a takarmányértékesítés tenyésztői javítását. A tejtermelésben pedig a fajra jellemző és genetikailag stabilan érvényesülő – tejhozamtól függően 40-40% – kiváló transzformáció révén lehet a technikai lehetőségeket áthidalni.

dr. Suba Kálmán állattenyésztő mérnök, falugazdász