Hiába a minőségi termék, tudni kell azt jól eladni
Mitől különleges a Székely termék, miért szükséges vállalkozóként a közösségi felületeken is jelen lenni, és hogyan lehet a kis- és nagykereskedőket kikerülve lerövidíteni az ellátási láncot és ezzel nagyobb hasznot szerezni – ezekre a kérdésekre kerestek választ a Hargita Business Centerben nemrég tartott Fiatalon is lehetek termelő? konferencián.
Helyi termelőknek és az ágazat iránt érdeklődő fiataloknak tartott konferenciát Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége Székelyudvarhelyen abból a célból, hogy a helyi termelők helyzetét és lehetőségeit népszerűsítve serkentsék a fiatalok vállalkozói kedvét. Az érdeklődők olyan meghatározó kérdésekre kaphattak válasz, mint: miért fontos termelői piacokon való részvétel mellett az online jelenlét, milyen marketingstratégiákat lehet alkalmazni a termékek népszerűségének növelésére, de arról is beszéltek, hogy a mesterséges intelligencia használata „nem az ördögtől való”, mi több, kezdő vállalkozások esetében igen hasznos lehet.
A fejlesztési ügynökség részéről Cilip Árpád előadásában azt mondta, a helyi termelőket tekintve lényeges előrelépés, hogy mára több mint kétszáz vállalkozó tudott a Székely termék védjegy alatt összegyűlni, ami által könnyebb és biztosabb lett az eladások fenntartása.
– Sok olyan fiatal, aki külföldön dolgozik, megkérdezi, hogy ha hazajön, mibe érdemes belevágnia, milyen vállalkozást indítson, vagy mit termeljen, hogy az megérje. Nagy potenciál van a fiatalokban, hiszen könnyebben működnek együtt, gondolkoznak egyesületek létrehozásában, szövetkezetekhez csatlakoznak – fogalmazott.
A konferencián több kimagasló piaci teljesítményt felmutató helyi termelőt is megszólaltattak, akik egyetértettek abban, hogy kötelező kiaknázni a pályázati lehetőségeket, ugyanakkor a termékek piacra dobásakor érdemes figyelembe venni, hogyan lehet a termelőtől egyből a vásárló kezébe adni a terméket.
– Meg kell figyelni, hogy mi a vásárlói igény, mekkora a konkurencia, és hogy lehet másabbat, különlegesebbet bevinni a termékbe, hogy a vásárlók megszeressék azt, és visszatérjenek – fogalmazott Hatos György méhész, azzal a példával élve, hogy míg külföldön a nagyobb kiszerelésben piacra dobott mézet tíz lejért tudják értékesíteni, ugyanazon termékből kétszáz gramm száz lejért kel el gondosan, ízlésesen becsomagolva.
Nagy Szeréna agrármarketing-szakértő főként az értékesítés buktatóira és a termékfejlesztés fontosságára hívta fel a figyelmet, Orbán Renáta marketinges szakember pedig arról számolt be, hogy az okosan felépített marketing és termékpromotálás hogyan fordul kifizetődő befektetéssé. Az eseményen részt vevők a Start Up Nation következő programjába is betekintést kaphattak, a pályázatok kapcsán felmerült kérdéseket Fancsali Kálmán pályázati szakértő válaszolta meg.