A gyógynövények többsége nektárt és virágport, vagyis táplálékot nyújt a méheknek, ugyanakkor igényli is a méhek által biztosított idegenmegporzást. Ezért teljesen indokolt a gyógynövénytermesztés összekapcsolása a méhészkedéssel. A gondosan előkészített méhlegelő ráadásul a hordás nélküli időszakokon is átsegítheti a méhészeket.

Hatásos lehet a táplálék utánpótlása vagy a család serkentő etetése – időszaktól függően és átmeneti ideig –, viszont sok esetben érheti a méhcsaládot a méztermelés fokozása érdekében olyan beavatkozás, ami szintén megváltoztatja a család egységét biztosító egyensúlyt.
Tudjuk, hogy a különböző korosztályú méhek, a méhegyedek igény szerint más feladatok elvégzésére is kényszeríthetők, aminek következtében élettartamuk, ellenállásuk csökkenhet, ami veszélyezteti az életképességüket és az egység – család – egyensúlyát. A méhészkedési módok, méhcsaládeladás, termelési irány és egyéb stratégiák – ökológiai méhészkedés, méhanyanevelés, herenevelés –, ami szintén adott helyzetben lehet stresszfaktor a méhcsalád különböző irányú fejlesztésében, fejlődésében. Eddig azonban nem vettük figyelembe a környezeti – klimatikus – hatásokat a mézelő növények esetében, illetve a méh tájfajtáinak szerepét, a helyitől eltérő fajták/hibridek viselkedéséből adódó negatív jelenségeket. Jelentős odafigyelést igényel az allergiára hajlamos egyének miatt bizonyos növények megjelenése, mint pollenforrás (parlagfű), illetve a méhek szempontjából mások eltűnése a nyár végi tarlóról, mint egykori komoly nektárforrás (tarlóvirág). Váratlan gyűjtést lehet tapasztalni a levéltetvek elszaporodását követően (édesharmat), és különleges hordást biztosítottak a már bókoló napraforgólevél szárán kialakult könnyezés, vagy nevezhetjük „guttációs” cseppnek is.
Adott helyen, a mézelő növénykultúrák változása csapadékos, illetve szárazabb évjáratban és időszakokban lényegesen különböző. Extrém időjárási körülmények hatására a méhek szívesen járják a méhészeti szempontból értéktelen kukorica virágporát, holott az út másik oldalán a napraforgó kezdte meg virágzását. A napraforgóhibridek virágszerkezete jelentősen megváltozott az utóbbi harminc év alatt, a virágzás ideje csökkent, és a mért/számított cukorérték 0,1 (1993), ami több hibrid, több virágzási ciklus vizsgálata során feleakkora volt az irodalomban korábban leírtaknak, ami 0,2 (1954) volt.
Számos peszticid károsíthatja a rovarokat, már a technológiában javasolt a koncentrációban is. Neonikotinoidos csávázás esetén a pollen, a nektár, illetve a guttációs csepp is kockázatot jelent, mert fiziológiai elváltozások jelentkeznek a méheknél. Bizonyos esetekben zavarok és eltájolás lép fel az élelemszerzés során. Adott esetben a kifejlett rovar nem pusztul el, csak a fiasítás életképessége csökken, vagy lép fel a pusztulás, a szennyezett pollen hatására. Ismeretes, hogy különböző hatóanyagok, például egyes idegmérgek kis adagban is mérgezést okozhatnak. Ennek oka az, hogy a méhekben kevesebb a veleszületett immunitást és a méreganyagok lebontását meghatározó gén.
További stresszt okozó faktorok az antibiotikumok, illetve a méhviasz, mint „biológiai szivacs”, amely több éven át akkumulálja a környezeti és a technológiai szennyeződéseket, a fokozott virulenciájú vírusok, paraziták, baktériumok, új nosemafaj fellépése, továbbá a genetikai leromlás (általános rezisztenciacsökkenés) és a kisebb diverzitás, klímaváltozás.
A méhcsaládok sikeres fenntartásához már nem elég a megszokott rutin. A szakmai alapok nélkülözhetetlenek, de a naprakészség mellett a gyors változások felismerése és a rugalmas válaszok jelentőségteljesek. Példaként, a vándorméhészek számára gazdaságilag legfontosabb méhlegelőnek számító akác kihasználhatóságát már nem olyan módon lehet kihasználni, mint több évtizede. A méhcsaládok az akáchordás alatt a szélsőséges hőmérsékleti viszonyokkal, adott esetben pár nap vagy pár óra alatt kell hogy begyűjtsék (vagy nem) a vándorlással (és annak egyre „horrorabb” költségeivel), vagy vándorlás nélkül, az adott évi akácmézet. Ennek kimaradását csak a több éve sikeresen méhészkedők tudják felvállalni – tartalékot képezve a jövőre.
A természeti erőforrások, a „környezet” (időjárás, méhlegelő) hiányosságai részben pótolhatók, korrigálhatók a technológiai oldalon. Több kérdés merülhet fel itt a fenntarthatósági körben is. Ezek a ráfordítások gazdaságilag meddig tolerálhatók (marginális hatékonyság), továbbá a gazdasági, környezeti háttér mellett megjelenik a társadalmi vetület. Leginkább a termékkel, többnyire a mézzel kapcsolatban. Mit kaphat a fogyasztó, mi ennek az egyéni, társadalmi megítélése, valamint a jogszabályi háttere. A méz mint egészséges, természetközeli termék van jelen a legtöbb fogyasztónál, ugyanakkor többször hallhattunk már hamisítási ügyekről és minőségi kifogásokról is. A hazai fogyasztás kissé növekedett, de így is szerény. Kevesebb mint fél kg/fő/év. A megtermelt méz 70-80 százaléka külföldön talál vevőre. Az EU-ban a méz nem tartalmazhat antibiotikumot még nyomokban sem, továbbá az engedélyezett atkairtó szerek határértéke (MRL) is csekély, például az amitráz esetében 0,2 mg/kg. A méhészetben is jelen van az ökológiai gazdálkodás a méhészek, illetve a méhcsaládok 1-2%-ánál. Ez a gyakorlat egyértelműen a „fenntartható” kategóriába tartozik, bár a pillanatnyi gazdaságossága miatt még sokak számára nem versenyképes.
Az európai méhfajták, változatok diverzitása természetes szelekció eredménye, amelyben minden méh alkalmazkodott a klímához, vegetációhoz, és az adott környezet kártevőihez, betegségeihez. Ez a folyamat számos különböző fajtát és változatot eredményezett a kontinensen. Manapság a helyzet drasztikusan megváltozott. Európa-szerte a helyi, őshonos fajtákat következetesen két fajtával cserélik le, amelyeket sok éve termelékenységre, szelídségre és betegségre történő ellenálló képességre tenyésztenek. Ezek a tényezők lényegesen csökkentik a genetikai diverzitást Európában, és veszélyeztetik a fenntartható regionálisan alkalmazkodott méhészeteket. A SMARTBEES nemzetközi projekt célja az európai méhek jelenlegi genetikai diverzitásának felmérése, értékelése, illetve a megfelelő módszerek felhasználásával ennek javítása. Ezen túl, a kutatók, a méhek, atkák, vírusok közötti veszélyes kölcsönhatásokra is kitérnek, hogy meghatározzák azokat a mechanizmusokat, amelyek lehetővé teszik, hogy az egyébként ártalmatlan vírusok, a varroa atkával kombinálódva ennyire veszélyessé váljanak.
A méhek jelentősen különböző rezisztenciaadottságokkal rendelkeznek, ennek okait a legmodernebb molekuláris-genetikai módszerekkel szintén kutatják. A helyi, őshonos fajták teljesítményével nem voltak megelégedve a méhészek, így ezek lecserélésének ez volt az alapvető oka. Ennek megfelelően, a már bizonyítottan sikeres tenyésztési stratégiákat adaptálni kell a korábban kihagyott fajták/változatok felé is. Így ezeket a fajtákat is lehet módosítani, hogy a helyi méhészek igényét optimálisan kielégítsék. Ez a folyamat megállíthatja az ökológiai kiszorulásukat is.

Zöldi István
csíkszéki mézlovag,
Hargita Megyei Méhészegyesület