Hirdetés

Vereségek idegenben: Nehéz helyzetben a Székelyudvarhelyi FC

HN-információ
Nem sikerült túl jól a hétvége a 2. és 3. ligás Hargita megyei csapatoknak: az FK Csíkszereda Chiajnán kapott ki a másodosztály 14. fordulójában, míg a Székelyudvarhelyi FC a harmadosztály tizedik fordulójában szenvedett vereséget. A Küküllő-parti gárda egyre nehezebb helyzetben van. Pont nélkül tértek haza a Hargita megyei labdarúgó­csapatok a 2. és a 3. Liga hétvégi fordulóját követően. A Székelyudvarhelyi FC a harmadosztály ötödik csoportjában már kieső helyen áll és a következő fordulót követően sem fog tudni javítani a helyzetén. Désen nem játszott rosszul az SZFC, ám a csapat támadójátéka továbbra is meddő. Noha az Unirea uralta a játékot az első fél órában, mégis az udvarhelyieknek volt nagyobb esélyük a gólszerzésre. A 30. perctől a vendégek aktívabbak voltak, azonban a hazaiak többször is veszélyeztették Tudose kapuját. A 38. percben Bogdan meg is szerezte az Unirea számára a vezetést. A szünet után többet támadott a vendégcsapat, ám a hazai védők remekül teljesítettek, így nagyobb helyzetet sem tudott kialakítani az SZFC. Az udvarhelyiek zsinórban negyedik meccsüket zárták vereséggel, így immár a 14. helyen állnak, mi több, a következő fordulóban egy esetleges siker esetén sem tudják elhagyni a kiesést jelentő helyet. Az FK Csíkszeredának sem sikerült ponttal távoznia Chiajnáról, pedig lett volna esélye a gólszerzésre. A Concordia a negyedik percben szerezte meg a vezetést, miután Lalic és Bari párharcát követően a partjelző látott a csíki játékosnál szabálytalanságot, ezt követően ítélt büntetőt a játékvezető. A tizenegyest Batin értékesítette, ez némiképp visszavetette a csíkiak játékát, de fél óra után magukra találtak Valentin Suciu legényei, ám Majzik kétszeri próbálkozásból sem volt sikeres. A szünet után sem lankadt a csíkiak játéka, az 59. percben Becze és Dobrosavlevici harcolt a hazaiak büntetőterületén a labdáért, majd mindketten elestek. Ezúttal is a partjelző volt figyelmesebb, aki a játékvezetőnek jelezte, a Concordia focisa volt szabálytalan. A megítélt büntetőt Pintér végezte el, ám lövését követően a labda a kapufán csattant. A 73. percben Bordás védett nagyot, majd a 89. percben Eder Gonzalez 18 méterről adott le remek lövést, ám a labda a felső lécen landolt. Az utolsó percben és a hosszabbításban sem volt helyzete egyik csapatnak sem, így a csíkiak pont nélkül távoztak Chiajnáról. Eredmények 2. Liga, 14. forduló: Concordia Chiajna – FK Csíkszereda 1–0 (1–0) /Batin (4.)/; Pandurii Târgu Jiu – Kolozsvári U 0–1 (0–1) /Pîrvulescu (17.)/; Konstancai Farul – CS Mioveni 2–0 (1–0) /Antoche (5.), Kanda (56.)/; Temesvári Poli – Dunărea Călărași 1–1 (0–1) /Ignea (52.), illetve Sandru (26.)/; Viitorul Pandurii Târgu Jiu – Bukaresti Metaloglobus 1–0 (0–0) /Pop (82.)/; Bukaresti Rapid – Temesvári Ripensia 0–0; Resicabánya – Aradi UTA 2–3 (0–2) /Ilie (47.), Cioabla (69.), illetve Rus (2.), Moise (23., 91.)/. A FC Argeș – Gloria Buzău mérkőzést ma 18 órától játsszák, míg a Turris-Oltul Turnu Măgurele – Petrolul Ploiești találkozót november 20-ra halasztották. A Bukaresti Daco-Getica – Sportul Snagov találkozót nem írta ki a szakszövetség. 1. CS Mioveni 14 7 6 1 23–10 27 2. UTA 11 8 2 1 31–8 26 3. Turris Oltul 13 8 2 3 25–11 26 4. Viitorul Pandurii 14 7 3 4 19–15 24 5. Metaloglobus 14 6 4 4 18–13 22 6. Farul 14 6 4 4 15–12 22 7. Rapid 12 6 3 3 14–10 21 8. Petrolul 12 6 3 3 14–11 21 9. Gloria 12 6 2 4 20–11 20 10. Concordia 13 5 4 4 11–15 19 11. FC Argeş 12 5 2 5 16–17 17 12. Ripensia 14 4 5 5 19–21 17 13. Kolozsvári U 13 4 4 5 18–15 16 14. Dunărea 13 4 4 5 17–19 16 15. FK Csíkszereda 13 4 4 5 12–16 16 16. Resicabánya 13 4 3 6 16–21 15 17. Temesvári Poli 13 3 5 5 12–9 14 18. Pandurii 14 1 4 9 9–26 7 19. Daco-Getica 13 2 0 11 8–33 6 20. Sportul Snagov 13 1 2 10 8–32 5 3. Liga. 5. csoport, 10. forduló: Dési Unirea – Székelyudvarhelyi FC 1–0, Kolozsvári Sănătatea – Nagyváradi Luceafărul 2–2, Sellemberki Viitorul – Kudzsiri Metalurgistul 2–2, Szászrégeni Avântul – Tordai Sticla Arieşul 1–1, SC Váradszentmárton – Kolozsvári CFR II. 2–0, Gyulafehérvári Unirea – Alsógáldi Industria 2–0, VSK Zilah – Nagybányai Minaur 0–1, Besztercei Gloria – Lénárdfalva 1–0. 1. Luceafărul 10 7 1 2 28–14 22 2. Lénárdfalva 10 6 3 1 22–10 21 3. Váradszentmárton 10 6 1 3 24–20 19 4. Minaur 10 5 2 3 10–7 17 5. Viitorul 10 3 6 1 14–11 15 6. Gloria 10 4 3 3 10–13 15 7. Sticla Arieşul 10 3 5 2 10–9 14 8. Sănătatea 10 3 4 3 10–10 13 9. Dés 10 4 1 5 9–14 13 10. Gyulafehérvár 10 3 3 4 15–10 12 11. Avântul 10 2 6 2 13–12 12 12. CFR II. 10 3 3 4 17–18 12 13. Metalurgistul 10 2 5 3 9–12 11 14. Székelyudvarhely 10 1 4 5 9–17 7 15. Industria 10 1 1 8 8–26 4 16. Zilah* 10 2 2 6 12–17 2 *A VSK Zilah büntetve 6 ponttal.

HN-összeállítás





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!