Úszóverseny iskolásoknak

HN-információ

A csíkszeredai önkormányzat által életre hívott Kori–úszás program keretén belül immár negyedszer rendezték meg az általános iskolák közötti félév végi úszóversenyt. A viadalra szombaton került sor a Csíki Csobbanóban, és azon III. és IV. osztályos tanulók jelentkezhettek, akik részt vesznek a Kori–úszás programban. Minden iskola a legjobb úszóival vett részt a versenyen, összesen 104 tanuló mérte össze úszástudását tíz kategóriában. A szervezők minden részt vevő tanulónak emlékoklevelet adtak át, a kategóriák első három helyezettjei oklevélben és éremben részesültek. Oklevelet kapott továbbá minden olyan tanuló, aki a 2014/2015-ös tanév minden úszásóráján részt vett. A rendezők köszönetet mondanak Csíkszereda Önkormányzatának a támogatásért, valamint a Csíki Csobbanó vezetőségének és minden önkéntesnek, aki a verseny szervezésében segítséget nyújtott.

[caption id="attachment_3097" align="aligncenter" width="620"]Minden résztvevőt oklevéllel jutalmaztak a szervezők Minden résztvevőt oklevéllel jutalmaztak a szervezők[/caption]

A dobogósok Kezdők, III. osztályosok: 25 m hátúszás: fiúk: 1. Stoica Claudiu (Octavian Goga Gimnázium), 2. Turcu Octavian (Liviu Rebreanu Ált. Isk.), 3. Dénes Előd (József Attila Ált. Isk.); lányok: 1. Mátyás Kitty (Nagy Imre Ált. Isk.), 2. Pál Ágota (Xantus János Ált. Isk.), 3. Butiuc Bianca (Octavian Goga Gimnázium). Kezdők, IV. osztályosok: 25 m gyorsúszás: fiúk: 1. Olteanu George (Octavian Goga Gimnázium), 2. Antal Norbert (Nagy Imre Ált. Isk.), 3. Suciu Ovidiu (Octavian Goga Gimnázium); lányok: 1. Ivașcă Patricia (Octavian Goga Gimnázium), 2. Ferencz Dóra (Nagy Imre Ált. Isk.), 3. Gábor Noémi (Xantus János Ált. Isk.). Haladók, III. osztályosok: 50 m hátúszás: fiúk: 1. Kőrössy Máté (Nagy István Művészeti Líceum), 2. Voinea Alexandru (Liviu Rebreanu Ált. Isk.), 3. Szentes Zsolt (Nagy Imre Ált. Isk.); lányok: 1. Hátsek Katalin, 2. Rancz Zenkő (mindketten Petőfi Sándor Ált. Isk.), 3. Imre Orsolya (Nagy István Művészeti Líceum). Haladók, IV. osztályosok: 50 m vegyes úszás (hát+gyors): fiúk: 1. Demeter Örs, 2. Lázár Előd (mindketten Petőfi Sándor Ált. Isk.), 3. Soós Györffy Bence (József Attila Ált. Isk.); lányok: 1. Vitos Anikó, 2. Casiadi-Bakó Villő (mindketten Nagy István Művészeti Líceum), 3. Câmpanu Beatrice (Liviu Rebreanu Ált. Isk.). Haladók, III–IV. osztályosok: 100 m vegyes úszás (pillangó+hát+mell+gyors): fiúk: 1. Kőrössy Máté (Nagy István Művészeti Líceum), 2. Demeter Örs (Petőfi Sándor Ált. Isk.), 3. Barut Vlad (Liviu Rebreanu Ált. Isk.); lányok: 1. Casiadi-Bakó Villő, 2. Ravasz Ágnes (mindketten Nagy István Művészeti Líceum), 3. Câmpanu Beatrice (Liviu Rebreanu Ált. Isk.). Iskolák közti verseny: 1. Petőfi Sándor Általános Iskola 47 pont, 2. Nagy Imre Általános Iskola 47 p., 3. Nagy István Művészeti Líceum 46 p., 4. Octavian Goga Gimnázium 38 p., 5. Liviu Rebreanu Általános Iskola 33 p., 6. József Attila Általános Iskola 15 p., 7. Xantus János Általános Iskola 13 p.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!