Tét az Eb-részvétel
Tíz év után ismét egymás ellen vív Európa-bajnoki pótselejtezőt a magyar és a román futsalválogatott. A 2015-ös drámai párharc emlékei máig élénken élnek, most pedig újabb, feszült hangulatú összecsapásra készül a két csapat, amelynek tétje a jövő évi kontinensviadalra való kijutás. Holnap Debrecenben, szeptember 24-én Craiován játszik egymás ellen a két csapat, mindkét mérkőzést közvetíti a Pro Arena.
Kereken egy évtized után játszhat ismét Eb-pótselejtezőt egymás ellen a magyar és a román futsalválogatott. A 2015-ös drámai párharc hosszabbításban dőlt el: a magyar válogatott az utolsó másodpercekben szerzett góllal 4–3-ra győzött, és ezzel kiharcolta a részvételt a szerbiai kontinensviadalon. Akkor a román válogatottat Jakab Zoltán irányította.
– Az volt az utolsó mérkőzésem szövetségi kapitányként, azzal az indokkal, hogy fiatalítanak, a szakszövetség lecserélt – emlékszik vissza Jakab Zoltán. – Azóta még érdekesebbé vált a magyar–román párharc, hiszen sok székely játékos megfordult a magyar bajnokságban, Bíró Attila pedig a magyar válogatottban is bemutatkozhatott.
Jakab szerint tíz évvel ezelőtt a román bajnokság és a válogatott is magasabb szinten volt, mégsem sikerült nyerniük. Akkor nem vették elég komolyan a felkészülést, és a szakszövetség is túlzott favoritként állította be a román válogatottat.
– Most úgy látom, hogy mindkét fél komolyan veszi a mérkőzést, szerintem 50–50 százalék esély van – mondja a korábbi kapitány.
A román keretből hárman emlékezhetnek a tíz évvel ezelőtti párharcra: az akkor még második számú kapus, Toniță, a válogatottba több év kihagyás után visszahívott Adrian Pânzaru és Mánya Szabolcs, aki ma már játékos-másodedzőként segíti a válogatottat.
– Évek óta mondják, hogy jobb lett a magyar bajnokság. Az biztos, hogy szervezettebb. Most majd kiderül, válogatott szinten hol állnak a felek – összegzett Jakab Zoltán.
Székelyek a keretben
Több székelyföldi játékos is meghívót kapott a keretbe, köztük a marosvásárhelyi Iszlai Richárd és a háromszéki Kanyó Szilárd. A mostani párharc pikantériája, hogy a VSK Székelyudvarhely egyetlen behívott játékosa, Miklós Tamás korábban magyar címeres mezben is pályára lépett felkészülési meccseken, hivatalos találkozón azonban nem, így most Romániát képviselheti.
De ott lesz a pályán Hadnagy István is, aki jól ismeri a magyar bajnokságot és több ellenfelét.
– Amikor megtudtam, hogy a magyarokkal játszunk, egy picit szíven ütött, de azóta elengedtem, és arra koncentrálok, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a párharcból – mondta a 28 éves játékos, aki a székelyudvarhelyi nevelés után Kecskeméten és most Nyíregyházán is letette a névjegyét.
A román válogatott kerete nagyrészt három klubra épül, így a játékosok évek óta jól ismerik egymást. Hadnagy szerint ez előnyt is jelenthet. A magyarokkal kapcsolatban azonban óvatos.
– Taktikailag nagyon jól állnak, fizikailag is erősek. Talán az jelenthet némi hátrányt számunkra, hogy náluk már hat forduló ment le a bajnokságból, nálunk viszont csak kettő. De nem ez fog dönteni, hanem a helyzetkihasználás és a koncentráció – mondta Hadnagy. A jelenleg Nyíregyházán játszó teremlabdarúgó korábban 30 gólig jutott egy NB I-es idényben, különleges helyzetben van: a magyar válogatott játékosainak felét barátjának tartja.
– Nagyon jól ismerem őket, ők is engem, de a pályán profiként kell viselkedni. Jó hangulatú, parázs meccseket várok, remélhetőleg nem megy át a másik végletbe – mondta Hadnagy.
A két csapat eddig összesen hét Európa-bajnokságon szerepelt: Románia négyszer (2007, 2012, 2014, 2018), Magyarország háromszor (2005, 2010, 2016). A tét most a jövő évi kontinensviadal, amelynek Litvánia, Lettország és Szlovénia ad otthont.
Az első mérkőzést holnap Debrecenben, a visszavágót szeptember 24-én Craiován rendezik, és mindkettőt élőben közvetíti a Pro Arena.

