Hirdetés

Temesváré a Szuperkupa

HN-információ
Kedd este hivatalosan is elkezdődött a 2017/2018-as román teremlabdarúgó-idény a Szu­per­kupa-mérkőzéssel. Ma már bajnoki mérkőzést játszanak, az első találkozónak Csík­sze­re­da ad otthont. Az FK Szé­kely­udvarhely vasárnap idegen környezetben kezd. [caption id="attachment_55519" align="aligncenter" width="1600"] A Iaşi-kupa döntősei. Az FK Székelyudvarhely nyerte a trófeát[/caption] A Szuperkupa-találkozó­val kezdődött el a 2017/­2018-as hazai teremlab­da­rúgó-idény, ma már az első baj­noki meccset is lejátsszák. Lu­goson a bajnoki címvédő Dévai Autobergamo és a Románia-kupa-győztes Temesvári Informatica csapott össze a Szuperkupáért. Érdekesség, hogy májusban ez a két csapat játszotta a Románia-kupa döntőjét, és ahogy akkor, kedden is a bánságiak győztek. A Szuperkupáért kiírt találkozót a temesváriak jól kezdték, a szünetben már 4–0-ra vezettek Oliveira két és Savio, valamint Rakic egy-egy találatával, ám a pihenőt követően a bajnoki címvédő magára talált, Cristian Matei, Robert Matei és Csoma Árpád révén szépíteni tudtak, ám a végjátékban remekül védekezett az Informatica, végül pedig be is húzták a bánságiak a meccset 4–3-ra. A bajnokság ma este kezdődik, az első forduló első meccsének Csíkszereda lesz a helyszíne: a másodosztály bajnoka, az Imperial WET este hét órától az Erőss Zsolt Arénában a Sepsiszentgyörgyi Spicom csapatát fogadja. Szombaton a bajnoki ezüstérmes Galaci United vendége lesz a Marosvásárhelyi City’US, vasárnap pedig bemutatkozik az FK Székelyudvarhely is, amely 18 órától Resicabányán a Muncitorul ellen lép pályára. Vasárnap szintén 18 órától rendezik a Dévai Autobergamo – CSM Poli Iași meccset is, míg a fordulót hétfőn 18 órától a Dunărea Călărași – Temesvári Informatica találkozó zárja. Az udvarhelyiek egyébként egy kupagyőzelemmel hangoltak a bajnoki nyitányra, pedig előzőleg el sem akartak utazni Iași-ba. Végül a moldvai klub meggyőzte Jakab Zoltánt, hogy vegyenek részt a Iași-kupán, de a két kiírt meccs közül végül egyet zárt le az udvarhelyi csapat. Az első meccsen a moldovai bajnok Classic Kisinyov elleni meccsen az FK-nak Biró Attila szerzett vezetést, ám a 10. percben az udvarhelyi gólszerző és a moldvaiak kapusa került összetűzésbe, amelynek következtében a hálóőr megpróbálta megütni Birót. Az udvarhelyi ugyan kikerülte a pofont, a kapusnak felmutatták a piros lapot, viszont ő nem hagyta el a játékteret, majd hosszas vitát követően a moldovaiak az öltözőbe vonultak, így félbeszakadt a meccs. A második mérkőzésen az FK Székelyudvarhely Szőcs László két, illetve Kedei Barna, Mánya Szabolcs és Miklós Tamás egy-egy találatával 5–1-re győzte le a CSM Poli csapatát és hódította el a hazaiak elől a Iași-kupát. A versenynaptár A bajnokság alapszakaszának odavágóit november 9-ig rendezik, a visszavágókból pedig öt fordulót még az idén megtartanak. A tervek szerint december 12. és 2018. január 23. között szünetel a bajnokság, amely a 15. fordulóval folytatódik január 24-től, az alapszakasz pedig 2018. április 9-én ér véget. Az alapszakaszt követően az első hat csapatot két hármas csoportba sorolják (A: 1., 3. és 6., illetve B: 2., 4., 5.), az első két csapat három-három, a 3. és 4. helyezett pedig egy-egy bónuszponttal kezdi a rájátszást, amely során a csapatok egy teljes kört (oda-, visszavágók) játszanak. A rájátszást követően a két csoportelső között dől el a bajnoki cím, míg a csoportok második helyezettjei a kisdöntőben lépnek pályára, a párharcok egyik fél harmadik sikeréig zajlanak. A rájátszás 2018. április 14-én kezdődik és május 8-án ér véget, a döntőket pedig május 12. és 29. között rendezik. A Románia-kupa első fordulóját december 16-án és 17-én rendezik, ezen a megyei bajnokságokban és a 2. Ligában szereplő csapatok lépnek pályára. A továbbjutó gárdákhoz a második fordulóban – 2018. január 21. és 22. – csatlakoznak az 1. ligás csapatok, a továbbjutók már nyolcaddöntősök lesznek. Itt csatlakozik az elmúlt bajnoki idény első négy helyezettje, közöttük az FK Székelyudvarhely is. A nyolcaddöntőket 2018. február 17–20., a negyeddöntőket március 3–6. között a játsszák, a négyes döntő a tervek szerint március 17. és 20. között lesz. A teremlabdarúgó 2. Liga küzdelmei szeptember 17-én kezdődnek és 2018. május 6-án zárulnak, az első helyezett feljut az 1. Ligába, ahonnan az utolsó kiesik, míg a másodosztály második helyezettje az élvonal kilencedikjével játszik helyosztót. A 2. ligában tizenkét csapat szerepel, közöttük két gyergyói-medencei. Az Inter Gyergyó és a Gyer­gyóremetei Kereszthegy is hazai közönség előtt kezdi a másodosztályt, a két csapat egymás ellen a harmadik fordulóban játszik, a házigazda az Inter lesz. HN-összeállítás


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!