Csürös Attila az FK Csíkszereda saját nevelésű játékosa, egyike azon személyeknek, akik a klub minden drámai és örömteli pillanatában jelen volt. A középpályás Csíkszeredában született és nevelkedett, a város és a klub a szívügye, jól érzi magát a csapatban, és itt képzeli el jövőjét is. Egyénileg igyekszik mindig a maximumot odatenni, hogy csapatának minél hasznosabb tagja legyen. „Edzés után eszünk ágában sem volt hazamenni, hanem sötétedésig fociztunk tovább a játszótereken” – hangzott el a beszélgetés alkalmával. – Beszélnél a kezdetekről, a labdarúgással való első találkozásodról és annak világáról? – Nagyjából hét-nyolc éves lehettem, amikor a testvérem elvitt a legelső futballedzésre. Az edző felírta a nevünket a füzetbe és a Márton Áron Gimnázium mögött található betonpályán már kezdtünk is játszani. Edzés után eszünk ágában sem volt hazamenni, hanem sötétedésig fociztunk tovább a játszótereken. Megközelítőleg sem voltak olyan lehetőségek, mint amit most néhány éve tapasztalhatunk. Már az első héten nagyon megszerettem a labdarúgást, barátokat ismertem meg, akikkel mai napig tartom a kapcsolatot. Alig vártam a következő edzést, hogy újra tudjuk rúgni a bőrt. Attól kezdve tanultam meg a foci ábécéjét, rá kis időre már meccsekre, bajnokságokra vittek, még külföldre is utaztunk focizni. Bennem ekkortájt tudatosult, hogy focista akarok lenni. A foci nagyon sok mindenre megtanított, az életem részévé vált, számomra a labdarúgás a minden. Sokat köszönhetek a szüleimnek, edzőimnek, akik támogattak, segítettek, mindent megtettek, hogy profi labdarúgó váljon belőlem. – Hogyan látod magad sportolóként, illetve magánemberként? – Sportolóként próbálok profin élni és gondolkodni, minden kis részletre odafigyelni, még a szabadidőmben is, szóval minden a labdarúgás körül forog. Az edzéseket szeretem mindig száz százalékban elvégezni, elsősorban magamért és a csapatért. Próbálok mindig szerény maradni, a kritikát építő jelleggel elfogadni. Egyszerű embernek tartom magam, szeretem a pontosságot. Nyitott vagyok az új dolgokra. Vannak hibáim, amelyekből folyamatosan tanulok és fejlesztem magam. A kitartásom, a hitem ad erőt a nehéz időkben. – Beszélnél a labdarúgásban elért eredményekről? Melyek a legemlékezetesebb pillanataid, amelyekre jó érzéssel gondolsz vissza? – Számomra minden nyert meccs emlékezetes marad, de ami többször eszembe jut és többször el is beszéljük, a Bukaresti Dinamo elleni Románia-kupa-meccs, vagy említhetném a másodosztályba való feljutásunkat. Két évre rá a rájátszásba jutásunk is emlékezetes marad, olyan nagy nevű és nagy múlttal rendelkező csapatokat hagytunk magunk mögött, mint a Kolozsvári Universitatea, a Petrolul Ploiești vagy a Concordia Chiajna. Még ide sorolhatom a ciprusi CONIFA Európa-bajnokságon elért harmadik helyezésünket a székely válogatottal (CONIFA, azaz az Állam Nélküli Népek Labdarúgó Szövetsége – szerk. megj.). Ezek az eredmények büszkeséggel töltenek el, és talán kihívásnak is mondhatnám, mivel a jobb és nagyobb eredmények után meg kell felelni az újabb, illetve nagyobb elvárásoknak. Nem érzem azt, hogy teher lenne, inkább motivál, hogy napról napra jobb legyek, és hogy példát tudjunk mutatni a fiatalabb generációknak. – A jövőbeli terveid, célok, álmok, amiket játékosként még el szeretnél érni? – Szeretek lépésről lépésre haladni, és megteszek minden tőlem telhetőt. Soha nem gondolkodtam évekre előre, hogy mi lesz. Annyit talán kijelenthetek a célokat illetően, hogy mindenképp szeretném – sőt nemcsak én, hanem úgy érzem, az egész csapat –, szeretnénk megnyerni a másodosztályt. Hogyha a másodosztály megvan, akkor természetesen szeretnék játszani az első osztályban, és ott a csapattal Románia-kupát vagy honi bajnokságot nyerni. – Milyen a kapcsolatod a csapattársakkal? Mit jelent számodra az FK Csíkszereda? – Nagyon jó a kapcsolatom a csapattársaimmal, a klub alkalmazottaival, együtt egy nagy család vagyunk. Mindenki a csapatért van, mindnyájan egy célért küzdünk, dolgozunk. Persze csapaton belül nekem is megvannak azok a személyek, akikkel több időt töltünk együtt szabadidőnkben is. Tisztelem és szívemből szeretem a klubot, a szüleim mellett mondhatni a klub nevelt fel, sok mindenre tanított, köszönettel tartozom. Az FK Csíkszereda az otthonom! – Melyik volt pályafutásod legemlékezetesebb pillanata, élménye? – A törökországi edzőtáborunkban volt szerencsém olyan híres játékosokkal találkozni, mint Mesut Özil, Mario Balotelli, Luiz Gustavo, Lucas Biglia, Fabio Borini, és még sorolhatnám a futballsztárok névsorát, játszottunk is ellenük. Hatalmas tapasztalatszerzés számomra. Ezek a pillanatok egy életre emlékezetes élmények maradnak. – Hogyha nem tolakodás, mondanál néhány szót a magánéletedről? – Hamarosan nősülök, életemben ez a következő állomás. A környéken élő emberek tudják, ki vagyok, az úton, a városban van, aki csak gratulál, sok sikert kíván, van, akivel hosszabb ideig elbeszélgetünk. Olyanok is akadnak, akik sajnos csak külföldről tudják követni valamennyire a mérkőzéseinket, mint például több barátom. Mindig érdeklődnek a csapat felől és arról, hogy megy nekem a foci, nagyon jólesik, amikor keresnek és érdeklődnék. Jelen pillanatban szerződésem van, nem tervezek eligazolni az FK Csíkszeredától, mi több, itt szeretnék maradni, mivel itt nevelkedtem, fontos számomra ez a klub. A felnőttcsapatban jelenleg talán egyedüliként vagyok olyan, aki az utánpótlás-korosztályokat kinőve, azóta is tagja a keretnek. Ebben a kisvárosban nőttem fel, itt tanultam meg mindent, előnyös számomra, hogy itt focizhatok szülővárosomban. Itt vannak azok a személyek, akik nagyon fontosak nekem, a szüleim, a barátaim és a barátnőm. Én itt, ebben a városban szeretnék letelepedni, családot alapítani. – Van a mezválasztásodnak különösebb története? – A mezválasztásnak nincs különösebb oka, amióta a felnőtt- csapat tagja vagyok, a 13-as mezben játszom, ez csupán véletlen. A pályán betöltött posztok közül védekező középpályásnak tartom magam, és talán ott tudok a legtöbbet hozzátenni a csapat játékához. Tavaly a téli felkészítőn, pontosabban a törökországi edzőtáborban Suciu Valentintől nagyobb bizalmat kaptam, és egyben a csapatkapitányi karszalagot is megkaptam, miután addigi kapitányunk, Eder Gonzalez távozott a csapattól. Óriási megtiszteltetés ez, hiszen bármilyen csapatnak a csapatkapitányi karszalagját megkapni hatalmas dolog. Fel kellett emelkednem arra a szintre, hogy jobban tiszteljenek, bízzanak bennem és meghallgassanak, esetleg tanácsot kérjenek. Vezérnek kell lennem a pályán és az öltözőben egyaránt. Biztatnom kell a fiúkat, és összetartani az öltözőt. Számomra egy újabb lépcsőfok a karrieremben, de dolgoznom kell és bizonyítanom, hogy rászolgáltam a lehetőségre. – Mi a helyzet a sérülésekkel, hiszen a sportolók karrierje során kisebb-nagyobb sérülések előfordulnak. Hogyan éled, illetve kezeled ezeket az időszakokat? – Egy labdarúgó, de talán egy sportoló életében is a legrosszabb dolog, amikor megsérül. Edzéseket, meccseket kell kihagyni, ez nagyon nehéz időszak, de a legnehezebb az, hogy mentálisan fel kell dolgozni mindezt. Ebben sokat segítenek a csapattársak, az edzői és az orvosi stáb. Szerencsémre nem volt komolyabb sérülésem, ugyan voltak kisebb problémáim, volt, hogy kiestem egy-két hétig. Nehéz volt újra a nulláról kezdeni, fizikálisan újra a topon lenni és visszakerülni a kezdő csapatba. Kudarcok mindig voltak és lesznek, ilyen a sportolói élet. Voltak gyengébb meccseink, olyan is előfordult, hogy az én hibámból kaptunk gólt, volt, hogy emiatt napokig nem tudtam aludni, de túltettem magam ezen. Úgy gondolom, ezek a dolgok erősebbé tesznek. – Mit üzensz az FK Csíkszereda szurkolóinak? – A szurkolóinknak tudniuk kell, hogy nagyon hiányoznak a lelátóról, egy focista érzi és nagyon is jól tudja, milyen játszani, amikor telt ház van. Bízzanak, higgyenek bennünk akkor is, amikor nem megy a csapatnak. Várjuk vissza a lelátóra, ugyanis a szurkolók adják a csapat tizenkettedik játékosát. Köszönjük az eddigi támogatásukat és a továbbiakban is számítunk rájuk.

Vlaicu Lajos