Tabellaszomszédok csatája

HN-információ
A 14. helyezett FK Csíkszereda a 13. helyen álló Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó második liga kilencedik fordulójában. Az előzetes információk szerint Kolozsvárról érkeznek majd vendégszurkolók, akik nem a magyarbarátságukról híresek. Ha a tabellára nézünk, akkor azt mondhatnák, hogy ma este alsóházi rangadóra kerül sor Csíkszeredában az FK és a Kolozsvári U között a labdarúgó másodosztályban. A két csapat között mindössze 1 pont a különbség a vendégek javára. Amennyiben viszont a két csapat közti költségvetést és célokat nézzük, akkor a kolozsvári alakulat messze az FK előtt jár, hiszen az U-nál a kitűzött cél az első ligába való feljutás volt, és ehhez közel 2 millió eurót is rendeltek. Ehhez képest nagyon beragadtak a rajtnál és már edzőt is váltottak. Ez pedig jót tett számukra, hiszen a hétvégén sima 4–0-val intézték el a szintén feljutásra pályázó Petrolul Ploiești-et. Az FK viszont hullámzó teljesítményt nyújt, és bár úgy nézett ki, hogy a hétvégi Snagov ellen aratott siker erőt adhat a csapatnak, ám a hétközi kupában sikerült ezt lenullázni. Ellenben az U ezen akadályt is sikerrel vette. Az előzetes információk szerint kolozsvári vendégdrukkerek is érkeznek a ma este 18 órától sorra kerülő összecsapásra, mintegy százan. Az FK pedig óvatosságból, tanulva az OSK esetéből, az előre meghirdetett online jegyértékesítést leállítatta, hogy vendégdrukkerek ne tudjanak a helyi szurkolók közé jegyeket venni, hiszen ebben az esetben bármikor balhé törhet ki a cseppet sem magyarbarát kolozsvári és csíki szurkolók között. Utóbbiak ráadásul nem is tartoznak a vehemens szurkolói csoportok közé. Darvas Attila




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!